Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Francnak kellene nekem mindent érteni! Ez csak az idők ködébe vesző múlt, a fülkeforradalom előtti idők nevetséges illúziója volt, melyet az élet minden területén meghaladtunk, vagy ha mindent nem is, de legalább mindennek új nevet adtunk. Arról jutott eszembe a dolog, hogy a Vezér és Kancellár újfent levelezésbe kezdett, ezúttal szívhez szóló szavakkal ecseteli a kormány (hehe…) fontos döntését a munkahelyek védelméről, arról a határtalan nagyvonalúságról, mellyel adóügyileg próbálja életben tartani a kisvállalkozásokat. Szép törekvés, de hozzávetőleg annyit ér, mint a kanyaró elleni oltás a villamos alatt fekvő sérült levágott lábába. Ez a hátránya annak, ha valaki az iskolapadból azonnal politikus lesz, halovány lövése sem lesz a valóságos életről, csak a saját fantáziavilágában tud magabiztosan mozogni, annak szabályait próbálja ráhúzni az életre. Próbálta már ezt egy Lenin nevű versenyző nagyban is előadni, méghozzá sokkal szofisztikáltabb és vonzóbb modellt ajánlgatva a nagyérdeműnek, mégsem jött össze, holott a nép akkor is megfizette a kísérlet árát. Merthogy azt azért ne feledjük, soha nem a kísérletező kedvű politikus fizet, hanem mindig te és a családod, és még örülhetsz, ha az ár nem az életetek. A kisvállalkozásokat soha nem a kormányok akciói tarják életben, hanem a gazdasági élet. Ha az egészséges, akkor a mikro és kisvállalkozások is életképesek, ha az padlón van, akkor lehet bármennyi adót csökkenteni, akkor is nyomorog vagy átmenekül a szürke vagy feketegazdaságba a nyomorult vállalkozó. Hogy az alkalmazottjai és önmaga után csak ötvenezer forintot kell majd fizetni havonta? Hát ez pont ötvenezerrel több, mint a havi ötszázezres árbevétel után egy mikrovállalkozónak kívánatos lenne. Legszívesebben elküldeném a Vezért culágernek kicsit, hadd tudja meg, mennyit kell ezért a pénzért dolgozni, ha az ember nem miniszterelnöknek születik, ugye… Hogy mennyi terméketlen pofázást kellett már végighallgatnunk, mióta a Vezér megkaparintotta a hatalmat, nem is érdemes taglalni. Volt itt már egymillió munkahely, meg kis és középvállalkozások felkarolása, munkahelyteremtés, ami a közmunkával való statisztikai trükközést jelentette, voltak győzelmi beszámolók és ettől a levéltől sem kapunk mást: önfényezést, áltevékenységet és hazudozást. Legjobban az a mondata tetszik, melyben van képe leírni, hogy „ma már Európa is elismeri, hogy Magyarország jobban teljesít, mint a legtöbb európai állam.” Hát igen, ez megnyugtató. Nincs lassan gazdasági mutató, melyben ne tökutolsók lennénk, amiben meg nem, az a Gyurcsány-Bajnai érához köthető. Valószínűleg megnyugszik itt lassan mindenki, őt is beleértve, hiszen ahol élünk, az nem Magyarország, mint ahogy egy megbízhatóan működő Renault sem autó már az után, hogy egy őrült nagykalapáccsal, gyökköszörűvel és pajszerrel szétszerelte, márpedig ez az ország mára igencsak szétszerelt állapotba került. A tetejében az alkatrészeket sem kímélte, úgyhogy ezt már rendesen összeszerelni sem lehet talán, vagy alkatrészenként kell újat venni… Olvasom egy budapesti iskolaigazgató elkeseredett szavait, és azon túl, hogy az ember már röhögni sem tud ezen a tömény dilettantizmuson, melyet Orbán és hozzáértő gárdája produkál, megragadott az a rész, melyben azt fejtegeti, hogy még az sem tiszta, hogy mi történik a januárban hatvankettedik évüket betöltött tanárokkal, merthogy az eddigi tapasztalatok szerint az ilyen kollegákat nemes egyszerűséggel kirúgták. „De itt most nem kétszáz, hanem közel négyezer iskola érintett. Nálunk több nyugdíjközeli kolléga is kulcspozíciókban van, elképzelésem sincs, mi lesz, ha nekik távozniuk kell januártól.” – nyilatkozta az elkeseredett igazgató, nekem meg eszembe jutott a munkahelyek védelme, meg Orbán levele. A világ megint röhöghet rajtunk, hiszen ha csokorra szedjük az ország problémáit, akkor az elsők között szerepel a nyugdíjasok magas száma és az aktív munkavállalók hiánya. Emellé tegyük oda az egymillió munkahely szép ígéretét, azt a tényt, hogy a környezetünkben mindenfelé emelik a nyugdíjkorhatárt, Németországban például 2030-ig fokozatosan 67 évre nő a kötelező nyugdíjkorhatár, de lehet, hogy ez sem lesz elég, írja a Portfolio.hu. Az emberek egyre tovább élnek és egyre többen élnek aktívan, míg csak módjuk van rá. És azok az emberek dolgoznának leginkább a nyugdíjkorhatár elérése után is, akik magasabban kvalifikáltak, akik számára a munka nem a mindennapi favágást jelenti, akikben rengeteg értékes tudás és tapasztalat halmozódott fel. Tulajdonképpen a tanárok kényszernyugdíjazása a nemzeti vagyon herdálása, hiszen a nemzeti vagyon nem csekély része a fejekben halmozódik fel – no, nem a Vezér és bandája fejére gondoltam, hiszen ilyen alapon a többi rabló bunkósbotját és sperhakniját is a nemzeti vagyon körébe kellene sorolnom. De egy tanár – és bárki más, aki a szakmájának mestere – a szakmai tudását veszti el utoljára, már régen elveszíti más képességeit, mikor tanítani még mindig remekül tud. Még a százéves Julcsa néni kezeiben is ott a mozdulat, hogy hogyan kell masszírozni a liba nyakát, ha tömni akarja… Ehhez képest munkaképesnek nyilvánítanak olyan szerencsétlen nyomorultakat, akiknek se keze, se lába, és elveszik a megélhetésüket is, hiszen oly nagy a kereslet rájuk a munkaerőpiacon, hogy kapkodni fognak értük a munkaadók, mondjuk egy mikrovállalkozó – a mikrominiszterelnök szerint. Ha három féllábút felvesz, akkor azok már összekapaszkodva olyanok lesznek, mint a zongora, oszt el lehet játszani rajtuk a gyászindulót Chopin-től, az nagyon keresett zene lesz mostanában. Munkahelyek védelme, hát. Meg új munkahelyek teremtése. Pontosan: sírásóké. Azt írja az egyik kommentelőm, hogy abba lehet ne már hagyni Orbán ekézését, mert már unalmas. Igaza van, kétségtelen. Régen jobb dolgunk volt nekünk, bloggereknek, mert történtek dolgok Orbán szent személyén túlmutatóan is, most meg be kell érnünk ezzel az egyetlen idiótával, mert ma az ő balfogásai és szemétkedései képezik a politika világát Magyarországon. Vagy tud valaki mondani valamit is, bármit is, ami ezen kívül történik ebben az országban? Nem túl szórakoztató a helyzet, és még hátra van a feketeleves…
:O)))