Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Az arab világban hatalmas eredménynek állították be, hogy az olimpiára készülő Emirátusok csapata
Linzben 5-0-ra legyőzte a magyar U23-as válogatottat. Kiderült, a magyar cigányválogatottal kerültek össze, amely 17 évesekből állt.” – írja a sportgeza.hu. Amikor a vereség híre napvilágra került, a Magyar Labdarúgó Szövetség egy darabig bambán nézett maga elé – teúristen, hogy fogjuk ezt megmondani Oliga bácsinak? – majd lázas nyomozásba kezdett. Ekkor derült ki, hogy az egyelőre még nem színarany lábú fiúk nem az idei kánikulában barnultak le, hanem gyárilag ilyenek, de ez csak a nyomozás befejeztével vált nyilvánvalóvá. „Tanácstalanok vagyunk, ki játszhatott a városban. Nyomozunk, mást nem tehetünk. Azt el tudom képzelni, hogy a könnyebbség miatt Magyarországnak neveztek el egy klubcsapatot, egyszerűbb volt így megjeleníteni” – nyilatkozott az MLSZ-ből Varga Sándor. Hát így történt a nagy eset, mikor is a külföldön túrázó, zömmel 17 év alatti játékosokból álló csapat a magyar nemzeti színekben játszott. A csapat vezetőjét Mezei Istvánnak hívják, előtte kell kalapot emelni, mert lehet, hogy negyvenhatszor egymásután nem fog vereséget szenvedni a nagyválogatott irányítójaként, de emberségből és emberismeretből ezerszer többet tud, mint nagynevű és nagymellényű kollegái. Ő egyébként cáfolta, hogy magyar válogatottként jelentek volna meg, a megnevezésük magyar kisebbségi válogatott volt, MLSZ-ben pedig állítása szerint - tudtak arról, hogy ő a gyerekeivel merre jár. A körülményeik meglehetősen spártaiak voltak, például nem tudtak magukkal vinni három játékost Németországból a meccsre, ezért azt, hogy ki utazik, ki nem, pénzfeldobással döntötték el, ami teljesen demokratikus dolog. Enni nemigen tudtak mit a hétszáz kilométeres autóbuszozás alatt, így gyümölcsön éltek, de azért lelkesedtek és féltek, mert a meccs ideje alatt folyamatosan villámlott. Viszont kikaptak, én meg ennek ellenére azt mondom, hogy rendben van ez így, az edző szerint még rutint kell szerezniük és a magyar labdarúgás profitálni fog belőlük. Nem elképzelhetetlen. Belőlük nem valószínű, hogy elkényeztetett minisztárok lesznek, akiket már kora gyermekkorukban megront a sportpolitika, ők még szeretik a játékot. Az jutott eszembe, hogy most, amikor dől a lé a labdarúgásba, vajon jó elképzelés-e az, hogy kiválogatunk néhány tehetségesnek kikiáltott fiatalt és gladiátorképzőkben formálunk belőlük árut a nemzetközi játékospiacra állampénzen, magánzsebek hasznára? Hadd ne foglalkozzak most punnyadt Vezérünk magánbizniszével, a családi földeken felépítendő stadionnal, a botlábúaknak épített Nemzeti Stadionnal, Debrecennel, Fradival, hadd foglalkozzak csak a gyerekekkel. A labdarúgás soha nem a gazdagok sportja volt, nekik be kellett érniük az úgynevezett fehér sportokkal, teniszezhettek, vitorlázhattak, vívhattak, esetleg még a lovaspóló jöhetett számításba. A grundokon a csóró prolik, a faluszéli libalegelőkön meg a helybéli mezítlábas suttyók fociztak hajdan, veszélyeztetve a gúnár életét. Nem véletlenül aratott nagy sikert a reklám, melyen egy kapus ajánlgatta a cukorkát, mely az orrodat is tisztíccsa, azért voltsikere, mert bemutatta a valóságot és volt benne humor, amit persze az érintettek nemigen értettek és ki is javíttatták a filmet nyelvtanilag helyes formára, így viszont elveszítette hitelességét, le is vették rövidesen műsorról. Ezek a gyerekek megtanultak focizni, nem kellett kiszúrniuk a labdát, mint Hofi tanácsolta, ha le akarták kezelni (szúrd ki, ne pattogjon!), tudtak negyven méterről kapásból kapura lőni és a játék szeretete mellett a futballban kitörési lehetőséget is láttak a nyomorból és a kilátástalanságból. Nos, ők azok, akikkel nem törődik ma senki, pedig ők lennének azok, akiken segítene a sport és nem csak a labdarúgás. Haa munkanélküliséggel sújtott  cigányfalvakban valaki foglalkozna velük, akkor értelmes célokat, értelmes szabadidőtöltést lehetne adni azoknak, akik ma leginkább apáikat lesik a kocsma vagy a bögrecsárda előtt, keretet lehetne adni nyomorult kis életüknek és igen, egy kitörési pontot lehetne kínálni nekik. Nem lenne ez elég, de az egy lehetőség éppen egy lehetőséggel több a kilátástalanságnál, de az ide beinvesztált pénz busásan kamatozna. Nem csak abban, hogy a sportágak színvonala javulna, de lenne ennek bőven életmódbeli, műveltségi hozadéka is. Hogy nagyon egyszerű példát hozzak, ha az edző megkövetelné a tiszta mezt és a játék utáni zuhanyozást, a kulturált megjelenést, ha tudna a fiataloknak célt mutatni, hacsak egy bajnokságban való tisztességes helytállást is. Ha hozzá tudná szoktatni játékosait a rendszeres munkához, az együttműködéshez, máris többet tenne értük, mint szinte az egész mai magyar iskolarendszer, amelyik deriválni akarja megtanítani azt, akinek nincs megfelelő családi háttere, nincs megfelelő élelme, nincs otthon nyugalma, de egy asztala sem, ami mellett nyugodtan tanulhatna. Nem csak pofázni kellene a sport emberformáló szerepéről, de tenni is kellene érte ezt-azt, például az elherdálandó milliárdokból öltözőt, zuhanyozót, mezt, cipőt, labdát lehetne adni a legszegényebbeknek, mert, hogy el ne felejtsem említeni, Mezei István elmondta, hogy a bemelegítéshez labdájuk sem volt. Ez lenne talán az igazi futball-akadámia…
:O)))