Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

013. november 22., péntek
MAGYAR ALKONY [Image] A demokrácia legfőbb hiányossága az, hogy azok, akikre rá lett bízva a hatalom gyakorlása, többnyire nem mernek élni vele, rettegve attól, hogy szép, elvont szabadság-eszményeik esetleg sérülhetnek.
Ennek következtében aztán a szélsőségesek elpofátlanodnak, fel-alá masíroznak, ott marconáznak a településeken, ijesztgetve a zsidókat és a cigányokat, valamint a nálunk tanuló, vagy éppen csak erre járó színesbőrű népességet, bizonyítva, hogy az emberi agy fejlődése roppant lassú és nehézkes folyamat.
Bizonyára van ebben jelentősége a földrajzi fekvésnek is, mert mintha a Lajtától nyugatra az emberi agy fejlődése némileg gyorsabb lenne, mindenesetre arrafelé képesek mai életük megkönnyítésére használni a múltat, míg mifelénk inkább csak hamisítani szeretik azt.

Sokszor elgondolkodom azon, hogy melyik társaság az ostobább – azok, akik az országot már egyszer a szakadék mélyére lökték, kiirtva és kiirtatva a társadalom tíz százalékát, vagy azok, akik ismerik előbbiek embertelen céljait és módszereit, ismerik sztereotip baromságaikat, de mégsem élnek hatalmukkal, hagyják őket idétlenkedni.
Azt szokták mondani, hogy a történelem néha ismétli önmagát, de ami első alkalommal tragédia volt, az az ismétlésben komédia lesz.
Az csak a baj, hogy erre semmiféle garancia nincs, és a fenének sincs kedve megvárni napjaink kísérletének eredményét.
Merthogy folyik a kísérlet, folyik a próbálkozás az ismétlésre ezerrel, a történelmet kedvelő és abból tanulni is hajlandó ember meg csak néz ki a fejéből bután, elálmélkodva honfitársai feledékenységén.

Igen, elcsodálkozva azon, hogy a XXI. században még mindig hatnak ugyanazok a bornírt baromságok, m int egy évszázaddal ezelőtt, egyesek még ma is érvényesnek tekintik a nácizmus avítt jelszavait, ostoba elveit.
Száz évvel ezelőtt még lehetett mentséget találni a nép egyszerű gyermekének nácizmusára, még lehetett azt feltételezni, hogy szegény ostoba, nem tudta, hogy hová vezet az út, melyre akkor lépett, amikor beállt a nácik soraiba, de mára már ez a mentség sincs meg, hiszen megfizettük a tandíjat, a nemzet egytizede életével fizetett a megokosodásunkért.
Hát, vagy kevés volt az áldozat, vagy ez a nép nagyon buta, de nem úgy tűnik, hogy mélyen a lelkébe égett volna a fajelmélet tagadása, az ember és ember között fajelméleti alapon történő különbségtétel tilalma, vagy a revansizmus, a sovinizmus elutasítása.

Nálunk, a Nagy Magyar Cirkuszban persze a fő műsorszám nem az antiszemitizmus volt, ez csak a nacionalizmus-sovinizmus, a revansizmus elmaradhatatlan kísérőjelenségeként tündökölt, annak volt kötelező kelléke, mint szmokingnak a fekete nyakkendő, de – a korabeli bon-mot szerint – egy úrnak nem illett antiszemitábbnak lenni a szükségesnél.
Ez azért nem gátolta meg őket abban, hogy szó szerint kiirtsák a vidék magyar zsidóságát, miután már tudták, hogy – szintén az ő döntésük következményeképpen milyen sorsra jutottak a hazánkban élő, magyar állampolgárság nélküli zsidók tízezrei.
A nácizmus és a nyilasmozgalom a lumpenproletariátus köreiben örvendett népszerűségnek, és ilyen tekintetben a helyzet csak annyiban változott, hogy a mai urak inkább csak urizálnak, de származásukat, neveltetésüket és mentalitásukat tekintve echte viceházmesterek.

Meg kell csak nézni, ahogy nagyokat cuppantva harapdálják a valamilyen szempontból meghódítani kívánt hölgyek kezét, kacsótól-hónaljig, ahogy átlökik asszonyaikat különféle vak komondorokon, ahogy zord pofával ijesztgetnek negyvenkilós cigányasszonyokat, hogy aztán mikor egy-egy tökösebb cigánygyerek belever egyet a pofájukba, akkor lehazudva az égről a csillagokat is, siránkozzanak, meg panaszkodjanak.
Ha nem lennének agresszívek, talán még nevetségesnek is lehetne mondani őket, de sajnos ma azért már túl vagyunk azon a ponton, hogy idióták jelmezbáljaként kezeljük a problémát.
Nem egyszerre, nem hétfőről-keddre jutottunk idáig, apránként, lépésről-lépésre szoktattak hozzá jelenlétükhöz, ideológiájukhoz, létükhöz.
Először még tiltakoztak, ha valaki nyilasoknak nevezte őket, eleinte egyenruháik is még inkább csak Józsi pincért idézték a Töketlen Kakas névre hallgató vendéglőből – ma már erről szó sincs.

Militáns jellegük megjelenik egyenruháikban is, nem szólva a neten fellelhető képeikről, melyeken – egyelőre szakasz-erőben – géppisztolyokkal pózolnak.
Amikor rendezvényük van, a kakasok csupasz seggel menekülnek a magukat csendőröknek képzelő suttyók kalapdíszítő késztetései elől, ők meg ijesztő pofákat vágnak, és ehhez még csak erőlködniük sem kell, jobbak, mint egy halogén-tök, ez kétségtelen…
A hatalom meg hagyja őket, hiszen szavazótábora és a szélsőjobb tábora összeér, részben át is fedi egymást.
A magukat radikálisnak aposztrofáló szélsőjobboldaliak és a futball-huligánok kigyúrt hordái együtt verték a rendőröket a 2006-os Orbán-puccs napjaiban, hogy aztán együtt dicsőüljenek meg, miközben a társadalom a rendőrség szétverése után mára szinte védtelen maradt.
Évek óta provokálják a társadalmat, provokálják a zsidókat, a cigányokat, és csak isteni szerencsének köszönhető, hogy még nem ravatalozták fel korunk magyar Horst Wesselét, akit aztán lehetne bőgve siratni és indokul használni az erőszakra.

Ezeknek az embereknek nem kell a demokrácia, ezek az emberek nem magyar-szakon, hanem erőszakon végeztek, ezeknek vezér kell, Vezér kell, és a mai helyzet nekik kedvez.
Van Vezér, aki az erő kultuszát hirdeti, mutat nekik ellenségképet, kellőképpen nacionalista is, csakúgy, mint ők, lenézi a demokratikus hülyéskedéseket, azokra csak akkor hivatkozik, ha körülötte szorul a hurok.
Igaz, a pedigréjével van egy kis baj, hiszen száz százalékos árjának nehezen mondható, de a Szent Cél érdekében apróbb engedményeket hajlandóak tenni.
Most új pártjuk alakult, hiszen dicső hazánkban hálistennek már akkorára duzzadt a csőcselék, hogy kétfelé osztva, akár két párt is futja belőle, úgyhogy lesz Magyar Hajnal is, amelyik a magyar és fehér azonosságtudat dolomitszilárd elvi alapján áll.
Támogatja a szabad fegyverviselést, kötelességének tartja, hogy küzdjön az elcsatolt magyar területek revíziójáért, ellensége a „gyarmatosító cionizmusnak”.
Hát úgy kellettek nekünk, mint üveges tótnak a hanyattesés, de Orbánnak ők a hab a tortán - már a szélsőjobb sem egységes, remek.

Mindenesetre már megfenyegette őket, hogy ha nem bírnak magukkal. majd kioszt pár pofont, mint Horthy, oszt jónapot.
Azóta eltelt pár év, pofon még nem csattant.
 Hogy Horthy pofozkodása hova vezetett, azt néhányan ismerjük, a többség meg – úgy tűnik - másként tudja.

Amelyik politikus ma tűri ezt a bandát, az támogatja is egyben.
Hogy a rendszerváltáskor megjövendölt legsötétebb prognózisaink beválnak, azt sem gondoltuk volna, de hogy népünk visszaigazolja Rákosit, aki a tízmillió fasiszta országát vizionálta, azt végképp nem hittük, pedig igencsak ütemesen lépkedünk arrafelé.
A fasizmus nem ott kezdődik, hogy személyesen lökjük be a koncentrációs tábor kapuján a másik magyart, a fasizmus ott kezdődik, hogy amikor ennek szükségességét valaki először hirdetni kezdi, akkor a társadalom nem védekezik ellene, mint egy gusztustalan járvány ellen.

Nem lesz mentségünk, ha itt még egyszer a történelemben nácizmus lesz – és nem lesz tovább Magyarország sem.
Sem demokratikus, sem náci - semmilyen sem lesz

:O)))