Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Azt mondta annak idején a vezér: ha az IMF jön, én megyek! És lám, a Fényességes nem egy hazug alak, most, hogy jön az IMF, ő valóban megy is – szabadságra. Merthogy ez itt most az elemcsere ideje, vagy az akkumulátorok feltöltéséé, vagy mifene - mindenesetre megy az Adriára, ahol egy kis szigeten, egy hajdani kolostorból átalakított luxusszállodában fog lelkigyakorlatot folytatni. Részemről ugyan ezt feleslegesnek tartom, merthogy rajta már az Isten sem segít, és ha az volt a célja, hogy beleírja nevét a magyar történelembe, hát akkor üzenem, hogy sikerült. Történelmi személyiség lett – ő a magyarság utolsó kétszáz évének negyedik legkártékonyabb politikusa, közvetlenül Horthy, Szálasi és Rákosi után. Úgyhogy akár be is fejezhetné áldásos tevékenységét és elmehetne fociedzőnek szűkebb pátriájába – habár a tizenegyért is kár, ha a tartalékokat nem számoljuk, de tizenegy azért mégis kevesebb, mint tízmillió, ha a határontúliakat kihagyjuk a számvetésből. Nem egyedül lóg el az IMF küldöttség elől, vele egyszerre pucol szabadságra jobbkeze is, ki pedig az egyetlen, aki már csak a tekintetével is zavarba tudta volna ejteni az IMF tárgyalódelegációját. Hiába, nehéz vert hadak élén kossuthlajoskodni, nem egyszerű dolog a kapituláció. Épp a minap néztem meg egy filmet Keitel vezértábornagyról, amint aláírja az okmányt a feltétel nélküli kapitulációról, büszkesége maradék roncsaival marsallbotjába kapaszkodva – mit mondjak, nem irigyeltem, pedig a legrosszabb még hátra volt számára. Úgyhogy Görgey szerepére is kellett választani egy Fideszes művészt, ez a választás egy jósvádájú magyar legényre, Varga Mihályra esett, aki volt már minden a Fidesz házatáján, többek között volt már pénzügyminiszter is. Persze ez nem egy túl nagy múlt, most, hogy a forradalom során kiderült, hogy pénzügyminiszteri posztra tulajdonképpen nincs is szükség, merthogy a Vezér polihisztor. Jogász, közgazdász, külpolitikus, egészségpolitikus, oktatáspolitikus, halász, vadász, madarász, de ez utóbbi posztját delegálta a testvéri, a lét egy magasabb szintjén materializálódó virtuális párt vezetőjére, a madarak megmentőjére, a hit sörétes védelmezőjére, Tömjén Zsoltra. Itt a Vezér az általános illetékes, emellett munkabírása hallatlan, mint ez némelyik fényképén erősen látszik is, csak a drog mibenlétét illetőleg van még némi vita. Mindenesetre az a biztos, hogy nem füvezik, mert annál azért súlyosabbak a tünetek. Szóval alsó és felsőgörgey Varga Mihály készül a világosi síkra, hogy csapataink rendezett sorokban letehessék a fegyvert a gyűlölt ellenség előtt, zászlaink lankadtan csüggnek bús zászlótartóink kezében, egyedül a Főtárgyaló vágja a tőle megszokott bús pofákat, de hát mi a francnak is örülne, mikor éppen az ő csúnyájával veri a csalánt a mi Boldogságunk. És hát nem úgy néz ki, hogy ez az attrakció hamar lezajlik majd - piff-puff arra a csalánra, oszt jólvan, menjünk ebédelni - ez bizony egy hosszadalmasabb tortúrának tetszik, ahol menet közben kiderülhet, hogy nem csak a csalánt kell verni, hanem egymástól egy centire élükre állított zsilettpengéket is, aminek következtében fel lehet majd venni az ünnepi bankett menüjére a frankfurti levest is, a la Varga Miska. Már a tárgyalások megkezdése sem tűnik könnyűnek, hiszen közvetlenül a nice to see you után az lesz az első kérdés, hogy akkor most miről is tárgyaljunk, daliás magyar testvérünk? Erre majd a betáplált programnak megfelelően Főtárgyalónk hányavetin odapöki a szót: Hát az elővigyázatossági hitelről! Erre a gaz IMF delegátus összevonja a szemöldökét és morfondírozni kezd. Szóval ennek az kellene, hogy adjunk neki arra felhatalmazást, hogy csináljon, amit akar, majd amikor már mindent eltapsolt meg szétherdált a vazallusai között és ott áll üres zsebbel, meg azzal az öntelt, sunyi pofájával a szerencsétlen ország romjai felett, akkor toljunk a zsebébe még egy rakás lóvét, hadd szórja-szarja azt is a szélbe? Hát, meg amit a paci himbál! – gondolja, s ezzel zsebreteszi a morfondírt és barátságosan megkérdezi a Főtárgyalót: Tudod-e, én boszorkányosan ravaszdi barátom, hogy egy hasonló javaslatra mit kérdezett a szaharai vándordervis? A kérdés költői, a Fötárgyaló el is rohan ízibe új instrukciókért a Központi Agyhoz, majd kiköpve szájából az interface-t visszaballag tárgyalni. A Vezér felmérte a megállapodás elmaradásának következményeit, és kegyesen mondá: egyezz bele, hű szolgám, hogy készenléti hitelmegállapodást kapjunk, habár ezek akkor mindenbe bele akarnak majd pofázni, ami ellen az én puskaműves őseimtől örökölt, kurucosan magyar jellemem vadul tiltakozik, de mit tegyünk - széllel szemben nehéz fülkeforradalmárkodni… És aztán ez a műsor még számtalanszor meg fog ismétlődni, a mi alcsúti pávánk táncol majd, mint a kísérleti patkány, melynek a nem megfelelő válaszok esetén áramot vezetnek a talpába, új táncot adva ezzel a világnak: a magyar pavanét… Közben mennek a hónapok, jön az ősz, költöznek a vadludak meg a hajléktalanok, kezdődik a fűtési idény, az utcákon ott ténferegnek már a munkahelyek megmentése során kirúgott pedagógusok, közalkalmazottak, a fiatal orvosok hosszú tömött sorokban menetelnek nyugat felé, mint korunk aranyásói. A Vezér meg lábához fekteti kedvenc Matolcsyját, megvakarja a fülét és vigasztalgatja. Nem baj, hű szolgám, azért a bíróknál és az egészségügyi közalkalmazottaknál a hatvankét év feletti vezetőket kirugdaltuk, most felemeljük a nyugdíjkorhatárt hatvanöt évre és visszavezetjük őket a munka világába. A Golub Iván majd takarítgatja az Uzsoki folyosóit, a Kásler professzor meg elüldögélhet az Onkológia portáján, akinek nincs munkája, az ne válogasson. Meg aztán, egyszer nyerünk, egyszer vesztünk, de mindig mi vagyunk a bajnokcsapat! Az IMF meg vergődik egy darabig, mint ló a mocsárban, aztán egyszer majd legyint egyet, oszt hazaballag. Na, akkor jön majd el ránk a szép világ…
:O)))