Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] A legszörnyűbb az egészben a módszer.
Nem friss találmány, régóta alkalmazza ez a banda, és meg kell hagyni, általában sikeres is.
Azt minden további nélkül el tudom fogadni, ha az államigazgatásban egy vezető azt mondja valamelyik beosztottjának, hogy nem szeretne vele dolgozni, váljanak meg egymástól, de Orbanisztán nem így működik.
Itt nem hívja be senki az áldozatot, tudatni vele az örömhírt,  csak onnan tudja meg, hogy valami gond lehet vele, hogy ráesik az ellenőrzés, aztán az adóhivatal, rosszabb esetben a rendőrség vagy az ügyészség, és mire kettőt pislant, már viszik is pórázon az előzetesbe.
Az előzetes letartóztatás azért különlegesen finom, mert nem konkrét, nincs pontosan meghatározott határideje, évekig is el lehet húzni anélkül, hogy bármilyen döntés születne.
A bíróság majd a szakmai szolidaritás jegyében olyan büntetést szab ki, mely lefedi az előzetes letartóztatás időtartamát, így az államnak nem kell kártérítést fizetnie a jogtalanul fogvatartottaknak.
Ha az áldozat megijed, annyi is neki, ha nem ijed meg, igaza lehet, csak éppen az életét, a karrierjét tették tönkre végleg.


Más a helyzet, ha valaki kívül esik a hatalom hatáskörén, ilyenkor gondosabban kell eljárni.
Először is gondosan meg kell tervezni a kiválasztott áldozat eltávolításának módszerét, menetét, az alkalmazott eszközöket, ki kell választani az akcióban résztvevő személyeket, és motiválni kell őket.
Meg kell találni a magyarázatot a nagyközönség számára, mely indokolja a kiválasztott eltávolítását, és meg kell tervezni a karaktergyilkosságot meg a média-hadjáratot.
Erre a célra rendelkezésre áll a médiumok kilencven százaléka, a "közeli" televízió-csatornák, rádiók, a nyomtatott és az elektronikus sajtó, továbbá a blogvilág azon része, mely egyik kezével ír, a másikkal a kalapot tartja, mellyel összekoldulja a hétvégi töltöttkáposzta alkotóelemeit.
De bizton lehet számítani a hasznos ostobákra is, cica és kutyus-szakértőkre, a pincében drótonlógva szülés híveire, a feltűnési viszketegségben szenvedőkre, továbbá a világgal haragos viszonyt ápoló gyűlölködőkre, akik számára egy-egy új célpont maga a kéjhömpöly.
Nem egyszerű a feladat, de a főníciaiak kreatív innovációja óta nem is megoldhatatlan, bár sokszor még ez se kell, elég hozzá az önfényezésre minden emberben fellelhető késztetés: lám csak, milyen fasza csaj/pasi vagyok!
Én aztán nem tűröm az igazságtalanságot, meg fellépek az elnyomás ellen, és bátor is vagyok, habár a metrón azért nem merem olvasni a 168 órát...


Ha már a napnál is világosabban kiderült, hogy mire megy ki a játék, akkor sincs gond, hiszen aki egyszer elkötelezte magát, azt nehéz eltántorítani hitétől, és a módszer már működőképes is.
Ismét emberek állnak szemben egymással, tépik egymást mindenféle közösségekben és fórumokon, a hatalom meg röhög a markába - már megint sikerült elérni célját, a pénz lenyúlása közben homokot szórni az emberek szemébe.
A cirkusz manapság a sport körül folyik, egyrészt azért, mert sokakat érdekelnek a versenyek és a versenyzők, másrészt meg azért, mert bár mindenki azt hiszi, hogy ért hozzá, mégis kevesen értik, hogy mekkora pénzekért megy itt a parasztvakítás, szívfacsargatás meg a néphülyítés.
Nem értik, hogy nagy pénzeket ellopni csak nagy pénzekből lehet, hogy egy falusi tornateremből szinte semmit nem lehet átterelni a magánzsebekbe, legalábbis azoknak, akik ezekben a kérdésekben döntéshozók, az csak fabatka vagy rézpityke lenne, nadebezzeg egy stadion, egy uszoda, az milliárdok - az már döfi!
Aztán ki mer ellene szólni, hogy az aranylábú vagy vízfejű gladiátoroknak megfelelő körülményeket teremtsünk?
Aki ez ellen szól, az majdhogynem hazaáruló, tettét ahhoz lehetne hasonlítani, mintha a liba kritizálná Vukot, mert röptetőt épít a kőszáli sasok számára.
Ez nemzeti dicsőség és nagyság kérdése, aki ellene szól, az árulója a magyarnak!


A hatalom nem finnyás, szopatja a magyart rendesen, a magyar meg szinte élvezi, és aggódva lesi, hogy behorpadt-e már a Szeretett Vezér homloka...
Régen, ha azt mondtuk, hogy sportszerű, akkor azt értettük rajta, hogy becsületes, tisztességes, csalástól mentes, tiszta eszközökkel folytatott tevékenység, melynek alapja az erkölcs, leánykori nevén a morál.
Mára ebből semmi sem marad, sőt, a morál első betűje is lekopott a pénz körüli nagy tolongásban.
Hajdan a sport szórakozás volt, esetleg egészséges életmód, mára cirkuszi attrakció, melyben bogyókkal kisámfázott gladiátorok és bohócok vetélkednek egymással a pénzért, melyet a média közvetítésével te ajánlasz fel nekik, mert szórakoztatnak.
Rendben van, de akkor kezeljük őket azoknak, amik.
Most éppen a Magyar Olimpiai Bizottság van soron, azonnali hatállyal és magyarázat nélkül felmentették a főtitkárt meg a kommunikációs és marketing igazgatót.
Bizalmi kezekbe kell helyezni a Bizottságot, az Elnök a Quaestor-ügyben már bizonyított, de a többi posztra is megbízható pártkatonák kellenek, mire esetleg bele lehet majd vágni az olimpiába.
Ott fogsz majd sírni a televíziód előtt, mikor Hitl Orbán megnyitja a játékokat, hát ezt is megértük Anyukám, Magyar ember, Magyar televízión Magyar olimpiát néz!
A miniszterelnök visszahúzza majd a nyelvét és megnyalja a szája szélét, mert ő tudja, hogy mennyivel gyarapodott a bankszámlája.
Nem fogja érdekelni, hogy a számlát nehéz lesz kifizetni - úgyis te fizeted, érted meg nem kár.


Azt hiszem, hogy az államnak nem feladata a professzionális sport támogatása.
Támogasd te, ha akarod, nem is kerül neked szinte semmibe, mert a televíziók, a sajtó megveszik a versenyeket némi reklám fejében, te meg akkor fizetsz, mikor befizeted a kábeltelevízió díját.
Ma a sportból profitál a politika, a gyógyszergyártók, a sportszer-márkák gyártói, csak éppen te nem profitálsz semmit, a gyerekedet meg a falusi iskola poros folyosójára hajtják ki naponta testnevelődni, meg úszni a porban, izzadságban.
Itt lenne az államnak feladata, ide kellene önteni a milliárdokat, tornateremre, tisztességes ételre, fűtött otthonokra, jól fizetett pedagógusokra, sportszervezőkre, versenyekre, játékokra.
Ezt kívánná a társadalmi morál.
Ami most van?

Orál...


:O)))