Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

Van néhány dolog, amit nem lenne szabad megtenni.


Nem lenne például szabad a szakszervezeteknek olyan tüntetéseket szervezni, melyen néhány száz fő vesz részt, kivéve, ha a egy kisváros kisüzemének elpofátlanodott tulajdonosa ellen kívánnak fellépni.
[Image]Ma nem ez történt, ma szakszervezeti konföderációk és a különböző ágazatokban működő tagszervezeteik tiltakoztak a tavasz óta zajló jogalkotási folyamat és kormányzati intézkedéssorozat - gyakorlatilag az ország és a társadalom szétverése ellen.Párszázan.
Ha rosszmájúskodni szeretnék, akkor azt írnám, hogy sikerült utcára vinni a szakszervezetek alkalmazottait és megkérték őket, hogy hozzák el anyut is, hadd szaporodjon az a tömeg.Át is vette a petíciójukat egy minisztériumi osztályvezető-helyettes, merthogy a minisztérium portásának más, fontosabb teendője akadt.
Szánalmas ügy, az ember már dühöngeni sem tud rajta, legfeljebb a fejét csóválja, hogy hova juttatták fizetett forradalmáraik a szakszervezeti mozgalmat, mi lett a munkavállalók érdekérvényesítésének szervezeteiből az alatt a húsz év alatt, amikor – hosszú idő után először – valóságos szükség lett volna az érdekvédelemre.
A mai tüntetés egyetlen dologra volt jó – alkalmat adott Orbán csicskásának, hogy elmondja: A kormány elkötelezett abban, hogy megvédje a nyugdíjakat, és a szombati szakszervezeti demonstrációról mindent elmond, hogy annak szervezői között vannak olyanok is, akik részt vesznek a nyugdíjakat "eltőzsdéző" magánpénztárak vezetésében"- írta a miniszterelnök szóvivője. "Sajnáljuk, hogy ezzel a hiteltelen akcióval sikerült megvezetniük néhány száz magyar munkavállalót"
Hogy ez a szerencsétlen olyanokat mond, amiért szerencsésebb országokban kényszer - gyógykezeltetnék, az egy dolog, a szomorú ebben viszont az, hogy joggal beszél néhány száz magyar munkavállalóról, hiszen a Tudományos Akadémia előtt valóban ennyien toporogtak és csúfoskodtak.
Amikor a francia kormány most felemelte a nyugdíj-korhatárt és a francia szakszervezetek utcára vitték a dolgozókat, akkor százezrek mentek az utcára és a hangjukhoz nem kellett erősítő, meghallotta mindenki, akit illet.
És bár a céljukat nem érték el, de legalább nem adtak módot arra, hogy lesajnálják őket és abban is biztos vagyok, hogy az állam irányítói mielőtt döntéseket hoznak, figyelembe veszik várható reakcióikat.
Nálunk meg a gonosz törpe sunyi mosollyal figyeli a tipródásukat, diktál nekik és eredményt hirdet, aztán röhögve figyeli, hogy kik tülekednek a gatyája hátsó felénél mindenáron megegyezésre készen.
A szakszervezeti vezetők meg totyorognak, mint liba a jégen, nem mernek lépni sem előre, sem hátra, és az a gyanúm, hogy okuk is van erre a viselkedésre.
Merthogy a rendszerváltáskor elgyengült a világ harmadik legfeleslegesebb dolga (mint tudjuk, ezek a pápa pöcse, a férfiak csöcse és a szakszervezet…) ez nem csoda, a társadalmi háttér kicsúszott a szervezetek amúgy is tanácstalan vezetői alól.
Az eredmény az lett, hogy amikor legjobban kellett volna, akkor ott álltak a munkavállalók egy szál magukban, védelem és segítség nélkül…
Megszűntek a szocialista nagyüzemek, a függetlenített vezetők főállásban rettegtek, egyikük a másikat múlta felül, hogy lemossa magáról a vörös festéket és átdizájnolja magát minimálisan is sárgává, miközben megkísérelte a lehetetlent: jobboldali munkavállalói érdekképviseletet működtetni.
Most aztán néznek ki a fejükből bánatosan és felrémlik előttük a mondás, miszerint a hála nem politikai kategória.
Akit akartak, már kifizettek, - például a pedagógusok lánglelkű vezérét átigazolták rablóból pandúrrá a sok jó szolgálat fejében, de a vasút vezérigazgatói székében például nem hallottam, hogy változást terveznének, vagy ha igen akkor sem fog a jelölt neve a tuskóra hasonlítani…
Pedig milyen szépen betartottak Gyurcsánynak, Bajnainak, mennyi remek kis akciót szerveztek, leállítva az ország vasúti közlekedését, hány remek nyilatkozatot tettek közzé a szocialista kormányok ellen, oszt tessék: itt állnak aranyélet helyett csupasz seggel és valamit tenniük kellene kétségtelenül, mivelhogy rettenetes nagy volt a pofájuk nyolc éven keresztül és ezt azért a tagságuk sem felejti.
Pedig arra nemigen számíthatnak, hogy a jelenlegi rezsimben partnert találnak, - legfeljebb arra számíthatnak, hogy a kétharmad majd hoz egy törvényt, hogy a szakszervezeteknek legfeljebb egyetértési joguk lehet, és aki nem ért egyet, az fizessen minimum húszmilliós bírságot…
A húsz év nem volt elég arra, hogy a megváltozott viszonyoknak megfelelően szervezzék meg magukat, hogy ott legyenek a társadalom minden pontján ahol munkavégzés folyik, legyen az műkörömreszelés vagy patakörmölés, bolti kiskereskedelem vagy egészségügy, oktatásügy vagy szállítás, ötcsillagos hotel vagy hajléktalanszálló, minisztérium vagy sufniüzem - mindenhol helye lenne ugyanis az érdekvédelemnek.
Ha megkérdezünk egy munkavállalót az Énvagyokafőnök Bt-ben, hogy ha már több a kettőnél, akkor ki fogja őt megvédeni, akkor előbb hangzik el a családi pitbull neve, mint akármelyik szakszervezeté.
Itt van a rengeteg kényszervállakozó olyan cégeknél, mint a Nationale Pirézland, akik csak azért vállalkozók, hogy a multinak olcsóbb legyen, cserébe meg éppenhogy csak nem bányásztat varjúnak öltöztetett munkavállalóival guanót gazdaságos mértékű (1 HUF/tonna) jutalékért…
Szóval, aki ezt a mai tüntetésecskét sikeresnek hazudja, az árt a magyar munkavállalóknak, az csak elfedi a problémát, amit azért jó lenne a mai bázison megoldani, mert egykettőre itt lesz a konkurencia – olyan fiatalok, akik nem kívánják tovább alakítani a pofozóbábú nem túl hálás szerepét és ingerük lesz majd visszaütni egyet-egyet.
A mai szakszervezeti vezetők helyében szembenéznék a helyzettel és elkezdenék vadul dolgozni, legyen ez bármennyire is szokatlan és fárasztó.
Így is rengeteg van a rovásukon…


:O))))