Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Magyarországnak szüksége van egy olyan roma magyar középosztályra, mely az együttműködésben érdekelt, jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat konferenciáján, Berekfürdőn. A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatban összesen százan tanulnak, ami nem sok, de mégis – több a semminél. A cigányság felemelésének célját tekintve ez a szakkollégiumi hálózat szinte semmi – és mégis, több a semminél. Az egyházak lehetőségeit és krisztusi küldetését tekintve, amit ezen a módon tesznek, inkább szégyenletes, mint említésre méltó – de mégis, picivel több a semminél. Hogy a nevetségességig ostoba elnevezésű minisztérium első embere odament erre a konferenciára, az ugyan csak arra jó, hogy legalább SAJÁT emlékezetébe idézze azokat a tartozásokat és megoldatlan feladatokat, melyeket a cigánysággal kapcsolatban halmoztunk fel az elmúlt negyed évszázadban – de jelenléte mégis súlyt ad a problémahegyeknek, és ez is kicsit több a semminél. Merthogy azt azért ne feledjük, rengetegen vannak ebben az országban, akik legszívesebben még mindig csak elvennének a legelesettebbektől, és ha azok elhullanának télvíz idején, mint ősszel a legyek, az sem igen zavarná őket - sőt. Ez a szakkollégiumi hálózat a cigányság létszámát tekintve abszolút nulla, a cigány középosztály létrehozásának tekintetében még ennyi sem, de mégis - száz fiatalnak élete nagy esélye, és ez sokkal, de sokkal több a semminél. Azt is mondta a miniszter, hogy  a magyar kormánynak "akkor is" fontos a roma felzárkózás ügye, ha néha a látszat mást mutat, és hallani olyan negatív, gyűlölködő hangokat, melyek szerint a felmerülő problémákra nem ez a megoldás. Nem hát, de ez is a megoldás része lehet, - csak azt nem értem ebben a miniszteri hozzászólásban, hogy miért is lehetséges az, hogy a kormány politikájának gyakorlati megvalósulása miért kelthet más látszatot, mint a deklarált cél. Azt is furcsának tartom, hogy egy miniszter ne értse meg azt a nagyon egyszerű dolgot, hogy egy olyan országban, melyben csaknem intézményes módon üldözik a legnagyobb kisebbséget, ott a közösség tagjait óhatatlanul közelebb hozza egymáshoz a közös sors és a közös veszély, és bizony, hamar kialakulhat ott egy kollektív bizalmatlanság, ahol a rasszisták által felgyújtott házából gyermekét mentő apát gyermekével együtt lövik agyon. Ahol az állam nem képes megvédeni őket, ahol  a tetteseket  a bíróság sem nagyon iparkodik elítélni, ahol egy gyilkosság feltételezett elkövetőjeként rögtön a cigányokat találják meg, ebből nagy médiaricsaj és szép lincselési elképzelések alakulnak ki, majd amikor kiderül, hogy a tettes nem cigány, akkor a média kussol és azoknak, akiket bosszúból meg akart gyilkolni a település polgármestere által felhergelt és odacsődített csőcselék, senki nem mondja, hogy bocsi… Miért is szeretnék ezek az emberek a többségi társadalmat? Ez – szerintem - nem rasszizmus, mert ezeknek az embereknek semmiféle gondjuk nem volt a többségi társadalommal, ameddig volt munkájuk, ételük, tüzelőjük télre, sőt. Meg ameddig volt esély arra, hogy a gyermekeik kitörjenek a nyomorból, merthogy szép a miniszter elképzelése arról, hogy száz fiatal iskoláztatásával majd létrejön a cigány középosztály, nagy kár, hogy csalódnia kell majd, ha ezt komolyan gondolja, amit azért magam sem gondolnék róla. Cigány középosztály egyébként létezik, csak nem hülye vállalni egyébként is igen labilis identitását, mert nálunk a cigány nem annyira rasszt, inkább életvitelt, életmódot, meg az idióta rasszisták által kiszemelt prédát jelent. Nem mindenki vágyik mártíromságra, és mélységesen meg tudom érteni azokat a cigány értelmiségieket, akik nem akarják magukra húzni a büdöstalpú tahók gyűlöletét, mert errefelé a legostobább, koszos állat is jogot vindikál arra, hogy pejoratív megjegyzéseket tegyen akár a két-három diplomával rendelkező cigányra is. Aki mellesleg kétszer annyit teljesített legalább, mint egy hasonló eredményeket felmutatni tudó nemcigány, Mert vannak ám ilyenek is, nem is kevesen – igaz, a diplomáikat abban az átkos negyven évben szerezték, melynek anyagi és erkölcsi maradékából és romjaiból él még ma is a magyar nép. Persze akkor, aki hivatalos személy létére rasszista hangokat pengetett, annak a karrieresélyei a nulla felé tendáltak volna azonnal, ma meg európai parlamenti szinten lehet antiszemita a zsidó és cigánygyűlölő a feltűnési viszketegségben szenvedő kopott mucus. Ezen nehéz változtatni, mert a mai magyar társadalom nem differenciál, hanem megbélyegez, márpedig ezzel egyáltalán nem segíti az egészséges társadalom kialakulását. Ha egy cigány viszi valamire, akkor irigyek rá, mert annak telik libacombra, míg neki, aki hat osztályt végzett és lusta, mint a dög, nem telik. Ha ő lop, akkor ő „szerez”, ha a cigány megdolgozott valamiért, akkor azt biztosan lopta – na, kedves miniszter úr, ezen kellene változtatni. De ha a cigányságot fel akarjuk társadalmilag öltöztetni, akkor nem azzal kell kezdeni, hogy cilindert – felsőfokú végzettséget - adunk neki, hanem az alapoknál kell kezdeni. Márpedig a legnagyobb bajok itt vannak, mert ugyan általában mindenki egyetért a cigányok felzárkóztatásának szükségességével, de ha Kovács anyuka Picigyémántja mellé a tanítónéni odaülteti a Kalányos Dzsenifert, akkor Kovács anyuka sárkányként ront be az iskolába, és az asztalt verve követeli, hogy ne veszélyeztessék az ő kislányát, mert ki tudja mit ragaszt rá a padszomszéd, az a koszos cigány – akit mellesleg még soha nem is látott… A konferenciát keresztény egyházak szervezték, merthogy konferenciát szervezni jóval kellemesebb (sajtospogi, ásványvíz, ebéd, fűtött terem, de okosat is mondott, Miniszter Úr!...) mint kimenni a zsákfalvakba és ott végezni azt a munkát, mellyel Krisztus megbízta tanítványait – a szegények segítését. Mert bizony, ez nem egy kellemes munka, a fűtetlen szobákban tizenketten nyomorgó nagycsalád csemetéit tanítgatni, okosítani – nem csak a hitéletre. Mert az ilyen gyerekek bizony nemritkán koszosak, büdösek is kicsit, de hát éppen ebből a helyzetből kellene kiemelni őket. Gazdag eklézsiában könnyű szépeket mondani, az igazi próbatétel azért mégiscsak itt lenne a keresztény és keresztyén papoknak és tiszteleteseknek, akik közül azért nem egy lengeti vígan az árpádsávost. A társadalmi felemelkedés lépcsőit nem lehet könnyedén átugrálni, a felfelé vezető út a rendszeres munkavégzéssel kezdődik, ehhez pedig munkahely kell – tisztességes munkával és tisztességes jövedelemmel, nem alibi-foglalkoztatás meg statisztikafésülés. Aztán a betanított munka, a szakmunka, az érettségi és csak utána az egyetem, már ha addigra ki tudja még fizetni valaki is az árát. És akkor még mindig hátra van a foglalkoztatás nem egyszerű, és rasszizmustól agyonterhelt kérdése. Én azért ezt a konferenciát egy zsákfalu egyik házában tartottam volna meg, hadd üldögéljen a klérus a fűtetlen szobában, ebédre meg kaptak volna bodagot, üresen. Nem sokat, hadd növekedjen az empátiájuk… De azért jó, hogy vannak ezek a kollégiumok, hátha segítenek néhány fiatalnak beilleszkedni a többségi társadalomba.
Hogy aztán ha sikerül, vállalják-e cigány identitásukat? Ki tudja, – nem csak rajtuk múlik…
:O)))