Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] kepeslajoska.tumblr.com Amikor a görögök olimpiát rendeztek, akkor ha béke nem is volt a városállamok között, de az olimpiára utazó résztvevők - lehettek akár katonák is - útjának biztonságát a városok garantálták.
Aztán versenyeztek, a bajnokokat aranykéssel vágott olajágakkal megkoszorúzták, városukban teljes ellátással jutalmazták, majd négy év múlva ismét megrendezték a versenyt - összesen 292 alkalommal.
Ez a tény eléggé mély nyomot hagyott az emberek gondolkodásában, voltak hát előzményei Coubertin báró kezdeményezésének, aki - több társával, köztük a magyar Kemény Ferenccel együtt sikeresen élesztette fel az olimpiai játékokat.
A résztvevők amatőr sportolók voltak, és az amatörizmushoz való formális ragaszkodás hosszú ideig rányomta bélyegét a versenyekre, mindez következtében ez lett a világ legkörbehazudottabb sporteseménye.
Ma már mindenki mosolyog ezen, és ez érthető is, hiszen a mai eredmények ismeretében illúzió lenne azt feltételezni, hogy világra szóló eredményeket lehetne elérni egy napi nyolc órában szalag mellett dolgozó autógyári munkásnak.
Ma egy sportoló eredményre segítéséhez ugyanaz a három dolog kell, mint ami Montecuccoli szerint a háborúhoz is: pénz, pénz és pénz.
Így aztán az amatörizmusnak befellegzett, a befektetők pedig várják vissza pénzüket, tisztes haszonnal.
A versenyző meg egy kategóriába került a díjnyertes tenyészállatokkal, csak ő szalagrózsa helyett érmet kap díjazásként, és egyelőre még nem mondták meg anyukájának, hogy kivel kell együttműködnie a rekordesélyes versenyző létrehozása érdekében.
Ami késik, persze, az azért nem múlik...


A szemlélet is sokat változott, Coubertin báró idealizmusán napjaink befektetői csak röhögni tudnak - nem a győzelem, a részvétel a fontos.
Aki ma ezt vallja, az legfeljebb egy falunapon vitézkedhet lepényevésben vagy zsákbafutásban, a kakasütésnél már nem biztos, hogy engedik rajthoz állni...
Dr. Frenkl Róbert írta 2008-ban, a pekingi olimpia előtt: "A veszély lényege, hogy az olimpia fokozatosan elszakad éltető elemétől, a sporttól, önálló életet élve a pénzvilág, az üzlet, illetve a politika, a hatalmi játszmák eszközévé, játékszerévé válik. 
Optimizmusra adhat okot a sport ereje, a sport iránti érdeklődés rendkívüli volta, de a trend aggasztó. Jelen helyzet az elmúlt negyedszázadban alakult ki. Elég arra utalni, hogy az 1976-os montreali olimpia annyira veszteséges volt, hogy a város polgárainak hosszú ideig kellett fizetniük az olimpiai adót az adósságok kiegyenlítésére.
Az 1984-es olimpia rendezésére pedig csak Los Angeles pályázott.
Ezzel szemben a legutóbbi olimpiák megrendezésének a jogáért ádáz küzdelem folyt, a pályázó országok száma jelentős, a delegációkat a legmagasabb közjogi méltóságok – mint legutóbb a 2012-es London melletti döntéskor Tony Blair –, ismert közéleti személyiségek, korábbi világklasszis sportolók alkotják. A globalizált világ egészének megkülönböztetett figyelmét élvezi – így lesz ez idén Pekinggel – az olimpia bő két hete ily módon óriási reklámpiacot jelent, illetve kiválóan alkalmas politikai üzenetek tolmácsolására."
Mindenben igaza volt, egyetlen dolgot kivéve: reményre semmi nem ad okot, mára az olimpiai eszme legfeljebb hivatkozási alapnak jó, de aki komolyan veszi, azon leginkább csak mosolyognak.
A riói olimpia is igazodik a trendhez, egyre kevésbé szól a sportról és egyre inkább a pénzről, az üzletről és a politikáról.
Ha ennek hazai megjelenési formáit vizsgáljuk, akkor elszörnyedhetünk az ötleten, hogy pályázzunk olimpiai rendezést.
Engem ez a csóró cigány emberkedésére emlékeztet, akinek a segge kilóg a gatyából, de a lányának világraszóló lakodalmat rendez, aztán tíz évig nyomoroghat a pereputty, hogy kifizessék a kivagyiság árát.
Úgy gondolom, hogy olyan országnak részéről, mely más államok támogatásából él immár évtizede, pofátlanság a rongyrázás.
Különösen, ha eddigi tapasztalatainkból pontosan tudjuk, hogy a létesítmények építésének haszna Voldemort Nagyúr zsebébe vándorol, aki nem tűri a packázást, éppen most rúgja seggbe nevének bitorlóját.
A veszteséget meg majd fizeted te, én, meg a hajléktalan, ha vesz egy szelet kenyeret...

Aztán itt van a politika is. Semmi helye nem lenne a sportban, és mégis. Nemzetközi szinten az amerikaiak megpróbálják az oroszokat ezen a területen is beszorítani, nem először egyébként az olimpiák történetében.
Ha nem sikerül, akkor jó erre a célra a paralimpia is, és hogy ezzel sportolók százaitól lopják el évek munkájának gyümölcsét, az senkit nem érdekel, mert első a politikai haszonszerzés.
Ha hazai példát keresünk, találhatunk azt is - a honi kútmérgezők számára fontosabb a menekültellenes kampány, mint az olimpiai eszme.
Valaha a sportszerűség a tisztesség és becsület szinonimája volt, mára ennek vége. Ma a sport cégére alatt politikusok hazudnak, lopnak, csalnak, manipulálják az ország népét és mérgezik a gyerekek lelkét - a gyűlölködésre nevelést nem lehet elég korán elkezdeni.

A nép pedig lelkesen nézi a közvetítéseket és úgy csinál, mintha elhinné, hogy lehet egy tonnát felemelni, a szuperszonikus repülőgépet futva lehagyni és meghazudtolni a természeti törvényeket természetes úton, dopping vagy genetikai manipuláció nélkül. Közben pedig hallgatja a gyűlölködéseket egy percben, de a sok egy percből összeállnak azért az órák és a fejekben megragad a legordasabb hazugság is.
Például az, hogy az élsportnak köze van az egészséghez, a kormánypropagandának az igazsághoz, a kormánynak pedig az ország boldogulásához.
Siralmas ez az egész. A versenyzők persze csak részben tehetnek erről, hiszen nagyrészt azt se tudják, mi történik velük, csak futnak a pénz és dicsőség után, mint a liba, mikor a gazdasszony csörgeti a kukoricát a garabóban...
Hogy erre vannak, akik pénzt áldoznak, az rendben van.
Magánügyük.
De hogy erre az adófizetők pénzét pazaroljuk, az talán túlzás. Hogy még a német, francia, olasz, dán és a többi adófizetőét is - az pofátlanság.
Aki meg elhiszi, hogy ez klasszikus értelemben vett sport - na, ezt inkább le sem írom.
Nézzük, mintha cirkuszba mennénk, annak tökéletes...
:O)))