Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Nem kétséges, ha nem kellene fenntartania a demokrácia látszatát a mi kis Neronknak, már régen a mókusok elé vetette volna Bajnait és Mesterházyt, esetleg a Videoton-Puskás Akadémia örökrangadó előtt egymással kellett volna vívniuk a szotyolázó vezér előtt.
Nem mintha annyira veszélyesek lennének a Caesar hatalmára, inkább csak emlékeztetésképpen, hogy lássa mindenki, hova vezet az útja annak, aki természetes ura ellen fordul!
Mesterházy talán mint murmillo szerepelhetett volna, rövid karddal, négyszögletes pajzzsal, de lehet, jobban mutatott volna andabatoe-ként, - ők magas lóra ülve, bekötött szemmel küzdöttek…
De ezt a renitens Gyurcsányt nem egyszerű az amfiteátrumba terelni, ezzel annyit kell vesződni, mint három másikkal.
Mindenesetre nem lehet egy pillanatra sem engedni rajta a fogáson, mert ez hányja-veti magát, rúgkapál, üt, mint a bolondóra, szóval veszélyes.
Ellene egy bevált módszer létezik: be kell kenni sárral.
Jó vastagon, hadd cuppogjon rajta, mert ez lelassítja a mozgását és talán hívei egy része is fintorogva elfordul tőle, mint történt ez miniszterelnöksége alatt – csak sajnos, azóta megváltozott a helyzet.
Akik a feladatot kapták, azok szorgalmas emberek, mint a tojótyúkok dolgoztak – kot-kot-kot-kot kotkodács, minden napra egy tojás, ami meg is felel a pedagógia ismeretek bevésésére vonatkozó követelményének, de nem veszi figyelembe azt, hogy bizonyos mennyiség felett a módszer kontraproduktív lehet, éppen ellenkező hatást vált ki, mint amelyre alkalmazója szánta volna.
A nagyérdemű belecsömörlik a mantrába, felettébb unja és nagyokat röhög rajta, mikor valamiről kiderül, hogy bekövetkeztéért Gyurcsány a hibás, legyen szó napfogyatkozásról, hegyomlásról, a rezsiharc frontján elszenvedett vereségről – bármiről.
Így aztán mára már inkább bohózatként kezeli a nép, mint valóságos kérdésként, mikor az ügyeletes kanselmeczi sejtelmesen számonkéri a bajai álvideo ügyében a langaléta pártvezért, mert pontosan tudja, hogy ez neki semmit nem hozhatott volna a konyhára, ellenben Orbán számára maga volt a főnyeremény.
A Fidesz propaganda-stratégiája egyszerű, mint a százas szög: állíts bármit, lehetőleg valami olyasmit, mely felkelt valamilyen alantas ösztönt – irigységet, kapzsiságot – aztán az állításod ismételgesse minden tisztségviselőd, szimpatizánsod, szóvivőd és szófosód, ha elég sokszor hallja a választó, majdcsak ragad belőle valami.
Példaként talán a „bukott” szó karrierjét tudom felhozni.
Az elképzelés azon alapul, hogy a választó szereti magát szépnek, okosnak és előrelátónak tudni politikai tekintetben is.
Szereti mindezeken túl még erősnek is tudni magát, ezért hát nem szeret a vesztesek csapatába tartozni, ezért is van az, hogy egy-egy választás után általában a jelentősen megnő azok száma, akik úgy emlékeznek, hogy ők a nyertesre adták szavazatukat.
Ez ellen nincs mit tenni, az Úr nem Isteneket teremtett, hanem embereket, az ember pedig gyarló és hajlamos az önbecsapásra.
A feladat ezért az, hogy a politikai ellenfelet kössük össze valamilyen olyan tulajdonsággal, mely a gyengeségét, erkölcsi alávalóságát, gyenge jellemét vagy bármiféle emberi hibáját tükrözi, ezek egyike a „bukott” kifejezés is. Hát ki szeretne bukott ember lenni?
Senki, de bukott pártvezér pártjához csatlakozni sem jósol elméletileg – és a választó gondolkodásában – nagy sikereket, hát érdemes az ilyenhez csatlakozni, érdemes az ilyet támogatni?
Érdemes a fenét, támogatni a vitéz katonák erős keze által tartott lobogók előtt szónokló győztes hadvezért kell, aztán a győzelem után hátha leesik nekünk is valami, alkoholárusító boltocska, pár hektár állami erdő bérlete, miegyéb.
Így aztán a bukott baloldal vagy a bukott miniszterelnök kifejezés nyakló nélküli alkalmazása igen indokoltnak tűnhet, bár nekem igencsak lesújtó a véleményem azokról, akik komoly ember létükre ezt a baromságot képesek hirdetni, hiszen a demokratikus politika éppen ezen alapul – a politikus hol nyer, hol veszít, ahogy a választó akarja.
Ha valaki csak nyerni tud, az nem demokrata politikus, hanem diktátor, márpedig a demokraták nem szeretik a diktátorocskákat, pottyantsanak bárhány trafikot is szanaszéjjel leguggolva az országban.
Bukott politikus volt ilyen alapon Churchill és még sokan mások is, és amennyiben – tévesen - azt gondolná valaki, hogy Orbán is politikus, akkor bukott politikus Orbán is, merthogy ő többször is bukott olyan választásokon, melyeken pártja vezető politikusaként indult, míg érdekes módon Gyurcsány amikor elindult, akkor nyert és a posztról sem azért távozott, mert pártja, vagy a parlamenti többség megvonta volna tőle a bizalmat.
Hogy ez ellen a primitív módszer ellen miért nem voltak képesek a baloldal kommunikátorai ellenszert találni másfél évtizede, az rejtély, igaz, ha a mostani video-ügyben megnézzük a szocialisták kommunikációs stábjának szerepét, akkor csak sírni lehet.
Most éppen ott tartunk, hogy Gyurcsány ellen kellene valamit kitalálni.
Hálistennek a kontraszelekció áldásos hatásai a Fidesz házatáját is elérték, a Vezérhez való hűség előtérbe helyezése és a szakértelem diadala nem mindig jár egymást kézenfogva.
Most éppen Sorost ráncigatták elő, aki mint a „homályos pénzügyi körök képviselője dollármilliókkal tömi Gyurcsányt”.
Valószínűleg ez lesz a Fidesz következő havi mantrája, metthogy Soros kőgazdag, az ilyet pedig utáljuk és irigyeljük! Ha én választó lennék és odafigyelnék egyáltalán a Fidesz lózungjaira, elkezdeném vakarászni a fejem búbját:
„Ez a Soros ismeri a dörgést, a jó helyzetfelismeréseivel kereste elképesztő vagyonát, ez abból él, hogy tudja, mi lesz holnap a világban!
Ha ez Gyurcsánnyal társul, akkor Orbán - tán nem is túl sokára - megy a levesbe.
Hát akkor most szép óvatosan át kell navigálni magam a várható nyertes oldalára, neki is látok ízibe!”
Persze ehhez fel kellene nyitni a választó szemét az igazság és jogos érdekei meglátására, ehhez viszont a kommunikációs stábnak dögre kellene magát dolgoznia.
Sok sikert kívánok hozzá! :O)))