Sajnálom, hogy belerondítok a gazdag étlapba, de lelki szemeim előtt megjelennek az aluljárók kövein fagyoskodó hajléktalanok, a lakásukban vacogó far-háton élő nyugdíjasok és az átlagos színvonalon tengődő emberek többsége, akiknek asztalára jó, ha egyféle sonka jut. Abból is csak annyi, hogy a húsvét illúzióját ne nyelje el végképp a nyomor. Ameddig csak lehet, az ember ragaszkodik az ünnepeihez, hagyományaihoz, mert kell a tartásához, kell az önértékelése megtartásához. Tegnap az állateledel-boltban találkoztam (nem először) cigány asszonnyal. Lerítt róla a megalázottság szégyene. A boltocskát füstölthús illata lengte be. Vastag csontok, gége volt spárgára kötve egy polc sarkára akasztva, az árasztotta az ínycsiklandó illatot. Az asszony egy csontot vett és kért egy zacskó fagyasztott csirkemájat, meg egy szárnyat. -kell a kutyájának- mondta halkan, aztán kisomfordált az ajtón. Az üzlettől talán 20 méterre egy fiatal, de nagyon megviseltnek látszó sovány kis cigány asszony állított meg. Sírós hangon, meggörnyedve panaszkodott, hogy nem tud a gyerekének enni adni. A félelemtől mégkisebb lett, miközben kért, adjak neki pár forintot. Aztán ő is az eledeles felé lépdelt lassan, mint aki mindjárt összeesik.
Pupu a tegnapi posthoz képest ez szívderítő volt. Köszönjük. pleinair Szerencsétlenek mindig minden rendszerben lesznek, a cigányoknak meg pláne kijut/ott. De a mostani rendszert csinál abból, hogy ezeket leírja, és az ő sovány zsírjukon sütögeti a pecsenyéjét. Pár forint kiosztása csak tüneti kezelés, az egész rendszert kell mielőbb megváltoztatni, mielőtt tényleg elkezdenek rakásra halni az emberek.
2013. március 31. 8:52
Névtelen írta...
Pupu! Olyan jó, hogy most nem írtál politikai blogot... Gyermekkorom kedves asztali imádsága: Édes Jézus ide hallgass, éhes vagyok mint a farkas! A leggazdagabb érzéseinket mindig a procedurális memória eleveníti fel, és mivel nagyon szeretem a gyerekkoromat egyre teljesebben élem meg az "életegyenlegemet"! Ez főleg családi ünnepeken aktivizálódik :-)))
Régen egy párás busz ablakán, kézzel írva ezt olvastam: öleljünk, ne öljünk, mert fordítva már nem lehet!
Arra lennék kíváncsi pleinair miről állapította meg,hogy cigány volt a vásárló? Ilyenkor szabad cigánynak nevezni,csak akkor nem,ha valami bűnt követ el, ez számomra nagyon elfogadhatatlan.Ez a vélemény nem azt jelenti nem sajnálom a nyomorban élőket,főleg azokat akik még lopni se mernek,de nem értem,hogy mégis azt a rendszert szidják,amelyben aki akart dolgozhatott és tisztességesen meg tudott élni.
Éva, nem szívesen voltam ünneprontó, de szívhasogatóan éles a kontraszt az általános szegénység asztala, és egy békebeli, dúsan megrakott asztal között. Egyszerűen úgy érzem, hogy ma nem lehet felhőtlenül örülni annak, hogy nekem van, miközben az itt olvasgatók között is sokaknak a "nincs" jutott. A politika rátelepedett az asztalunkra is, megmérgezte a hétköznapjainkat és már az ünnepeinkbe is belerondított. Ne haragudjatok, de jó lelkiismerettel lubickolni saját szerencsés helyzetünkben, ma már nem lehet.
Persze értem, értékelem és köszönöm a blog békét sugalló, kikapcsolódással megajándékozó szándékát.
Azért nekem is vannak szép, húsvétokkal kapcsolatos emlékeim a gyerekkoromból, és arról a nyusziról, aki a gyerekeimnek dugdosta el a csokitojásokat, ajándékokat a kertben, és a lakás rejtett zugaiban. Szeretem felidézni a lázas keresgélések és a megtalált játékok ujjongó kiáltásokban kitörő örömét.
A saját gyerekkorom húsvétjait harangzúgás, templomi áhitat lengte körül. Nagymamám Jézus keresztrefeszítéséről mesélt, és szonbaton 3 órakor a feltámadásról. Csak feltámadás után volt szabad sonkát enni, amit egyszer megfeledkezve a tilalomról, a torkoskodás bűnébe esve megszegtem. Volt is ijedtség, félelem a pokoltól és az ördögök fortyogó üstjétől! -Nem baj, majd meggyónod- vigasztaltak mosolyogva a felnőttek. Meg is gyóntam, a penitenciát is leróttam és teletorokból énekeltem a szenténekeket. Egyik kedvencem volt a "keresztények sírjaatok, mélyen szomorkodjaatok" kezdetü nóta. Azóta hitetlenné váltam, és ezzel a húsvét varázsa is megkopott.
Kedves Pretty, ne legyünk álszentek. És ne tegyünk úgy, mintha vakok lennénk. Remélem, nem azt kívánod, hogy meséljek a cigányok - nevezhetjük őket finomkodóan romáknak is - bőrszínéről, sokuk ruháinak miénktől eltérő tarkaságáról,stb.
A bűn pedig bűn, bárki követi el azt. A bűnnek nincs bőrszíne, tarka ruhája, vagy éppen elegáns öltönye. A bűnnek csak oka van. Éhség, beteg kisgyerek, akinek a gyógyszerére sincs pénz, hideg, kályhában elhamvadt parázs, vagy kapzsiság, országos méreteket is öltő furfangos, csalásra épített, hatalmat biztosító csalás.
Kb 600 ezer cigány él köztünk, de még mindig nem velünk. Az átkosban legalább volt munkahelyük, de most mi van? Az egész ország érdeke lenne egy átfogó program keretében, identitásuk, kultúrájuk megőrzése mellett a helyzetük megoldására törekedni. Jelét se látom ennek a törekvésnek.
Már szombat este megsütötte anyám. És reggel már adott. Az aranya besugarazta a harangos vasárnapot.
Vasárnap estig nem fogyott el, fénye áthullt az ünnepen. Még hétfőn is jutott belőle. És kedden is. De csak nekem.
Ma sem tudom hol rejtegette, melyik fiókból jött elő, de olyan áldott volt az íze, olyan hétköznap-szentelő.
Az asztalkendőből kibukkant szép sárga fénnyel: Itt vagyok. Nagy árnyékok, fekete gondok, még várjatok, maradjatok.
Igénytelen polgár-kalács volt, olyan egyszerű, mint falum, És mégis úgy megnőtt azóta, mint úrvacsora-szimbolum.
Száguldó évek távolából megérzem néha jószagát: a tűzhely tájáról elindul s betölt szívet, betölt szobát.
Lelki kenyér ínség-időkben, verőfényes vigasztalás… Pedig tudom: a keze föld már. És nincsen több keddi kalács.
2013. március 31. 19:17
Amar írta...
Kedves Pupu! Nálunk tojáslikőrrel nyitjuk meg a Húsvéti ünnepeket évtizedek óta. A többi -ételek italok és vacsora-időpont, sőt a beszélgetések témája ugyanaz, mint nálatok. Kellemes Húsvétot!Amar
2013. április 3. 21:38
[Image]
Felénk mindenesetre kellemesen kezdődött és remélhetőleg így
is fog befejeződni.
Az ünnep nálunk mindig családi vacsorával kezdődik, nagyszombaton napszálltakor. A pontos időpontot a résztvevők hasának állapotához igazítjuk, ha tele a has,
akkor előírás a sötétség, de ha nem evett a nép, mert tartalékolta az energiáit
a vacsorára, akkor a szürkület is elégségesnek nyilváníttatik.
De az szigorú szabály, hogy nem lehet a vacsora kezdetéig az
ételbe beleturkálni, kóstolgatni, eszegetni, ameddig a vacsorán egy pohár bor
vagy üdítő kíséretében a „Kellemes húsvéti ünnepeket és jó étvágyat kívánok!” című
jókívánság el nem hangzik.
Ha valaki mégis ott settenkedne, kotnyeleskedne, ne adj isten csenni próbálna, akkor
a Főszakács egy hólapáttal, de minimum egy lekvárfőző fakanállal fejbeveregeti,
méghozzá nem is kíméletesen.
Szigorú asszony, én már csak tudom…
Aztán a nép falatozgat csendesen, csak a villák-kések visszafogott
zaja hangzik, esetleg egy-két méltató szó az étlap valamelyik sorával
kapcsolatban.
Az étlapon többféle füstölthús-féleség szerepel, úgymint:
Hagyományos
füstölt parasztsonka 1.0 - a még karácsony előtt beszerzett féldisznó emlékére
Hagyományos
füstölt parasztsonka 2.0 - a karácsonyi féldisznó után érkezett rokoni
ajándék.
Füstölt
karaj, mert van, aki csak ezt eszi a disznóból
Kötözött
sonka, mert van, aki csak ezt eszi a disznóból
Füstölt
főtt tarja, mert azt csak én eszem, a többi összes résztvevő szörnyülködik,
aztán mindegyik megkóstol csak egy kicsit belőle és az fogy el először.
Keménytojások
Mustárok, tormák, paprika, paradicsom, újhagyma
Kalácsok
– kétféle, puding-torta, kukoricadara sütemény
Kávé
Az itallapon háromféle vörös!bor szerepelt, régebben volt kéknyelű is, de akik azt fogyasztották, azok azóta áttértek
roséra…
A vörösborok főként szekszárdi pincészetekből kerültek ki (egyre jobbak a
szekszárdi borok, jelzem…) de a fiam, aki szerintem nem bort, hanem borcímkét
iszik, villányi sztárborász borát is felvonultatta - szenvedtünk, de megittuk.
Volt pálinka is az arra áhítozóknak, de ma nem akartunk parttalanul őszinték lenni, ezért szinte alig fogyott.
Tizennégyen ültük körül az asztalt, négy generáció, öt
család vagy családkezdemény - jóleső látvány, különösen a fiatalok.
Én nem annyira, viszont én meg tudok szépen öregedni!
Ejtőztünk kicsit, aztán sztorizgattunk, anekdotázgattunk, a
fiatalok nagyokat vigyorognak, mikor ilyenkor napvilágra kerül őseik egy-két
viselt dolga és kezdetét veszi a deheroizálás.
Mama ezt elég nehezen viseli, mert amikor ezek előadásra
kerülnek, akkor ő képtelen elemelkedni a kicsinyes és kiábrándító valóságtól és
patikamérlegen mérlegeli a mesélő szavat, aki a történeteket természetesen
fogyasztásra alkalmas állapotba szeretné hozni.
Szakmai okokból itt-ott kicsit túloz talán, de ez csak
használ a történetnek.
Persze némelyik érintett is vadul tiltakozik a kép ellen,
mely szembejön vele, de senki nem veszi ezeket véresen komolyan, a tiltakozókat
alázatra szoktatjuk.
Aztán természetesen kicsit politizálunk is, de nem túlzottan
vadul, ennek talán az is oka, hogy mára már szinte mindenki kiábrándult a
politikából, megcsömörlött tőle.
Ettől függetlenül megvitatjuk, hogy idén mit tojt nekünk a
Viki-nyuszi és miért festett záptojásokat, - az alapkérdésekben azért mindenki
egyetért…
Aztán előjöttek ma egyéb családi ügyek is, nyaralási tervek,
gyerekek viselt dolgai – remek unokáink vannak, a legkisebbet meg, még, ha
lenne miért, akkor sem merném szidni, mert tíz éven belül úgyis átveszi a
hatalmat, ma már tizennegyedik havi csokinyuszit ígért nekem…
Volt mit enni, volt mit inni, a lakásban meleg volt, ez már
magában elég ma Magyarországon a boldogsághoz.
Minimálisan ezt kívánom minden kedves olvasómnak, meg jó pihenést,
vidám programokat, szeretetet, boldog családot, a fiataloknak meg bő
gyermekáldást, végtére is, ez mégiscsak tavaszi termékenységi ünnep!
Sok örömet hozzá!
:O)))
"KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET!"
10 megjegyzés -
Sajnálom, hogy belerondítok a gazdag étlapba, de lelki szemeim előtt megjelennek az aluljárók kövein fagyoskodó hajléktalanok, a lakásukban vacogó far-háton élő nyugdíjasok és az átlagos színvonalon tengődő emberek többsége, akiknek asztalára jó, ha egyféle sonka jut. Abból is csak annyi, hogy a húsvét illúzióját ne nyelje el végképp a nyomor.
Ameddig csak lehet, az ember ragaszkodik az ünnepeihez, hagyományaihoz, mert kell a tartásához, kell az önértékelése megtartásához.
Tegnap az állateledel-boltban találkoztam (nem először) cigány asszonnyal. Lerítt róla a megalázottság szégyene.
A boltocskát füstölthús illata lengte be. Vastag csontok, gége volt spárgára kötve egy polc sarkára akasztva, az árasztotta az ínycsiklandó illatot.
Az asszony egy csontot vett és kért egy zacskó fagyasztott csirkemájat, meg egy szárnyat.
-kell a kutyájának- mondta halkan, aztán kisomfordált az ajtón. Az üzlettől talán 20 méterre egy fiatal, de nagyon megviseltnek látszó sovány kis cigány asszony állított meg. Sírós hangon, meggörnyedve panaszkodott, hogy nem tud a gyerekének enni adni. A félelemtől mégkisebb lett, miközben kért, adjak neki pár forintot. Aztán ő is az eledeles felé lépdelt lassan, mint aki mindjárt összeesik.
Boldog húsvétot mindenkinek!
2013. március 31. 4:41
Ez csak egy nyomatekos "like"-olas ehhez a kituno irashoz.
2013. március 31. 8:06
Pupu
a tegnapi posthoz képest ez szívderítő volt. Köszönjük.
pleinair
Szerencsétlenek mindig minden rendszerben lesznek, a cigányoknak meg pláne kijut/ott. De a mostani rendszert csinál abból, hogy ezeket leírja, és az ő sovány zsírjukon sütögeti a pecsenyéjét. Pár forint kiosztása csak tüneti kezelés, az egész rendszert kell mielőbb megváltoztatni, mielőtt tényleg elkezdenek rakásra halni az emberek.
2013. március 31. 8:52
Pupu!
Olyan jó, hogy most nem írtál politikai blogot...
Gyermekkorom kedves asztali imádsága: Édes Jézus ide hallgass, éhes vagyok mint a farkas!
A leggazdagabb érzéseinket mindig a procedurális memória eleveníti fel, és mivel nagyon szeretem a gyerekkoromat egyre teljesebben élem meg az "életegyenlegemet"! Ez főleg családi ünnepeken aktivizálódik :-)))
Régen egy párás busz ablakán, kézzel írva ezt olvastam: öleljünk, ne öljünk, mert fordítva már nem lehet!
özv. Kussné
2013. március 31. 9:49
Arra lennék kíváncsi pleinair miről állapította meg,hogy cigány volt a vásárló? Ilyenkor szabad cigánynak nevezni,csak akkor nem,ha valami bűnt követ el, ez számomra nagyon elfogadhatatlan.Ez a vélemény nem azt jelenti nem sajnálom a nyomorban élőket,főleg azokat akik még lopni se mernek,de nem értem,hogy mégis azt a rendszert szidják,amelyben aki akart dolgozhatott és tisztességesen meg tudott élni.
2013. március 31. 10:21
Viszont kívánok szép húsvétot Pu Pu.
2013. március 31. 12:06
Éva, nem szívesen voltam ünneprontó, de szívhasogatóan éles a kontraszt az általános szegénység asztala, és egy békebeli, dúsan megrakott asztal között. Egyszerűen úgy érzem, hogy ma nem lehet felhőtlenül örülni annak, hogy nekem van, miközben az itt olvasgatók között is sokaknak a "nincs" jutott. A politika rátelepedett az asztalunkra is, megmérgezte a hétköznapjainkat és már az ünnepeinkbe is belerondított. Ne haragudjatok, de jó lelkiismerettel lubickolni saját szerencsés helyzetünkben, ma már nem lehet.
Persze értem, értékelem és köszönöm a blog békét sugalló, kikapcsolódással megajándékozó szándékát.
Azért nekem is vannak szép, húsvétokkal kapcsolatos emlékeim a gyerekkoromból, és arról a nyusziról, aki a gyerekeimnek dugdosta el a csokitojásokat, ajándékokat a kertben, és a lakás rejtett zugaiban. Szeretem felidézni a lázas keresgélések és a megtalált játékok ujjongó kiáltásokban kitörő örömét.
A saját gyerekkorom húsvétjait harangzúgás, templomi áhitat lengte körül. Nagymamám Jézus keresztrefeszítéséről mesélt, és szonbaton 3 órakor a feltámadásról.
Csak feltámadás után volt szabad sonkát enni, amit egyszer megfeledkezve a tilalomról, a torkoskodás bűnébe esve megszegtem.
Volt is ijedtség, félelem a pokoltól és az ördögök fortyogó üstjétől! -Nem baj, majd meggyónod-
vigasztaltak mosolyogva a felnőttek. Meg is gyóntam, a penitenciát is leróttam és teletorokból énekeltem a szenténekeket. Egyik kedvencem volt a "keresztények sírjaatok, mélyen szomorkodjaatok" kezdetü nóta.
Azóta hitetlenné váltam, és ezzel a húsvét varázsa is megkopott.
2013. március 31. 12:55
Kedves Pretty, ne legyünk álszentek.
És ne tegyünk úgy, mintha vakok lennénk.
Remélem, nem azt kívánod, hogy meséljek a cigányok - nevezhetjük őket finomkodóan romáknak is - bőrszínéről, sokuk ruháinak miénktől eltérő tarkaságáról,stb.
A bűn pedig bűn, bárki követi el azt.
A bűnnek nincs bőrszíne, tarka ruhája, vagy éppen elegáns öltönye. A bűnnek csak oka van. Éhség, beteg kisgyerek, akinek a gyógyszerére sincs pénz, hideg, kályhában elhamvadt parázs,
vagy kapzsiság, országos méreteket is öltő furfangos, csalásra épített, hatalmat biztosító csalás.
Kb 600 ezer cigány él köztünk, de még mindig nem velünk. Az átkosban legalább volt munkahelyük, de most mi van? Az egész ország érdeke lenne egy átfogó program keretében, identitásuk, kultúrájuk megőrzése mellett a helyzetük megoldására törekedni. Jelét se látom ennek a törekvésnek.
2013. március 31. 13:45
Áprily Lajos: Kalács, keddi kalács
Már szombat este megsütötte
anyám. És reggel már adott.
Az aranya besugarazta
a harangos vasárnapot.
Vasárnap estig nem fogyott el,
fénye áthullt az ünnepen.
Még hétfőn is jutott belőle.
És kedden is. De csak nekem.
Ma sem tudom hol rejtegette,
melyik fiókból jött elő,
de olyan áldott volt az íze,
olyan hétköznap-szentelő.
Az asztalkendőből kibukkant
szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
Nagy árnyékok, fekete gondok,
még várjatok, maradjatok.
Igénytelen polgár-kalács volt,
olyan egyszerű, mint falum,
És mégis úgy megnőtt azóta,
mint úrvacsora-szimbolum.
Száguldó évek távolából
megérzem néha jószagát:
a tűzhely tájáról elindul
s betölt szívet, betölt szobát.
Lelki kenyér ínség-időkben,
verőfényes vigasztalás…
Pedig tudom: a keze föld már.
És nincsen több keddi kalács.
2013. március 31. 19:17
Kedves Pupu!
Nálunk tojáslikőrrel nyitjuk meg a Húsvéti ünnepeket évtizedek óta. A többi -ételek italok és vacsora-időpont, sőt a beszélgetések témája ugyanaz, mint nálatok. Kellemes Húsvétot!Amar
2013. április 3. 21:38