Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image]

Hajdan Lenin a baloldaliságot a kommunizmus gyermekbetegségeként jellemezte, bírálta azokat, akik elszakadva a realitásoktól radikális nézeteket kívántak meghonosítani a kor munkásmozgalmán belül.
Ők csak a radikális cselekvést tartották elfogadhatónak a társadalom átalakítása érdekében.Forradalmat akartak forradalmi helyzet nélkül, elutasították a munkát a parlamentekben a szakszervezetekben, mindenfajta együttműködést elutasítottak a társadalomban létező politikai szervezetekkel.
Na igen, akkoriban léteztek baloldali mozgalmak, melyek ideológiai megalapozottsággal bírtak, és a munkásosztály elnyomása is brutálisabb volt, mint manapság mifelénk, a társadalom agyának átmosása sem volt ennyire intenzív, mint mostanság.
Akkor a baloldaliságnak számtalan árnyalata élt, ma a baloldal önmaga árnya, saját magát sem képes tisztességesen meghatározni, a baloldali gondolkodású emberek pedig tanácstalanok, elveszettek ebben a mai világban, melyben mindent elvettek tőlük a múltjukból, egyúttal elvették a reményt is, hogy egyszer még lesz majd egy olyan új világ, mely őket szolgálja.

Ma ott tartunk, hogy a  baloldaliság jóformán szitokszó, nemigen lehet vele errefelé lelkesíteni az embereket.
Magát a fogalmat a sztálinizmussal, Mao és Pol Pot rendszereivel társítják, mintha a kereszténységet délamerika népeinek kiirtása, a vallásháborúk, a protestánsüldözések, az inkvizíció, vagy VI. Sándor pápa tettei határoznák meg.
Errefelé a történelem remekül visszaigazolta azt, hogy egy nemzet fejlődése lassú folyamat, mely kis előrelépésekkel és sok visszalépéssel jár, az emberek sokszor a saját érdekeiket sem ismerik fel.
Ellenben mindenféle idiótasággal meg lehet etetni őket, hangzatos szólamok elhitetése után fát lehet vágni a hátukon, továbbá véresre nyalják ellenségeik fenekét az eléjük vetett legcsekélyebb alamizsnáért is.
A baloldal szervezeteit szétverték, a nagyüzemi munkásság mai változatát pitykékért vették meg a multik.
Tehették, hiszen a csak itthon versenyképes munkabérrel nem vetekedhet semmiféle eszme (a lét határozza meg a tudatot, ugye...), és az már csak részletkérdés, hogy ilyen eszme ma nincs is forgalomban.
Hiába az, hogy az egyébként társadalmilag csukott szemmel sztárolt és idealizált nyugati világban a marxizmus megbecsült közgazdasági és politikai irányzat, nálunk a közgazdászt Matolcsy jelenti, baloldali körökben pedig legfeljebb nosztalgikusan emlékeznek Liska Tiborra.
A filozófusok között errefelé legfeljebb a Lukács György antikommunista tanítványaira emlékeznek, de Lukács Györgyre még véletlenül sem.


A baloldaliságot ma a közbeszédben az egyén szintjén a szociális érzékenységgel társítják , gyakorlatilag pedig kimerül használtruha-gyüjtési akciókban meg karácsonyi csomagok összeállításában.
De még ezek az akciók is depolitizáltak, vagy legfeljebb a hatalom által Orbán személyes sértettsége miatt üldözött Iványi Gábor metodista egyháza melletti kiállásban merülnek ki, sok esetben szó szerint is.
Arról, hogy ez a társadalom kizsákmányoló, hogy a társadalom javainak kilencven százaléka a társadalom tíz százalékának tulajdonában van, hogy a társadalom fele megélhetési gondokkal küzd, hogy nincs esélyegyenlőség, nincs társadalmi mobilitás - nem beszél jóformán senki.
Ellenben komoly pofával bizonygatják, hogy a Csepel Művekkel együtt megszűntek a társadalmi osztályok, jóllehet ma is proletár az, aki munkaerejét bérbe adva próbál máról-holnapra megélni.
Csakhogy ez a tény az összeszerelő üzemek szalagjai mellé száműzött grófok és a pénztárfülkékben senyvedő hercegnők részére dehonesztáló.
Falun is, egyébként, ha a tsz-paraszt zselléré emelkedett is az évek során, ha alkalmi vagy szezonmunkákból tengeti életét- ettől még mind-mind agrárproletár, még ha titokban zsírosparasztnak is képzeli magát.


Van-e ma Magyarországon baloldali párt?Szerintem nincs.
És igény se igen mutatkozik rá.
Legfeljebb magát szociálisan érzékenynek hirdető neoliberális párt, meg a baloldali eszme vonzerejének maradékát felélő és korifeusait ebből etető, a húsostálhoz hozzáférni tolakodó, de a munkavállalók érdekeinek harcos képviseletét felvállalni képtelen párt létezik.
Abban a harminc évben, amikor a  szegénység felszámolásáról nem csak beszéltek, hanem tettek is érte, a szakszervezeteket lenéztük, mert nemigen volt miért harcolniuk, ma meg nincs miért felnézni rájuk, hiszen többségük sárga szakszervezet, mely kezét-lábát töri a munkáltatók érdekeinek védelmében és legfőbb feladatának tekinti a tenni akaró szervezetekkel szembeni harcot.
Hogy a mai magyar baloldal mára megtagadott mindent, amit a múltjából vállalnia kellett volna, az már csak hab a tortán.
A mi világunk a média világa, az pedig a fentebb emlegetett tíz százalék kezében van.
Fő feladata elterelni az emberek figyelmét saját cifra nyomorúságukról, mindenféle gagyival etetni a népet kultúra címen, celebekké kiáltva ki ostoba vagy szuperokos tyúkokat, akik világhíres seggük mutogatásából, vagy mű és valóságos botrányaikból élnek.A korrupció már olyan méreteket öltött, hogy Európa is fellépett ellene, mert veszélyezteti a társadalmi nyugalmat arrafelé is.
A politikusok kezüket-lábukat törik, hogy kiállhassanak egy olyan háború mellett, mely imperialista nagyhatalmak között folyik a világ újrafelosztásáért, olyan pénzeket ölve a harcba, melyekből meg lehetne oldani a legszegényebb országok gondjainak jelentős részét.
A nép meg drukkol, mintha világkupa selejtező lenne  - Putyin viszi a labdát, de most megszerezte Biden, nem találja, keresi a hokiütőjét - na megvan - szánalmas valahol ez az egész.
Ha eljön Mad Max világa, magunknak is köszönhetjük.


Mi a megoldás?
Hiszen, ha tudnám, hozzávetőleg Krisztussal kerülnék egy kategóriába, ezt pedig nem kívánom a neves ideológusnak, mégiscsak snassz lenne.
De az biztos, hogy szervezet nélkül nincs megoldás, és az is biztos, hogy harcolni kell, a hiéna sem adja ingyen a zsákmányt.
Márpedig a világ megérett a változtatásra, és errefelé is tudni kell, hogy azzal, ha önként és dalolva teszi az átlagember okos fejét a húsdarálóba, nem jut el egy olyan világba, ahol neki dalol majd a boldogság kék madara. Neki legfeljebb Tóth Gabi fog dalolni, míg csak Kossuth díjat nem kap, mint a nemzet csótánya.
Mindenesetre szervezeteket kell építeni, és meg kell értetni a néppel, hogy a neki kínálgatott aranygyűrű gagyi, hogy joga van az emberi élethez, hogy az önkizsákmányolás is az általános társadalmi kizsákmányolás következménye, hogy csak akkor lehet társadalmi békéről beszélni, ha a társadalom tagjai mindahányan biztonságban vannak.
Hogy a valóságos demokrácia közelebb van szegény néhai Krassó György elképzeléseihez, mint a mai politikusok valóságot elfedő Patyomkin-falvaihoz, melyekben a "szeressük egymást gyerekek" szép, szívhezszóló zenéjére együtt lejti a tangót a nyúl a rókával, a gazella a gepárddal.


Nehéz ebben a társadalomban tevének lenni, kiszárad a szája. annyit kell köpni...

:O)))