Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Nem lehetett könnyű döntés a sok buta macsó  számára, de nem lehetett szembemenni a tömeghangulattal, ezért aztán megtört a Fidesz - mégis önálló bűncselekményi alakzat lesz a családon belüli erőszak.

Node azért azt nem lehetett csak úgy, egyszerűen bevallani, hogy valamit elrontottak vagy elkalkuláltak, nyakon kellett a visszavonulást önteni kis szívmelengető dumával.
Azt találták ki a Fidesz okostojásai, hogy majd valamelyik húzónév feleségére hivatkoznak, aki  (valószínűleg hólapáttal) meggyőzte férjét a családon belül leeső sallerek és kokik helytelenségéről.
Kezdték is keresni, melyik arc alkalmas erre, elsőként magára a Vezérre gondoltak, de aztán elvetették az ötletet, merthogy a népi hiedelem azt tartja, hogy Anikó asszony maga is áldozatául esett már néhányszor a túltengő tesztoszteronnak, így aztán nem biztos, hogy az ő szájából (jelenleg nincs feldagadva…) hiteles lett volna a dolog.
Próbálkoztak másokkal is, de a frakciószövetség tagjainak döntő többsége a nők szerepét meglehetősen sajátosan látja, ez pedig kockázatossá teszi szerepeltetésüket - ki tudja melyik asszonyban mikor támad fel a közlékenység, oszt annyi a makulátlanságnak, - a liba is gágog, mikor a gúnár búbolja, ugye…
Így aztán maradt pozitív példának Rogán Tonya, az ő háza táján valószínűleg ez a gond nem forog fenn, náluk az asszony verheti az embert, ami ezt a Tóni gyereket elnézegetve roppant indokolt is.
Azt azt nem értem, hogy miért kellett ekkora faksznit csinálni ebből a dologból, elég lett volna a garázdaságról szóló törvényhez egy paragrafust illeszteni, oszt minden rendben is lett volna, az ittas vagy személyiségzavaros férj felemeli a kezét, az asszony bemondja a vonatkozó paragrafus számát, a férj jól megveri, az asszony feljelenti, mire a férj a verést megismétli még negyvenkétszer, az eljárás minden fázisa után.
Persze a családon belüli erőszak érintettjei számára korántsem ilyen tréfás ez a dolog, kellene is ellene tenni valamit, de attól tartok, hogy az adminisztratív megoldás nem fog eredményt hozni, hiszen a zárt ajtók miatti erőszakot roppant nehéz bizonyítani, másrészt egy ilyen törvény rengeteg visszaélésre ad lehetőséget.
Volt olyan nőismerősöm, akit a férje rendszeresen gyepált, lerúgta a földre, majd nyílpuskával körbelövöldözte a halálfélelmet gyakorolgató hitvest.
Eszébe nem jutott elválni vagy feljelentést tenni, mert elhitte: ha lép, akkor megöli szerető férje.
De volt olyan nőismerősöm is, aki válási hercehurcák során ki akart csikarni legalább egy látleletre elegendő verést, és amikor úgy tűnt, hogy nem sikerül, akkor foggal-körömmel támadt válófélben lévő házastársára.
Probléma lehet az is, hogy az emberek különféle módon szocializálódtak, és bizony, a szokás nagy úr.
Vannak, akiknél családi tradíció az asszonyt időnként prevenciós céllal elverni, amibe az érintett hagyománytisztelő asszonyka is beletörődik, élete részének tekinti, és ha a férje nem döngeti el néhanapján, akkor azt érzi, hogy oda a szerelem, és ehhez képest kezd viselkedni.
Ezzel persze kiváltja a férj haragját, jön a verés, helyreállt a boldogság.
Aki azt hiszi, hogy ez vicc, az téved.
Akinek már az ükapja is szájonkapta az asszonyt, az nem is igen érti, hogy miről beszélnek neki a hegyvidéki dámák, ellenben ötletei lennének, mivel kell az eszük kerekének tengelyét helyrebillenteni.
Aztán az is visszaélésekre adhat lehetőséget, hogy a szerelmespárok vérmérséklete is eltérő, a szerelembe egyiknél belefér a veresre vert kerekded tompor, a másik meg nem tudja mi a jó, ezért aztán adott esetben a hevesebb vérmérsékletű pasi egy kiadósabb veszekedés után könnyen szembetalálhatja magát egy látlelettel nyolc napon belül gyógyuló sérülésekről - ha harapott is, akkor cudarabb a helyzet.
Lehetne mondani, hogy akit vernek, az váljon el, de ez sem így igaz, mert van aki retteg a párjától, van, akit anyagi okok tartanak mellette – nincs elég pénze egyedül eltartani a gyermekeit – van meg, aki szereti, ha kicsit verik.
Főleg, ha kibékülhet utána.
Ellenben a gyerekek, ők kétségkívül áldozatok, akik sok esetben két alkoholista szülő marakodásának szemtanúi, akik rettegnek, akik számára megváltás lenne egy nyugodt este, akik felnövekedve általában éppen olyanok lesznek, mint a minta, melyet szüleik mutattak nekik.
Mert nem is tudják, hogy lehet másként, még akár elváltként is harmonikus életet élni, hogy csonka családban is megkaphatják a gyerekek a szükséges szeretetmennyiséget, de ők ilyet nem láttak.
Ők csak menekülést láttak hálóingben, bujkálást, szégyenkezést, vagy az alkoholista anya randalírozását.
Mert ne tegyünk úgy, mintha ez az ügy csak férfiakat érintene, házasságban élő vagy egyedülálló alkoholista, vagy csak „ideges” anyák is verik a gyermekeiket, kitépik a hajukat, gyötrik és kínozzák őket, tudat alatt felelőssé téve gyermekeiket a saját kisiklott, nyomorult életükért.
Úgyhogy ez nem szabad, hogy férfiellenes törvény legyen, és az sem lenne jó, ha egyszerű feleségvédelmi törvénnyé degradálódna.
Nem ismerem Damu Rolandot, nem is kedvelem, de az ő ügye azért kételyeket is ébreszt bennem, hiszen a házastársak közötti veszekedések során érdekes dolgok történhetnek.
A családon belüli erőszak elleni fellépésben sok-sok mindenkinek lenne szerepe, a rokonoknak, szomszédoknak, védőnőknek, pedagógusoknak, családvédelmi szolgálatoknak, egyházaknak, szülőknek, hatóságoknak - és maguknak az érintetteknek is.
Legfőképpen a társadalomnak, mert ahol a nyomor az úr, ott nehéz az úri viselkedést számonkérni.
És azért azt is lássuk be, hogy mondjuk egy olyan szituációban, melybe egyik osztálytársam is keveredett, nehéz megőrizni a nyugalmat.
Vele tíz év után közölte egy veszekedés alkalmából az asszony, hogy a gyerek, akit a fiának tudott, nem az ő fia.
Hát nem tudom, de a nép azt tartja, hogy az ilyet az értelmiségi feldolgozza, a többi meg pofánveri.
Úgy tudom, a nép többsége ma még nem értelmiségi.
Szóval, csak differenciáltan…

:O)))