Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Töröm a fejem, milyen is lehet az a Magyarország, melyet Viktor álmodik nekünk? Merthogy azt még a tények ismeretében sem tudom elképzelni, hogy ne motoszkálna a vezéri kobakban valamiféle elképzelés arról, hogy miféle országot is akar. Ha már a sors ilyen furcsa tréfát űzött ezzel a néppel, hogy egy bánatos falusi suttyó-terminátor kezébe adta egy nép sorsát, akkor ne gondoskodott volna arról, hogy legyen neki valamiféle jövőképe is. Hogy aztán majd mi, a sors kísérleti fehéregerei túléljük-e Muhi, Mohács, Világos, Doberdó és Voronyezs után őt is, arra ötven százalékos esélyünk van, történelmi elődei sorsát tekintve még akár szerencsénk is lehet, semmi sem tart örökké, - node addig? Azt szeretném tudni, hogy honnan veszi a mintát, melynek alapján az országot úgy farigcsálja, mint székely a fát, melyből kocsirudat akart készíteni, de jelenleg már a fogpiszkálónál tart.


Hogy fiatal korában tetszett neki a forradalmárkodás, ezt el tudom képzelni, hiszen alkatilag egy erőszakos krakéler típus, akinek lételeme a konfrontáció, akkor érzi jól magát, ha harcolhat, tulajdonképpen akkor tud teljesíteni is. Hogy kezdetben éppen liberális lett, azt tekintsük véletlennek, a liberális-demokrata környezetbe csöppent falusi gyerek igazodási kényszerének, megfelelni vágyásának, aki egy darabig maga sem tudta, hogy akkor most ez egy jó balhé, vagy úgy kell csinálni, mint amit komolyan is lehet venni. Szerencsés volt, a Kádár-rendszerből kicsípte a jót, a rendszerváltáskor Stumpf apósának védelmét élvezve kockázat nélkül bohóckodhatott, aztán megérezte a pénz szagát. Nem ő csinált magából valakit, hanem a számára szerencsés, számunkra annál szerencsétlenebb körülmények tolták előtérbe egy rendkívüli politikai helyzetben. A káderhiányos és végtelenül tehetségtelen magyar jobboldal adott neki lehetőséget akkor, mikor kiderült, hogy a tehetetlen és örökösen egymással torzsalkodó, szélsőséges és doktriner liberális táborban nincs helye, zárt és belterjes világukba bekerülni nincs esélye. Neki nem volt célja a vita a vitáért, neki hatalom és pénz kellett, ma már azt gondolom, hogy az előbbi az utóbbi kedvéért.


Először BOSS öltönyt lopott demokrata és tisztakezű társaival az állami apanázsból, aztán kőbányát a családnak, földeket, szőlőt, rossz nyelvek szerint horvátországi ingatlanokat, szállodákat, kikötőt, és akkor még a Gripenekről, állami gazdaságokról, trafik és egyéb mutyikról szó sem esett. Ha azt mondjuk, hogy Simicska ma az egyik leggazdagabb magyar, azzal azt is mondjuk, hogy Orbán az, aki ezt persze vadul iparkodik álcázni. Az ember csak röhögni tud, amikor a Cinege utcai villát nagy keservesen úgy iparkodnak fényképezni, hogy úgy tűnjön, mintha tulajdonosa egy lenne közülünk… Megszedte magát, nem akárhogy, van már vagyon a családnak, a papának, a tesónak, a sógornőnek, még a lánya udvarlójának is dobott egy csontot, most már akár foglalkozhatna az ország jólétével is, de nem. Ha meghirdetett elveit nézzük, akkor azt kell feltételeznünk, hogy olyan társadalmat akar felépíteni, melyet legközelebb talán Argentínában találhatunk, esetleg Kolumbiában. Kell egy vékony réteg milliárdosokból, akiket lehetőleg függésben tud tartani, aztán kell neki egy szintúgy nem túl nagyszámú felső-középosztály, jellemzően állami főtisztviselők, strómanok, trafiktulajdonosok, az államhatalmi szervek felső vezetése, bírók, ügyészek, rendőrök, az őt támogató parlamenti képviselők – a többi meg egy nagy rakás értéktelen massza, hogy finom legyek.
Értéke a zembereknek csak annyiban van, amennyi értéket termelnek, melynek hozadéka természetesen ismét csak Orbán államát, ezen keresztül magát Orbánt gazdagítja, aki mára már nem csak politikailag azonosítja magát az országgal, de gazdaságilag is.


Azt szokták mondani, hogy Orbán olyan rendszer felé tart, mint Kádáré volt, de ez óriási tévedés. Az egyetlen közös a két berendezkedésben az, hogy mindkettő diktatúra, de míg Kádár rendszere felvállalta ezt, addig Orbán kézzel-lábbal igyekszik elleplezni, polgári demokráciát hazudva. A másik alapvető különbség akkor derül ki, ha feltesszük a kérdést: kinek a diktatúrájáról beszélünk? Még legvadabb ellenségei sem tudják Kádárt azzal vádolni, hogy egyéni érdekei motiválták volna. Kádár rendszere – saját, vállalt önmeghatározása szerint – a munkásosztály és a vele szövetséges parasztság és értelmiség demokratikus diktatúrája volt, Kádár pedig ennek szolgája, nem haszonélvezője volt. A kedvezményezettek köre pedig igen széles volt, leginkább a kétkezi dolgozókat, a „gyalogosokat” preferálta, ma láthatjuk ezt csak igazán. Orbán diktatúrája ellenben Orbán diktatúrája, mely csak és kizárólag Orbán személyes érdekeit szolgálja, semmi mást, akarjon bárki, bármelyik oldalról belelátni bármi mást is. Ha nem lenne szüksége hatalma fenntartásához segítségre, egymaga intézné a dolgokat, ha nem lenne Európa kényszere, a megfélemlítés már régen túllépte volna az egzisztenciális fenyegetés határát. Nemigen találok olyan országot a Földön, ahol egy demokratikus állam olyan minőségű lenne, mint Magyarország – igaz, de facto Magyarország már nem is demokratikus állam. Nemigen találok modellt, mely felé tartana, egyes-egyedül a Vezér fékevesztett mohósága és gátlástalansága jövendölheti meg azt az országot, melyben élni lennénk kénytelenek, ha ez a hatalom örök lenne. De nem lesz az, és ez nem nekünk, a tehetetlenkedő és Orbán köreivel ezer szálon összefonódó vezetőivel megvert demokratikus ellenzéknek lesz köszönhető. A Cinege utca géniuszát saját hívei fogják eltakarítani, mikor szembe mernek majd végre nézni a szomorú ténnyel, hogy mekkora barmot is csinált belőlük ez a gátlástalan pojáca.


A tisztánlátást persze az éhezés nagyban segíti, nem véletlen, hogy a próféták időnként sáskán éltek a sivatagban, talán a nyomor még nem elég mély, vagy azokat éppencsak, hogy meglegyintette, akik normális körülmények között hallatni tudják hangjukat. Augusztustól jönnek az újabb megszorítások, arra pedig nincs pénz, hogy mindenkit megvásároljon a Vezér, és akiket megvett hozomra, azokat sem biztos, hogy ki tudja fizetni, mellesleg közülük se mind birka. Már mutatkoznak repedések az eddig egybetartott táboron belül is, az oligarchák is csendben egymásnak esnek, Simicska keresztbetesz Demjánnak, Csányi sem képes leállni a harácsolásban, hogy a kisebbekről most ne is essék szó. Orbán olyan, mint cirkuszban a tányérpörgető bohóc - most kezd lelassulni a tányérok pörgése, ő pedig kezdhet szaladgálni egyiktől a másikig, hogy fenntartsa a produkciót. Nem fog neki sikerülni, nagy csörömpölés lesz a vége, ezt kockázatok nélkül megjövendölhetjük. Ha holnap bukna meg, már az is késő lenne. Évtizedekbe fog telni és rengeteg munkába, pénzbe fog kerülni a romeltakarítás.


Lehet-e ezt egyáltalán békés úton végrehajtani? Ez itt a nagy kérdés, mert jó lenne egy bajból nem csinálni kettőt…

:O)))