Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Úgy vagyok ezzel az augusztus 20.-val, mint a liba, melynek a gazdasszonya hirtelen egy vödör kukoricával kedveskedik. Már a szocializmusnak nevezett vérfürdő éveiben is nehéz volt eldönteni, hogy mi a fityfenét ünneplünk végülis, hiszen a különböző korok és politikusok remekül el tudnak babázni az ünnepeinkkel, miért pont ez lett volna kivétel? Mindenesetre az alap Szent István emlékének ápolása lett volna, ami nagyon derék cselekedet, hiszen első királyunk érdemei kétségbevonhatatlanok és maradandók, alkotása, a magyar állam pedig túlélt már néhány évszázadot annak dacára, hogy lakói magukat magyaroknak nevezik és hát a név kötelez… Szent királyunk nagy tette az volt, hogy bekormányozta népét korának Európájába és elkötelezte országát a nyugati típusú kereszténység mellett, kifejezésre juttatva ezzel azt, hogy mely szövetségi rendszeren belül képzeli el az ország jövőjét – mondhatnánk úgy is, hogy nyugat felé nyitott. Ha már nyitott, mindjárt be is engedett néhányezer nyugati lovagot, akik aztán szanaszéjjel verték az ellenállást, lett légyen főúr az illető vagy földtúró senkiházi. Szent királyunk ugyan kötésig gázolt a vérben, de tendencia-jelleggel igaza volt - mint kiderült, ez volt a helyes út. Kár, hogy mi nem tudtunk rendesen járni rajta, mert állandóan összeverekedtünk, tülekedtünk, telecsináltuk az utat, de az ünnep maradt, bevált. A papok elégedettek voltak vele, a sámánokat meg már nem kérdezte senki. A nagy király nevenapján általában körmenetekkel ünnepelt az ország lakóinak aktuálisan katolikus része, a föld népe búzakalász-koszurúkat font, aztán nyomorgott évszázadokon keresztül. Aztán Rákosiék átideologizálták az ünnepet, melyből az Új Kenyér Ünnepe lett, ami megintcsak helyes, hiszen a gyerekek kivételével átalakítani valamit általában egyszerűbb, mint újat csinálni, így van ez a tradíciókkal is. Még a papok sem tiltakozhattak nagyon, hiszen a keresztény ünnepek túlnyomó többsége is hozott anyagból készült, leöntve némi szenteltvízzel, másrészt meg ha tiltakoztak volna, Rákosi becsukatta volna őket. A körmenet útvonala rövidebb lett kissé, nem a várost járták körül, a Szent Jobbal, hanem a Bazilikát, és mintha a hívők száma is visszaesett volna kissé. , Kádár rendszerében az ünnep inkább az Alkotmányra fókuszált, de megtartotta az új kenyeret is, sőt, amúgy népfrontosan elfért benne a körmenet is - sokkal többen azért nem lettek a hívők, mert a magyar nép gyanakvó fajta, ismeri a politikusok gyenge jellemét és bosszúvágyát, így aztán nem tette ki magát annak, hogy másnap a munkahelyi párttitkár gratuláljon neki, hogy milyen jól mutatott a körmenetben a Máriás zászlóval. Ellenben a Kádár-rendszer egy nagyszabású népszórakoztató rendezvényt varázsolt az ünnepből, melynek megvolt a maga tradicionális koreográfiája, zászlófelvonás, tisztavatás majd csepűrágás-kardnyelés a Duna felett, a csúcspont mindig az volt, amikor színes füstgyertyákkal a lábukon ejtőernyősök ugrottak a Dunába, miközben imádkoztak, hogy remélhetőleg valamelyik vicces pesti gyerek nem telepített a folyóba piranhákat vagy krokodilokat. Estére meg volt tűzijáték, vízizene, tánc, tea, aprósütemény. Aki meg nem érdekelt a dolog, az a birtokon főzte a haverokkal a bográcsban a pörköltet, itta a sört és szidta a rendszert. A zászlófelvonás régen is olyan volt, mint ma, csak a katonákat nem öltöztették Horthy Miklós legszebb katonájának, a tisztavatás meg leginkább egy tisztavatásra emlékeztetett, nem pedig jelmezbálra. Idén visszahozták a rendezvényt a Kossuth térre, mert néhány év alatt rá kellett jönniük, hogy a Hősök tere nagy, ők meg inkább kispályások. Ezzel a kardlengetéssel meg nemigen tudok megbékülni, tiszta röhej, az ősi magyar szokásra való hivatkozás sem túl helytálló, mert ha azt követnék, akkor a csapat egyik felének azonnal le kellene kaszabolni a másikat – ellenben a hadnagyella csinos volt, sok sikert és jó minisztereket kívánok nekik. Valahogy úgy hozta a jósors, hogy honvédelmi minisztereivel a jobboldal idáig rendszeresen felértékelte Czinege Lajos emlékét… Jövőre tervezik, hogy a zászlót nem felvonják, hanem a zászlórudat egy földbevájt és matyómintás téglákkal bélelt gödörbe lógatva leeresztik, ha még ez lesz a magyar zászló továbbra is, nem az árpádsávos… Viszont beszédet mondott Áder, ebből kiderült, hogy új államalapításnak vagyunk tanúi – ezt én már régebben is sejtettem - már csak az államformát kell hozzáigazítani: országunknak Magyar Kabaré lesz a neve. Az újjáalapításhoz szükséges tatárjárást ők már megoldották házon belül, a balsors meg egy pillanatra sem hagyott fel népünk tépésével – az aktuális balsors neve Viktor. Ami a tűzijátékot illeti, az idén parádés volt, ilyen sok pénzért ilyen szegényházi dolgot előadni, na, ehhez azért már pofa kell – ennél ezerszer különbet rendeztet Zsülike szülinapi partijára Fásy Ádám, ha megmérgeli magát. Persze tudom, még soha máskor nem lőttek a magyar égre ennyi tűzijáték-rakétát, mint idén, csak most a rakéták túlnyomó többsége fekete rakéta volt, a szentpétervári McDonalds étterem tűzijátékából maradtak vissza a fehér éjszakák idejéből, nem csoda, ha nem látta ezeket senki… Szánalmasak ezek a suttyók, képtelenek felfogni, hogy a tradíciók évtizedek alatt alakulnak ki, aki pedig felrúgja ezeket, az várhat évtizedekig arra, hogy legyenek helyettük újak. Ma nem volt ünnepelni való Alkotmány, az Alaptörvényt meg ünnepelje a Viktor. Ha odaül az Alaptörvény Asztalához, az nagyon hasznos lesz számára, legalább gyakorolja az ülést, remélhetőleg lesz még része benne. Mindegy, szabadnap volt, jó idő, napsütés és pihenés, a Jobbik is ünnepelt Cegléden, a rendőrség is teszetoszáskodott már megint, szóval Magyarország működik. Business as usual, ahogy a művelt francia mondaná…