Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Ezt mondja a francia, ha valaminek nem érti az indítóokát, a lényegét. Mondhatjuk vele bátran mi is, férfiak, hiszen többé-kevésbé igaz a dolog. Génjeinkben hordozzuk a faj fenntartásának parancsát, márpedig ehhez nők is kellenek, a lehetőségekhez képest minél több nő. Az már csak az Úr kedves ráadása, hogy a nő mellé élvezetet is adott és képessé tette őt palacsintát sütni. Jellemző, hogy életünk útja során többnyire nők kísérnek bennünket, kezdve onnan, hogy már megfogantatásunknál is többnyire csak a nő van jelen, mert a férfi már vagy a fal felé fordulva hortyog, vagy már régen felhúzta a nadrágját és hazament, ráhagyva a nőre ajándékát és az ebből fakadó problémák javát. Anya, nagymama, nagynénik, bölcsődei gondozónők, óvónők, tanítónénik, tanárnők, szerelmek, szeretők, feleség – esetleg feleségek, - ápolónők, és aztán megint egy férfi tolja a kocsinkat, de akkor már egy cédula fityeg a nagylábujjunkra kötve. Ők azok, akik segítenek, támogatnak, meghallgatnak bennünket, nekik elmondhatunk olyan dolgokat is, amit férfitársaságban soha ki nem mondanánk, hiszen van macsó büszkeség is a világon. Persze a jóért fizetni kell, és mi, férfiak fizetünk is – mindenért megfizetünk. Ingyenleves ugyanis még a párkapcsolatokban sem létezik, és bizony, szerencsénk van, ha a kapcsolatban egyenlő értékek cserélődnek, és az optimális nyertes-nyertes helyzet alakul ki, merthogy azért sok nő törekszik pole pozícióra kapcsolatában.   És sok férfi képtelen elismerni ezer szerepében helytálló partnere érdemeit, képességeit, pedig amelyik férfi olvasta Merlétől a Védett férfiak című regényt, abban azért felmerülhetett a kétely pótolhatatlanságát illetőleg. A társadalom lassan változik, a férfiak és nők viszonyába pedig állandóan beleszól a politika is. Nyugodtabb időkben a nők helyzete javul valamelyest, de előfordul, hogy a naftalinból előhúzott régi példák alapján szervezett társadalom lerombolja a már elért eredményeket is. Ha a régi szép hitleri Kinder-Kirche-Küche modell kerül előtérbe, mint követendő női szerep, akkor bizony nincs könnyű dolga annak a nőnek, aki a XXI. század európai normái szerint szeretne élni, és szoktatnia kell magát a gondolathoz, hogy esetleg visszatolják a másodrendű állampolgár szerepébe, oszt olyan főnököt akasztanak a nyakába, mint egy szarvasmarha, vagy mint Harrach Péter, de végülis mindegy. Jelenleg két társadalmi csoport van, amelyikre felettébb haragszom: az egyik a nők csoportja, a másik a nyugdíjasoké. Mindkettőre ugyanazért vagyok dühös: panaszkodni ugyan tudnak, de megszervezni magukat nem. A nők többségben vannak a társadalomban, a választópolgárok között is. Bármikor el tudnának dönteni bármilyen választást, csakúgy, mint a nyugdíjasok. Mégsem képesek elérni, hogy számarányuknak megfelelően vehessenek részt a politikai életben, legjobbjaik helyett Gulyás Gergelyek és Tömjén Zsoltok próbálnak kotorászni a hálószobáikban, kísérelnek meg dönteni gyermekeink neveléséről, a jövőnkről. Talán kellene egy normális nőszervezet, - nem feminista, hangsúlyoznám! - amelyik alapból képes arra, hogy egy kerekesszékes rendezvényt akadálymentesített épületben rendezzen meg, és amelyik megérti, hogy a társadalmi érdek magasabbrendű, mint a pártérdek, és amelyik véget vet annak a mindennapos gyakorlatnak, hogy a nőt a férfiak társadalma libának nézze. Igaz, ehhez le kellene tenniük a laptoptáska mellől a cekkert, melyben a kukoricát hordják… Merthogy a nők legnagyobb ellenségei legtöbb esetben maguk a nők. Nemigen szeretik a női főnököket, hagyják magukat a munkahelyeiken is lekezelni, sok esetben eltűrnek olyasmit is, amiért legszívesebben pofonokat osztanának, szóval mindent megtesznek azért, hogy elnyomatásuk sikeres és alapos legyen. Pedig hány és hány ragyogó elméjű ember van közöttük, akik egyszerűen csak nem akarnak szembemenni a fallokrata társadalom játékszabályaival, mert úgy érzik, nem éri meg. Pedig úgy kellenének a nők a politikai vezetésbe, mint falat kenyér. Merthogy a nők sokkalta alkalmasabbak a társadalom vezetésére, mint a férfiak többsége. Vannak remek tulajdonságaik, melyek alkalmassá teszik erre őket, empatikusak, együttműködésre készek, gyakorlatiasak, lényeglátásuk is jobb, mint a férfiaké, akik állandóan harcolni és torzsalkodni szeretnek, és folyvást győzni akarnak. Ha nő lennék, mielőtt leadom a voksomat, megnézném, hogy melyik pártban hány nő van a vezetésben és ennek alapján is mérlegelnék. Meg annak alapján is, hogy azok a nők, akik az adott pártban a kirakatban tevékenykednek, milyen emberi minőséget képviselnek, milyenek a szellemi kvalitásaik. Merthogy igenrettenetesen elfogultnak kell lennie annak, aki a Kiflihercegnőt okosnak tartja, hogy a többi narancsdémonról már szó se essék… Tessék szervezkedni hölgyeim, én drukkolok Önöknek! Hadd emlékezzem meg itt arról a négymillió emberről, aki vagy egymillió családban él ebben az országban - létminimum alatti jövedelemből. Hogy hogyan tudják ezekben a családokban az anyák megoldani, hogy gyermekeik ne haljanak éhen, az maga a rejtély, hogy tudják ép ésszel elviselni, hogy a gyermekeiknek is ezt a sorsot szánja a hatalom, hogy nincs kiút, csak a kilátástalan nyomor. Ők az igazi hősök, mert ők azok, akik még ilyen körülmények között is megpróbálják összetartani a családot, felnevelni a gyerekeket, miközben épülnek a stadionok, ahova az ő gyerekeik még nézőnek se mehetnek, nemhogy játékosnak. Merthogy az ő gyerekeik a megfelelő táplálkozás hiányában nem lesznek alkalmasak semmiféle versenysportra, göthös felnőttek lesznek, akik csak a korai halálozási ráta emelésére lesznek jók.. De azért a segélyből vásárolt kenyér után ők is fizetik a fogyasztási adót, az eladott kenyér hasznából képződő nyereségen keresztül meg támogatják a stadionépítést, hiszen aki arra adja a nyereségadóját, az az állami bevételekből lopja el, sajnos törvényesen, az a legszegényebbek szájából veszi ki a falatot. Hát, nehéz ezt a posztot befejezni, talán lezárásul javasolnám, hogy vezessük be a Nemzetközi Férfinapot is, melyen majd egy női blogger (hol vannak ők is?) agyba-főbe dicséri a pasikat, köztük engem is. Addig is keresek egy nőt, aki megérti mellőzöttségünk felett érzett bánatomat, felkarol és megvigasztal, Biztosan lesz ilyen megértő lélek…
:O)))