Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] A víz világnapja alkalmából látogatott el a köztársasági elnök az egykori nyirádi bauxitbánya egyik külszíni fejtéséhez, a Darvas-tó 1960-körül kiapadt medréhez, majd innen Hévízre utazott.
Az ok, amiért odautazott, a karsztvizek védelme volt, melynek érdekében 1989-ben megszüntették a bauxitbányászatot a nyirádi bányában, elsősorban a hévízi tó forrásainak vízhozamának csökkenésével összefüggésben.
Azóta a Miskolci Egyetem két professzora is kimutatta, hogy nem csak a nyirádi bánya volt az oka a hozamcsökkenésnek, szerepe van ebben a csapadékvíz mennyiségének is, de a drasztikus megoldás – a bánya bezárása - eredményt hozott, és ma már boldogan lubickolhatnak a tóban az orosz turisták.

Hogy a külszíni fejtésnek semmi köze nincs a karsztvíz-szint mélyművelésű bányákban történő csökkentéséhez ez őt nem zavarta, a külszíni bánya is ott volt, ő is ott volt, hát megtekintette, a bánya meg erre megvonta a vállát.
De ha már ott volt a csornai mosolyalbum, hát mondott beszédet is, melyben kifejtette, hogy ami az 1989 előtti évtizedekben történt, "az jó példája az emberi önhittségnek, nagyravágyásnak, a természettel szembeni alázat hiányának”.
 Példaként említette, hogy a bauxitbányászat idején egyetlen köbméter érc kitermeléséhez 200 köbméter vizet kellett kiemelni, ami nemcsak a hévízi tavat illetően, hanem a bányászat mintegy 60 kilométeres sugarú térségében is óriási károkat okozott.
Ez valószínűleg igaz is, habár ez a folyamat visszafordíthatónak bizonyult és az is biztos, hogy a kiszivattyúzott karsztvizet nem izraeli turistáknak álcázott Moszad-ügynökök itták fel dolgos népünk elől.

Mindenesetre én roppant elégedett lennék, ha az 1989 utáni kormányok károkozása csak akkora lenne, mint amekkora a bauxitbányászat nettó károkozása volt - talán nem nézne ki ma úgy az ország, mint Coventry szőnyegbombázás után.
Megjegyzem, egyes folyamatok szinte visszafordíthatatlannak tűnnek, például a nácizmus és antiszemitizmus térnyerése – ez esetben sem lesz könnyű visszalapátolni a szart a lóba…
Azért azt se felejtsük el, hogy az alumíniumipar annakidején nemzeti büszkeségünk volt.
Abban az időben a környezetvédelem a világon mindenütt még gyermekcipőben járt, és bár ma már kicsit szorít az a cipő, de nagyobbra még mostanra sem sikerült cserélni.
Az alumíniumhoz gyermekkorom kedves emléke fűz, anno, mint bélyeggyűjtőnek albumom büszkesége volt az alumínium fóliára nyomtatott „alumíniumbélyeg”, mely akkortájt - ha nem is verte le a Kék Mauritiust - számomra mégis magát a filatelista büszkeségét jelentette.

Szóval, Áder mondott okos dolgokat is – biztos be volt rúgva – csak éppen azt felejtette el megemlíteni, hogy ez év júniusában lejár a hazai ivóvíz arzénmentesítésére megszabott határidő, és az arzén és nitritmentes ivóvíz biztosítására kapott támogatásokkal is el kell számolni legkésőbb december végéig.
Merthogy a mai napig kétszáz településen haladja meg a víz arzén-koncentrációja a határértéket, a nitrit-problémákkal pedig nyolcszáz településen küzdenek.
Az előbbinek rákkeltő hatása van, az utóbbi a gyerekekre jelent - szó szerint – életveszélyt, de a felnőttek számára sem nektár.
A szörnyű az egészben, hogy a szükséges források rendelkezésre állnak, az Unió támogatná a probléma megoldására tett erőfeszítéseinket, ha találna erőfeszítést.
De nem talál, mert mi nem ezen a területen erőlködünk.
Bár a települések nem tudják miből előteremteni a pályázatokhoz szükséges önrészt, ami tíz százalék, addig az állam meg stadionokat épít, meg királyi várat a Nemzet Megmentőjének, a vár új kupolája gumiból lesz, narancs ízesítéssel.

Egyelőre semmi esély rá, hogy ne induljon újabb kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen a magas arzénszint miatt, és ne veszítsünk el már elnyert, de fel nem használt, százmilliárdos nagyságrendű támogatásokat.
Egy megoldás kínálkozik, Szent Ilona szigetére telepíteni az érintett lakosságot - Napóleon, akit állítólag arzénnal mérgezgettek, elég sokáig eléldegélt ott – biztosan az áldott jó klíma…

 Még nagyobb veszély az, hogy az ivóvíz drága, a négymillió nyomorgó nemigen tudja megfizetni.
Helyette kutat ver vagy fúr, és tíz méterről pumpálja fel magának a vizet, ami azért jó, mert joggal tehet táblát a kútra: Ki a kutam vizét issza, saját vizét issza vissza!
A közkutakat az önkormányzatok kezelik, néhol felettébb empatikus polgármesterek felügyelete alatt, akik képesek a legvadabb kánikulában csőszűkítőket szereltetni a kutakra, hadd álldogáljon a bánatos kokeró egy órát a hangszerét – a ceglédi kannát - töltve, addig se lop…

Szóval, lett volna miről beszélni, de az esetleg kellemetlen lett volna, hiszen így is megterhelő a funkció – legutóbb például Nagyurunk visszautasította a Köztársasági Elnök saját testőrségének felállítására benyújtott kérelmét, de azért valami eredményt elért: TEK-etlen lett, ezentúl a Készenléti Rendőrség védi őt meg attól, hogy nehogy váratlanul el kelljen röhögnie magát.
De az kétségtelen, hogy a vizek ügyében elkötelezett, ő a Nemzeti Főhorgász, akinek gondja kell legyen a halakra. Ha Semjén nem lenne, a libák lennének ennek a dolognak a nyertesei, mert ők az arzénes vízben is remekül úszkálnának, ha a Nemzeti Lovas Fővadász nem lövöldözne rájuk, és akkor ott van még Lázár is, aki a Nemzeti Uborkafáról nézegeti őket vágyakozva.
Még szerencse, hogy magasról pottyantanak mindahányuk fejére, jó példát mutatva ezzel az emberi önhittséget, nagyravágyást, az állampolgárokkal szembeni alázat hiányát tanúsító politikusokkal szemben követendő magatartásra…


:O)))