Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Meleg van.
Persze, hogy meleg van, hiszen nyár van,
Hogy ez a klimaváltozás tünete-e, azt a fene se tudja, hiszen régen is volt meleg, az én gyermekkoromban is volt harminc. harminckét, sőt harmincöt fok is, de túléltük.
Lehet, nem csak a klíma, de az emberek is megváltoztak, és úgy képzelik, hogy az ő megpróbáltatásaik a világtörténelem legütősebb megpróbáltatásai, jóllehet elődeik akkor, amikor ugyanilyen megpróbáltatásokon mentek keresztül, csendben tűrték a sors csapásait, és  iparkodtak egyéni stratégiákkal túlélni a helyzetet.
Pedig akkor annyi minden nem volt még, ami ma már természetes!
Például nem volt hűtőszekrény.
Pontosabban a tehetősebbeknek létezett jégszekrény, melybe egy héten kétszer lehetett jeget vásárolni a lovaskocsiról, melynek hajtója egy jégcsákánnyal kihúzta a hasábot a többi közül, ha kellett, méretre vágta, mint kőműves a téglát, a vállára terített zsákra emelte és felkocogott vele a vevőhöz a harmadik emeletre, ha honorálták a buzgalmát.
Aki nem honorálta, az vizesvödörrel ment a jégért, amit aztán a jégszekrény kettős fala közé helyezett, és ott hűtötte a kaját, míg csak a jég ki nem lehelte jéglelkét - ettől lett később Lehel a Lehel.
Klíma sem volt, a bérházak lakásainak nyitott ajtajára vizes lepedőt akasztottak a háziasszonyok, ez legalább az illúziót biztosította: tettek valamit a hőség ellen.
Proletár környékeken ilyenkor a női divat is átalakult, hódított a bugyi-melltartó kombó, de senki se gondolja, hogy ettől egy bérház maga lett a paradicsom, merthogy az itteni hurik leginkább hurkák voltak...

Az ablakokon lehúzták a vászonredőnyöket, az utcákon egy nap egyszer vagy kétszer végigment a locsolóautó - akkor még futotta rá - , a villamos váltóit és a sineket is hűtötték, de az élet ment, ha nem is zavartalanul. de siránkozás nélkül.
A fizikai munkahelyeken nagy szódásballonok álltak, vizes rongyokkal takarták le őket, az irodákban a nők vizes zsebkendőket tettek a nyakukra, tarkójukra, de munka után azért még elrohantak vásárolni, és cipelték a cekkereket a buszokhoz, villamosokhoz, hévhez-vonathoz, melyekben a klimatizálást a nyitható ablakocskák jelentették.
A régebbi tipusú villamosokon egész ablaktáblákat lehetett leereszteni, az újabbakon erre már nem adtak lehetőséget, megspórolva ezzel a "Kihajolni tilos és veszélyes !" táblácskákat.
Az aszfalt is megolvadt néha.
Mi, gyerekek ennek nagyon örültünk, mert egy bot végére pörgetős technikával remek gombócokat lehetett gyártani, némi utánaigazítás és vízbemártás után mint buzogányt lehetett alkalmazni, ez volt az úgynevezett koki, melyet szeretett Miniszterelnök Urunk is emlegetett a saller társaságában, ez utóbbi egyébként eredetileg a kerékpárbelső javításának kelléke volt.
A bárdolatlanabb tettestársak egymás zsebébe kis aszfaltgolyócskákat helyeztek, ezek aztán szépen beleapplikálódtak a nadrág vagy az ing rostjai közé, eltávolításukhoz olló kellett.


Falun az élet még ennél is nehezebb volt, habár ott a jégszekrényt a kerekeskút helyettesítette, ide engedte le a család a romlandó kaját és a görögdinnyét, mely akkortájt még nem öltözött pizsamába, méregzöld volt és belül élénkpiros, és édes...
Amikor a félhold alakúra szeletelt dinnye leve csurgott a hasunkon, nem cseréltünk volna senkivel, pedig tudtuk, hogy mire végzünk az áldozattal, addigra fülünk-farkunk ragadni fog a dinnyelétől, és hol volt arrafelé még fürdőkád?
Jobb esetben egy vödör víz a kútból, rosszabb esetben a legyek társasága, melyek ellen nem létezett vegyifegyver, hanem csirizes papírcsíkok lógtak a plafonokról, a legyek tévesen azt hitték, hogy csirizberagadt kollegáik éppen ott zabálnak és mentek részt kérni a jóból - magyar legyek, ugye - és mikor beleragadtak, már hiába zümmögtek felháborodottan, ottragadtak örökre, csak ők ezt nem hívták rendszerváltásnak...
Estefele jobb lett a világ, enyhült a meleg, előbujtak az emberek és kiültek kicsit az udvarokra, gangokra, utcán a kispadra, kipihenni a megpróbáltatásokat.
Nem volt az a világ sem kibírhatatlan, csak alkalmazkodni kellett hozzá, de hát abban az időben ez minden tekintetben követelmény volt, és ez volt a természetes.
Az emberek nem lázadoztak az időjárás ellen, ha esett, a paraszt csak legyintett: hadd essen, ha hideg volt felöltöztek, meleg volt nekivetkőztek, és tették, amit tenni kellett ahhoz, hogy megéljenek családostól.
Még a szegény embernek is volt kis öröme, mert a vályogházacska kellemesebb hőérzetet adott, mint a puccos téglaházak, és ha akadt estére egy szép szelet zsíroskenyér paprikával, paradicsommal, az maga volt a mennyország.

Persze nem mindenkinek akadt - akinek nem, azok megsózták és megszórták pirospaprikával a kenyerüket,  a gyerekeknek a vízbe érintett szeletet megszórták kristálycukorral, ha volt.
Ha nem volt, átmentek a szomszédba és kértek kölcsön fizetésig egy bögrével.
Falun annyival volt könnyebb, hogy azért egy-két dologért nem kellett pénzt adni, vöröshagyma és szalonna létezett, de még az én tehetős paraszt rokonom is erősen meggondolta, hogy mekkora darab kolbászt ad a vendégnek.
Kenyeret pedig sajátkezűleg sütött, a péknél felcimkézve várta a fél falu kenyere gazdáját, a kenyér pedig nem savanyodott meg, nem penészesedett, kitartott a következő sütésig.
Ha volt tehén, akkor volt tej is, a gazda vagy a gazdasszony akkurátusan megmosta a tehén tőgyét, miután a tehén farkát odakötötte a lábához, és sajtárba fejte a habzó, illatos tejet.
Este mentünk a testvéremmel a tejeskannával a másfél liter tejért, nemigen vártuk meg, míg kihűlt, ittuk tőgymelegen, ma bizonyára hideglelést kapnának a gyerekek tőle.
Ha jól jött ki a lépés, néha kaptunk egy fagyit - három típusa volt, az ötvenfilléres, az egy és a kétforintos - utóbbi általában csak évzáró után...
És senki sem beszélt klímaváltozásról, az olvasztár állt a kemence mellett, az útépítő munkás aszfaltozott, a hegesztő hegesztett, a tanár állt a katedrán és küzdött saját magával meg a gyerekekkel. de egyikük sem tartotta ezt természetellenesnek.

A világ megváltozott, igényesebbek és kényesebbek lettünk, a mai gyerekek már nemigen lépnek mezitláb az utcára, nem csap fel a lábujjaik között a púder fínomságú, égetően forró utcai por, nem is nagyon találkoznak olyan utcákkal, ahol a föld olyan forró, hogy fizikai fájdalmat okoz rálépni, hiszen az Adidas eléggé jól szigetel.
Vannak más fájdalmak, de biztos vagyok benne, hogy ezeket is túl fogjuk élni, mint ahogy a politikusok disznóságait is, az emberiséget a túlélésre optimalizálta az Úr...
Hogy aztán változik-e a klíma?
Nekem mindig a Balaton jut ilyenkor eszembe, mely volt, hogy részben kiszáradt és a medrét felszántották, aztán a természet helyreállította az eredeti állapotokat.
Volt jégkorszak is, most éppen melegebb időszak van, de voltak évek tél és hó nélkül, aztán jött a fogcsikorgató hideg.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ne kellene vigyázni a környezetünkre, sajnos inkább csak pofázás folyik tettek helyett.
Nem is olyan régen még, ha valahol kivágtak egy ligetet vagy erdőt, helyette telepíteni kellett csemetéket, méghozzá annyit, hogy a törzsek kerülete meghaladja a kivágott fák törzsének kerületét, - ma csupa fanyűvő vitézkedik az egyébként is túlterhelt városokban, falvakban.
Talán előbb-utóbb felismerjük saját érdekeinket, mert ha nem, akkor elpusztulunk.
De a Föld akkor is élni fog.


Legfeljebb nélkülünk...


:O)))