Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Az utcára kitett lomok tulajdonviszonya a törvényi szabályozás előtt rendezetlen volt, ezért csak korlátozottan lehetett fellépni az üzletszerű begyűjtők, a "lomisok" ellen, akik lomtalanításkor szinte kiköltöztek a közterületekre.
De most aztán végre itt az aranykor!
A szabálysértési törvény alapján a tulajdon elleni szabálysértés elzárással is büntethető.
Az elzárás legalább egy, legfeljebb 60 napig tarthat, a kiszabható pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer, legmagasabb összege pedig 300 ezer forint.
Ez fenyegeti azokat, akik a lomtalanításkor kiválogatják az utcára kitett, a tulajdonos számára már feleslegessé, értéktelenné vált holmikból a még használható, felhasználható darabokat.
Merthogy ez mostantól már magántulajdon, mert a hulladéktörvény alapján a lomtalanításkor kihelyezett tárgyak a kihelyezés pillanatában a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. tulajdonába kerülnek, így aki ezekből eltulajdonít, az lopást követ el.
Hurrá, ismét sikerült egy húsbavágó problémát rendezni, ez volt az egyetlen, a maradék megoldandó gond, a legnagyobb gond, mert a Normafa ellopása az nem gond, az inkább öröm - a Fidesz-kormányzás jutalomjátéka…
Hogy mi minden van az utcákon ilyenkor, az maga a csoda.
Van ott bútor, csillár, szőnyeg, függöny, lakásdekoráció, ruha, cipő. vannak fából, vasból egyéb fémből készült tárgyak, néha ép tányérok, evőeszközök, porcelánfigurák, könyvek, hanglemezek – szóval az emberi élet tartozékainak széles skálája.
Ebből válogatnak az alkalmi és a profi lomisok, a lomok szakértői, felújítói, felhasználói vagy kereskedői teljes egy napig, attól kezdve, hogy a tárgyat a meghirdetett időpontban gazdája kitette az utcára, egészen addig, mikor megjelenik a kommunális cég speciális autója, melybe beledobálnak mindent.
Innentől kezdve az, ami esetleg hasznosítható volt az végképp haszontalanná válik, összepréselve eltűnik a szem elől mindörökre.
A lomok magánjellegű másodhasznosítása pedig rengeteg szegény – és nem csak szegény - ember számára adott kis segítséget vagy örömöt, hiszen nem mindenki engedheti meg magának, hogy az üzletekből vásároljon.
De egy lomtalanítás során felfedezett asztal például remekül megoldhatja a problémáját, ha valaki például most költözött egy bútorozatlan szobába, pénze pedig kevés vagy semmi.
De még a csúf, törött bútor is jó valamire, hiszen egy lomtalanításból össze lehet szedni egy család téli gyújtós-szükségletét, jó esetben még baltát is lehet lelni hozzá a kacatok között.
A vas, a fém is érték, egy más által megunt kislámpa még évtizedekig elszolgálhat valakinél az ágy mellett, melyet szintén lehet találni annak, aki nyitott szemmel jár ilyenkor.
De kincsesbánya ez a műgyűjtők számára is, mert az emberek egy részének fogalma sincs arról, hogy milyen értékeket hajigál ki hirtelen felindulásában.
Erre legjobb példa az unokaöcsém, aki egy XIX. századi gyönyörű, faragott ebédlőgarnitúra asztala mellől lomtalanította ki a hat faragott széket, majd vett helyettük négy darabot a Bivalytosznádi Asztalos KTSZ remek termékei közül, hogy a guta ütött meg, mikor a nagynéném nekünk adta a garnitúra maradékát.
Szóval – ha úgy nézzük – akkor a nemzeti értékek mentésével is összekapcsolódott a lomtalanítás –idáig.
A lomtalanítások állandó szereplői az amatőr bogarászókon túl a lomtalanítások virtuózai, a lomisok.
Van a kisipari magányos lomis, aki lepukkant személykocsijával járja a vadászmezőt és gyakran meg-megállva ráugrik az aktuális kupacra, kibányássza az őt érdeklő tételeket, majd boldogan belehajigálja a leleteket a kocsijába.
Nem ő a lomtalanítások császára, mert a munkája alacsony hatékonyságú, a begyűjtött cucc mennyisége nem egetverő, ő legfeljebb arra tud hivatkozni, hogy mint specialista, magasabb hozzáértésről tesz tanúbizonyságot, mint konkurenciája, aki nagyüzemi tevékenységéhez mozgósítja egész kiterjedt családját.
Ő is körberohan a területen, de ő az ígéretes kupacokra vadászik, melyek mellé úgy ejti le családtagjait, mint ejtőernyőseit a légideszant a bevetés során.
Ha valami értékes tárgyat talál, arra ráülteti a nagymamát, és bárki jönne beletúrni a halomba, az ott őrt álló családtag éktelen rikácsolásba kezd, mígcsak az ellen meg nem hátrál.
De ilyen ritkán esik meg, mert a lomizásnak is megvan a maga etikettje, a lefoglalt áru tulajdonjoga – míg mellette szobrozik az új tulaj - nem vitatható.
A profi lomisok általában cigányok, ők ebből élnek, ez a kenyérkereseti forrásuk.
A Dunántúlon egész favak rendezkedtek be arra, hogy az ausztriai lomtalanításokat járják, aztán a talált kincseket eladják a kispénzű embereknek.
Akit érdekel a dolog, az menjen el Veszprémbe a vásárba - csodát fog látni.
A lomtalanítás rumlival jár, mert a lakosság este kirakja a holmit, a lomis meg reggelre széttúrja, és ameddig oda nem ér a hulladéktömörítővel ellátott gyüjtőkocsi, addig bizony randa a táj, de hát ezt azért ezt épeszű embernek egy napig tolerálni lehet.
Viszont az igencsak érdekes, hogy ezzel az intézkedésével már megint a legszegényebbeken rúgott egyet a mi szociálisan igen érzékeny, empatikus pártunk, kormányunk, parlamentünk, hiszen elsősorban tőlük veszik el a kis jövedelmi forrásukat, a téli tűzrevalójukat, a bútort, a takarót, a ruhát, gyermekeik kisbiciklijét, játékát, hogy esne beléjük a nyű.
A mi képviselőink az emberi nem hulladékai, de olyan hulladékok, melyeket – tisztelet a kivételnek – a parlament kupacából nem érdemes kikotorni, hanem a szemétdombra kellene dobni.
Mert ők azok, akik az ezerszer bizonyított Iványi lelkésztől elveszik a lehetőséget, hogy karitatív tevékenységét folytassa a szegények között, ők azok, akik a cigány ellen tüzelik a jóllakott középosztályt, mikor az a didergő gyerekének fát lop az erdőn, ők azok, akik mindent a büntetőjog eszközeivel akarnak megoldani.
Sokat járok bolhapiacokra, szeretem a hangulatát, a változatosságát, de néha bizony nem jó nézni a szerencsétlen öregasszonyt, aki a törött fülű bögréjét, csorba, valaha jobb napokat látott porcelánfiguráját árulja, hogy legyen egy kis pénze ételre, gázszámlára, tüzelőre.
Ami azt illeti, nem a rezsicsökkentések nyertese szegény.
Tőle kell elvenni a lehetőséget?
Vagy attól a cigánytól a kenyerét, aki ebből él, és ha ebből sem tud a gyerekének enni adni, akkor már tényleg csak a lopás van hátra?
Hát nincs ebben a parlamentben egyetlen értelmes ember sem, akinek mellesleg szíve is lenne?
Szánalmas férgek - remélem, egyszer még elhozza nekik az élet, hogy ott állnak majd a bolhapiacon és életük romjainak csorba cserepeit kell árulniuk.
Hulladékok. :O)))