Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Vagy kocsis, törzsfőnök, vagy elnök, vagy főfüttyentő, mindegy a cím, a rang, csak végre vezető legyen, aki képes elirányítgatni az ország szekerét!
Rengeteg elmélet született már arról, hogy mi az oka a magyar baloldal, de nyugodtan állíthatjuk, egész Magyarország vergődésének, sikertelenségének, miért jutottunk oda, hogy ma már talán csak Szomália az, amelyik kevésbé élhető ország, mint mi…
Mindenki csodára vár, mindenki Messiást keres, jóllehet messiások nem teremnek minden bokorban. Még akiről azt hirdették, hogy na, ő aztán igazán egy tökös messiás, annak se lett mindenkire kiterjedő sikere, később az ilyeneket leginkább meg szokták feszíteni.
Pedig a messiások általában konzervatív emberek, nem hagyják ott vallásukat, legfeljebb a fennálló gyakorlattal szemben fogalmaznak meg általában jogos kritikát, de a hit alapjait addig nem kérdőjelezik meg, míg hitük keretein belül hagyják őket az igazságot keresni…
Mégsem sikeresek, ugyanis valami elvont ideával könnyen együtt lehet élni, de ha valaki kikergeti a farizeusokat és a pénzváltókat a templomból, hát annyi neki.
Ugyanez vonatkozik a pártpénztárnokokat kikergetőkre is napjainkban, ellenben a farizeusok – akiknek külső viselkedése éles ellentétben áll belső tisztaságuk hiányával – megítélése napjainkra megszelídült, hiszen korunk pragmatikus embere célszerűbbnek tartja mosolyogva lopni, mint bús ábrázattal éhen veszni…
A képmutatás korunk népbetegsége, bűntelen halottak hekatombái nevelték erre korunk emberét, akinek a képmutatás már nem bűn, csak egyszerű túlélési stratégia, az életbenmaradás  egyik alapfeltétele.
Szóval, messiást várni ugyan lehet, csak éppen nem célszerű.


A balliberális vezető értelmiségiek általában azon siránkoznak, hogy a baloldal jelenleg nem rendelkezik karizmatikus vezetővel, ilyet legfeljebb minőségcsökkent formában lehet fellelni, de még így is rengetegen irigylik a képességet.
Nagy számban jelentkeznek erre a posztra politikusok, többségüknek erős a karizma, főleg a jobb karján, ez leginkább hétköznapi, politikát helyettesítő tevékenyégének eredménye, van erre valahol egy jó karikatúra is, de nem találom…
Vannak közöttük olyanok, akik elhatározzák, hogy mától ők karizmatikusak lesznek, és el nem hinnék, hogy ez egy olyan tulajdonság, melyet sem megvenni, sem megtanulni nem lehet, de azért erőlködnek.
Hiába, mert ez olyan, mint a nőknél a szexepil, melyet magyarra vonzizének szoktak fordítani, mivelhogy ezidáig még soha nem sikerült megfejteni a mibenlétét.
Vannak gyönyörű nők, akik taszítanak és vannak olyanok, akiknek kezéből a ló sem veszi el a kockacukrot, az ember azt gondolná, a férfiak bottal sem piszkálnák, de valamiért mégis, sorok állnak kegyeire pályázva.
Valószínűleg a kémiának van ehhez köze, olyan feromonokat bocsátanak ki, melyek vonzzák a férfiakat, mint libát a kukorica.
Bár büdös politikusból és görényillatú civilből meglehetősen jól állunk, mégis, úgy tűnik, a nép nem ezekre az illatokra vevő, habár a tornacipő-illat hatását a jobboldaliakra még vizsgálni lenne érdemes…
Talán az is baj, hogy itt mindenki az angolszász típusú demokráciában gondolkodik.
Tulajdonképpen talán nem is ez a baj, hanem a türelmetlenség, hiszen azt a kultúrát évszázadok óta tökéletesítgetik, de még ma sem tökéletes, habár olyan tökéletlennek sem nevezhető, mint a magyar politikai kultúra melyet politikusaink saját képükre és hasonlatosságukra hoztak létre.
Hogy randa, mint a világháború?
Na, igen, de hát Németh Szilárd se egy matyóhímzés, ugye…
Ez az ország még a jobbágyfelszabadítást sem volt képes saját rezsiben megoldani, helyette a Habsburg udvar rendezte a kérdést a Bach-korszakban.
Ez az ország az iparosítást levezénylő zsidóságot részben üldözte, részben kiirtotta, mégis, a zsellérek és nincstelen prolik unokái úgy csattogtatják ma a bokáikat, mintha mindahányan az arisztokráciából jöttek volna, melynek következtében, ha a felbőszült prolik egyszer majd beverik az orrukat, abból kék vér fog folyni.
Szerintem éretlen ez az ország arra a nyugati demokráciára, mely nem is annyira demokratikus, de legalább ad a formára…
Anglia vezetői, királyok és polgárok addig-addig gyilkolták egymást, míg csak ki nem alakult valami működtethető rendszer.
 Amerika meg az angol tradíciókon és a dörgő coltokon keresztül jutott el mai állapotáig mely annyira demokratikus, amennyire csak egy elnöki rendszer demokratikus lehet.
A fejlődés folyamatát nekünk sem lehet megspórolni, lesz még rengeteg konfrontáció, bűn meg gyilkosság addig, amikorra az országot demokratikusnak lehet majd nevezni – nagy jóindulattal.


Tulajdonképpen azt mondják az okosok, hogy a leghatékonyabban működő rendszer a felvilágosult abszolutizmus, melyben a felvilágosult uralkodó kemény kézzel irányítja a társadalmat - a közjó érdekében.
Mi még ettől is távol vagyunk, hiszen aki itt felvilágosult, az nem uralkodhat, aki meg uralkodik, az minden, csak nem felvilágosult, de legalább nem is törekszik erre.
A hatalom természetesen egy személy kezében összpontosul, ő meg egy gátlástalan maffiózó, beteg ember, mint hajdan Al Capone volt.
Ebből itt soha felvilágosult abszolutizmus nem lesz, még ha az ország érdeke ezt is követelné.
Ilyen rendszer itt talán Kádár idejében volt, de a rendszer sorsa meg is mutatta annak korlátait, melyek elsősorban a személyiségben rejlenek.
Kádár képes volt kemény kézzel rendet tartani az országban, a jobb és baloldali szélsőségeket egyaránt megfékezte, felemelte a parasztságot, óriási társadalmi mobilitást gerjesztett, élhető országot teremtett.
Az emberek azt hitték, hogy ez már mindig így lesz - létbiztonság, jogbiztonság, közbiztonság – de már akkor csalódniuk kellett, mikor Kádár után a hatalom az utód, a vértehetségtelen Grósz Károly kezébe került, aki hozzávetőleg úgy aránylott Kádárhoz, mint Orbán Putyinhoz.
El is veszett a rendszerváltáskor az ország az utolsó szögig, jóllehet, lehetett volna ebből diadalmasan, döngő léptekkel jól is kijönni, merthogy akkor mi még bezzegország voltunk.
No, az a hajó elment, a rendszert legyűrte az osztályvezető-helyettesek forradalmának nevezett össznépi tolvajlás, míg csak a sok kis tolvajt – a maffia tradícióinak megfelelően – ki nem nyírta egy nagy tolvaj és családja.
Ma övék a Balaton, övék az ország, a hatalom és a dicsőség – a református gyökerekhez nyúltak vissza a gyökerek…


Utolsó esélyünk az Unió.
Süsü király most láthatólag arra játszik, hogy az unió kirakja az ajtó elé, mint a macskát mosni, mert kilépni – a tömeg ezzel kapcsolatos álláspontját ismerve – nem mer.
Természetesen, ha kihajigálják, akkor az más tészta, hiszen akkor magára öltheti Európa cserben hagyott megmentőjének szerepét, eladhatja az országnak az igazságtalan vádakkal illetett mártír szerepét és a pávatánc után ellejtheti a hattyú halálát is, vakegér hívei vastapsa közben.
Remélhetőleg az Unió türelmesen ellehetetleníti, mondjuk, elzárja a lélegeztetőgép csapját.
Nem lenne öröm ez senkinek, de ez az ország másból láthatólag nem ért.
Az elmúlt hetek társadalmi mozgásai valóban lelkesítők, de nem lehet nem észrevenni, hogy a tömeg céltalanul menetel ide-oda, sem hiteles vezetője, sem uticélja igazán nincs.
Aki a Gulyás Marci-félékben látja az ország jövendő vezetőit, az súlyosan téved, jóllehet szükség van rájuk is, de máskor, más feladatokra.
Nagy kár, hogy a civil mozgalmak ennyire eltávolodtak a pártpolitikától, a fiatalokat üres lózungokkal meghülyítették, elhitették velük, hogy amit csinálnak, az politika, vagy ha győznek egy ügyben, akkor minden rendben lesz.
Tévednek, itt a hatalom gyakorlásának módját kell megváltoztatni, miután eltávolítottuk a maffiát.
De ehhez kellene egy ember, akinek nem esnek neki azonnal még azok a szervezetek is, melyeket nem Orbán hozott a világra…

Talán át kellene értékelnünk történelmünket és feladatainkat.
Talán úgy lehetne kezdeni a majdani miniszterelnök beszédét, hogy „Most, mikor kiléptünk végre a késő-középkorból, mikor végre megszabadítottuk az országot a bűnözőktől, eljött az ideje, hogy elkezdjünk a nép jólétén és békés, nyugodt életén munkálkodni!”


Lehet, utópia, de olyan szép - nem igaz?

:O)))