Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image]

Egy ország és vezetőjének viszonya hasonlatos a gazda és kutyája relációhoz, nevezetesen előbb-utóbb hasonlítani kezdenek egymáshoz.
Tanúsíthatom.
Bumbi kutyámmal nekem sem lenne könnyű letagadni a hasonlatosságot, éppen olyan megfontolt és kimért mozgású vagyok, mint ő, semmi ideges kapkodás, még ugatni is hasonfekve jó, jelzem ezt már Moldova is megírta: dumálni könnyű, azt fekve is lehet.
Emellett a napi tizennyolc óra alvás meg se kottyan, bármikor tudjuk abszolválni...
A probléma csak a pozíciók eldöntésekor merül fel, nekem rögeszmém, hogy én vagyok a gazda, ő meg a kutyám, Bumburnyák viszont ezt másként tudja, szerinte ő a gazda és én az ő embere vagyok, akinek feladata valami olyasmi, mint hajdan a királyok személye körüli miniszterek feladata volt, csak nekem még - aktuális kívánsága szerint - a fülét vagy/és a seggét is kell vakargatnom.
Ez azért néha magában hordozza a konfliktusok veszélyét, de ilyekor - okos enged - sértett pofával faképnél hagy.
Magyarországon is ez a kérdés: az országnak van miniszterelnöke, vagy a miniszterelnöknek van országa, és jelen esetben a második variáció áll nyerésre.
És igen, többnyire lefelé nivellálódik minden, így ez esetben is az ország lett olyan, mint szeretett miniszterelnöke, az Ártány.


Jó, Amerika népe is dagadt, de ott ezt elfedi a nemzeti büszkeség meg a küldetéstudat, míg nálunk ezt a feladatot egyre inkább a kollektív elbutulással fűszerezett türelmetlenség és agresszivitás váltja fel.
Itt egy ország háborodik fel, ha némelyek nem átallanak kétségbevonni valamit - például azt, hogy BMW-vel szabad, sőt kötelező  szembemenni a forgalommal.
Olyankor kiugrik a kocsiból egy bunkó, kezében egy másik bunkóval, és azt üvölti, hogy ha nem tetszik, akkor meghosszabbítom a fejed Bicskéig!
Kétségtelen, ezt a nép gazdájától tanulta, a legjobb tanulók időnként kapnak tőle jutifalatot is, Szerencsejáték RT-t, vasútépítést a papa cégének, miegyebet, de ehhez azért tudni kell ugatni úgy, ahogy azt a Család kápói előírják.
Nekem azért ennél sokkal jobban fáj, hogy a legvidámabb barakkból Európa legszomorúbb harci ketrece lett, melyben egy sumo birkózó küzd egy csökkentett tápértékű takarmányon tartott luki nyúllal, a mérkőzések eredményét pedig izgatottan várja a kollektív lobotómián átesett szurkolótábor.
A nép egyre távolabb él a valóságtól, szép meséken hizlalja az egoját, főként valláserkölcsi alapon.
Nem az érdekli, hogy mi van, azon rugózik, hogy szerinte minek kellene lennie, ezt ő jó erkölcsnek hívja és felettébb elégedett önmagával, merthogy ő mennyire igazságos és együttérző, persze csak szelektíven.
Amikor egy fegyveres konfliktus során porrá bombázták Belgrádot, akkor nem volt ennyire együttérző, amikor Szerbiától elcsatolták Koszovót, akkor sem háborgott, hanem mélyen együttérzett az albán drogcsempészekkel, akik az európai heroin-kereskedelem hasznából bőven tudták finanszírozni nacionalista akcióikat.
Forgatja a szemét, hogy ezek a csúnya oroszok olyan bombákat használnak, melyek elszívják az emberek elől az oxigént, közben elfelejti, hogy az első ilyen bombázás Drezdában volt, csakhát azt Churchill rendelte el, minden katonai ok nélkül.
Ferója az oroszoknak, hogy atomfegyver bevetésével fenyegetőznek, ami egyrészt nem igaz, másrészt még ha igaz lenne is, egyelőre eddig a történelemben még csak az USA vetett be atomfegyvert, állítólag azért, hogy megkímélje amerikai katonák életét (nem azért vetette be...) .
Vajon mit szólnának lánglelkű emberbarátaink, ha Putyin az orosz kiskatona védelmében atombombát dobatna Lvovra és Odesszára?


De a legjobban az bosszant, hogy lassan már beszélni se lehet, még a nyilvánvaló hazugságokról sem, mert nekifutásból lehülyéznek olyanok is, akik az eső elől sem állnak be az eresz alá, mert hiányzik az az egy plusz agytekervényük, amelyik a tyúknál értelmesebbé tenné őket.
Minap majdnem nekem jött egy baloldali társaságban valaki, mert én másként ítéltem meg Oroszország helyzetét és reakcióját az ukrán konfliktussal kapcsolatban, mint ő.
Ha megkérdeznéd, hidd el, hogy saját magát tartaná toleráns demokratának, engem meg Orbán és Putyin szekértolójának, holott jómagam már ezerszer írtam le nyilvánosan olyanokat, amilyeneket ő gondolni sem mer, még éjjel, a fejére húzott paplan alatt sem.Nálam ez nem hiúsági kérdés, mindössze elkeserít, hogy hova tart az a nép, mely nem képes szembenézni a valósággal, mely csak olyasmit szeret olvasni, ami alátámogatja a prekoncepcióit, ami nyakon van öntve egy vödör nyállal, mindegy, hogy igaz, vagy csak az ő hülyítésére találták ki.
Minden fegyveres harc borzasztó, minden halottért kár, legyen az ukrán vagy orosz, gyermek vagy felnőtt.Azt azért fel kellene ismerni, hogy az után, hogy az ukránokról bebizonyosodott, hogy a nők megerőszakolásáról szóló történeteik hazudnak, hogy az ENSZ vizsgálóbizottsága nem erősítette meg az oroszok emberiesség elleni bűntetteiről szóló ukrán állításokat, mennyire szánalmas  a halottakról szóló közlemények bontása felnőttekre-gyerekekre.
Innen már csak egy lépés, hogy a lebombázott cicákról is szülessen híradás, melyet épp úgy nem lehet majd ellenőrizni, mint amit a gyerekekről állítanak.   Hogy miért jó ez nekünk?
Van egy réteg, mely meg szeretné torolni a második világháború során minket ért vereséget - ha az USA minden filmen megnyeri a vietnami háborút, lehet, hogy mi is képesek lennénk valami hasonlóra, csak még keressük az izmos magyar harcos, Bimbó megformálóját.Egy jó színész kincset tud érni...
És mégis, én azt szeretném, ha errefelé szabadon lehetne ütköztetni a véleményeket, és nem azoktól kellene tartanom, akik egyébként elvbarátaim lennének az eszmék és vélemények szabad áramlásának biztosításában.
Ne merj más véleményt megfogalmazni, mint a mienk, mert megmérgezzük a macskádat?
Vitatkozzunk, beszélgessünk, hallgassuk meg a mienktől eltérő véleményeket is, akkor normális ország, épeszű nemzet leszünk, mert itt kezdődik a demokrata.
Nem elég ezerszer elharsogni, hogy Orbántakaroggy, meg maffia, meg diktatúra,  ideje lenne megtanulnunk demokratának lenni, az pedig együtt jár azzal, hogy egyszer-egyszer szembe kell menni a nyájjal, és a saját véleményünket kell képviselni.
Igaz, ha aztán nő egy-két púp a fejünkön is, nem szabad csodálkozni...

:O)))