Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Rengeteg dologról lehetne írni, de minek?
Azért nehéz ma a politikai blogger élete, mert a politika a vallásháborúk alatt szünetel, ilyenkor a hit lép elő mindent meghatározó tényezővé, a hit pedig nem tűr kételyt, nem tűr kompromisszumot, a hit az ellenfél életét követeli, különösen akkor, ha a hívők egy része már régen kilépett a normális gondolkodás keretei közül és egy, a valóságtól alapjaiban különböző másik síkon éli életét.
Ezért aztán most nem is szenvedek azzal, hogy a józan észre apelláljak, mindössze néhány megjegyzést szeretnék tenni Abszurdisztán mai állapotáról, Übü király birodalmáról.


Lehet, túlzottan provinciális a világlátásom, de attól tartok, hogy gond van errefelé az anyagi  források elosztásával.
Két kézzel szórja a pénzt a mi kis diktátorunk, amerre lép, arra futball-akadémia bújik ki a földből, mindenféle szigetecskét, csóringer országot tömünk pénzzel, ki tudja, milyen ellenszolgáltatásért, jövőbeli búvóhelyért...
Tudom, fontos dolog a humanizmus, de az azért már mégis túlzás talán, hogy templomok építésére adunk pénzt - milliárdokat - Mexikóban. 
Emellett üldözött koptokat - ezer családot állítólag -  is importáltunk, ezek a migránsok a mi migránsaink, akiket Egyiptomból és Irakból fogadtunk be, megadva nekik a magyar állampolgárságot, gondolom mind magyarabok, esetleg sumérok.
Hogy ma hol élnek? Ki tudja - talán magyar útlevéllel Berlinben...
Emellett persze árultuk is az állampolgárságot boldognak, boldogtalannak, csak fizetőképes legyen.
Egyébként ki lettek tömve a magyar egyházak is pénzzel, nem is csoda, hogy semmiről nincs véleményük, kussolnak és lapítanak, közben lassan olyanok vagyunk keresztényben, mint Irán mohamedánban, holnap lehet elkezdeni a harcot az egyházt és állam elválasztásáért. 
Várható lassan a magyar egyházak összevonása is, anglikán mintát követve, ahol az egyház feje az angol uralkodó.


Nagyon tetszik a történelem újraértelmezése is, meg az ehhez kapcsolódó attrakciók.
Nagy Imre szobrának helyére felállítják az 1919-es vörösterror áldozatainak emlékművét három milliárdért, emlékeztetve a népet, hogy mostanság átmenetileg győzött a fehérterror, és mélyen kussolva arról, hogy többnyire a kisantant hadseregei elleni harc idején a hátországot bomlasztó, sok esetben fegyverrel a hatalom ellen lázító és lázadó ellenforradalmárok voltak ezek az áldozatok.
Merthogy Horthy és vitézei a harc idején Szegeden pezsgőztek, meg szervezkedtek, és a támadókkal csak a Tanácsköztársaság csapatai mertek szembefordulni, akiket aztán vitézül el is árultak a vezérkar ellenforradalmár tisztjei, meg a dicső Székely Hadosztály.
Lehetett volna - ha már éppen ez lenne ma fontos - olyan emlékművet állítani, melyen ott szerepelnek együtt a vörös és fehérterror áldozatai, merthogy az ember mindig áldozat, sokszor eszméi áldozata, az áldozatok pedig egy megosztó politikai térben újabb és újabb áldozatokat generálnak.
Száz éves történeteken ideje lenne túllépni már, de nem lehet, hiszen jön Trianon centenáriuma.
Nem mondom, felemelőbb lenne a Magyar Királyság állampolgárának lenni, mint egy közepes méretű európai országénak, de hát a történelem így alakult, ezt dobta nekünk a gép, melyet egyébként igen szerencsétlen kézzel és nulla szakértelemmel buheráltak politikusaink évszázadok óta.
Hogy a nemzetiségek elnyomottnak érezhették magukat saját hazájukban, arról a magyar állam szupremácia iránti elkötelezettsége tehet, a nemzetiségek iránti lenézés és követeléseik figyelmen kívül hagyása csúnyán visszaütött.
Az I. Világháború sem nevezhető a magyar diplomácia sikertörténetének, egyébként meg örülhetünk, hogy ennyit meghagytak nekünk az országból, mely a nemzetiségekkel közös hazánk volt, ameddig ezt ők is úgy érezhették.
Most Trianon emlékére megépítik a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyét a Parlamentnél a föld alatt, ötmilliárdért, falára fel lesz vésve az összes elcsatolt település neve - gondolom, örülni fognak neki az utódállamok nacionalistái.
Csak azt nem tudom még, hogy hogyan lehet majd ezt is átköltöztetni a Szoborparkba, a vad geszti bolond szobra mellé...


A Népszavát megvette Leisztinger Tamás nagyvállalkozó, akit a baloldalhoz kötődőnek tart a közvélemény. 
Már az is szép lenne, ha maradnának az újságírók, ami úgy hat hónapi biztosan így lesz, aztán majd kiderül.
Mindenesetre Leisztinger is jobban tette volna, ha tíz évvel ezelőtt megveszi valamelyik baloldali lapot, ma már a beszűkült mozgástérben, hogy finoman fejezzem ki magam, nem lehet nagyon ugrálni, Leisztinger meg tudja, hogy hol a határ a NER piszkálásában.
Puch Lászlótól vette meg a lapot, úgy látszik, hogy a politika ősbölénye sem számít sok jóra a közeljövőben, Orbán egyre vadabb lesz, csicskásai sem szelídülnek, hiszen egyre több a rettegnivalójuk, egyre pofátlanabbul dugdossák a lopott pénzt, mindenféle szigeteken, mindenféle befektetési formákban. 
Ezektől visszavenni a lopott holmit nagyon nehéz feladat lesz majd egyszer, amikor a nép felül tud emelkedni a számára oly kedves gyűlölködésen, torzsalkodáson.
Lesz-e erre alkalmas ember?
És lehet-e ez az ember a szó klasszikus értelmében vett demokrata?
Farkas ellen medve veheti fel a harcot, de van itt ilyen jellemű jelölt?
Persze majd lesz, hisz a társadalmi változások mindig kitermelik a változásokhoz szükséges történelmi személyiségeket, hát várjunk rájuk türelemmel...


Most volt a költészet napja, hadd ünnepeljük egy aktuális verssel - elmondja Latinovits Zoltán...



:O)))