Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image]

Ismét túl vagyunk a csinált ünnepen, idáig sem volt könnyű úgy csinálni, mintha a nemzet lelke kivirágozna ezen a napon, de most tovább bonyolította a helyzetet az ukrán háború és az is, hogy valaki úgy gondolta, hogy a pedagógusok melletti kiállás éppen ezen a napon esedékes, aztán majd jó kis forradalom lesz belőle.
Hát nem lett, és ez csak azokat érhette meglepetésként, akik erősen vágyvezérelt gondolkodással élik a világot, mint ahogy 2006-ban is gyászba borította Orbánt és bandáját a jeles nap pocsékba menetele.
Pedig a Nemzeti Zsírdisznó olvas Machiavelli és a Mein Kampf mellett még Lenint is, és hát ha forradalmat akarunk barkácsolni, a bolsevik vezérnél tehetségesebb tanácsadó nem kell.
Ő pedig megírta, hogy egy forradalomhoz forradalmi helyzet kell, nagy kár, hogy errefelé ilyen éppen nincsen.
Jó, rendes kis tüntetést lehet szervezni, a liberális tábor számára ez elengedhetetlen, mert pofázni azt szeretnek nagyon, és ha erre van lehetőségük és a sarkon még három rendőr is áll, akkor az egojukat teljesen rendbetették - rettenthetetlen forradalmi bátorsággal járultak hozzá a világ megjobbításához.
Ha dumával áramot lehetne fejleszteni, akkor ők lennének a két lábon járó fenntartható fejlődés.
Mikor azt hallom, hogy a tüntetés jó hangulatú volt, feláll a szőr a púpomon, a forradalmak nem a vígjáték kategóriában kerülnek megrendezésre, oda indulatok kellenek.


Ami a hatalom ünnepét illeti, hát az bizony elég snasszra sikerült, ugyanis a fővárosban nemigen lehetett senkit találni, akit szembe lehetett volna állítani a pedagógusokkal, olyan embert se sokat rajtam kívül, aki kedveli Putyint, olyat se, aki ne ájulna bele a Nagy Nemzeti Egység szép illúziójába.
Viktort, mióta átdobta a palánkon a gázárral, nem érdekli Vlagyimir Vlagyimirovics...
Így aztán el kellett menni falura és lám: mindjárt adta magát a dolog, szembe lehet állítani a fővárossal a vidéket, és rögvest kezelhető halmazokat kapunk.
Orbán szokásához híven szótagolva hirdette az igét, hívei örültek neki, akit nem engedtek Szent Személye közelébe, az bánatában kicsit pofozkodott, de semmi komoly, az majd akkor jön, ha az amerikaiak felrobbantják a Török Áramlatot is, addig errefelé világbéke van és lesz is.
Ami magát az ünnepet illeti, a szokásoknak megfelelően alakult, ismét leborultak a hős forradalmárok emléke előtt, ez azért is könnyű, mert egyetlen valamirevaló forradalmárt nem tudnak megnevezni.
Csepel a helyzet állatorvosi lova.
Ott egészségügyi intézményt neveztek el a rossz társaságba keveredett szerencsétlen sorsú Tóth Ilonáról, aki a bicskájával végzett szívműtétet egyik kolleganője ávósnak vélt udvarlóján, mert az istenadta egy istennek se akart meghalni, mikor benzint fecskendezett a szívébe.
Most meg felavatták a Nemzet Durva Anyjáról elnevezett emlékparkot, aki a legdrágábbat, testét adta a Corvin-köz hőseinek, vitézzé avatására felkészül a Falábú Jankó.
Maradtak a Pesti Srácok, ők azért jók propagandacélokra, mert olyanok mint katolikuséknál az aprószentek, csak ünneplik, de senki sem ismeri őket - talán mindenki így jár a legjobban...


Ami a pedagógusokat meg az oktatást illeti, az ő problémájuk nemigen köthető dátumokhoz, viszont a követeléseik ebben a kormányzati környezetben nem érnek sokat.
Nehezen akar az egység is létrejönni, bele vannak ájulva az általuk vélelmezett létező jogállamba.
Így aztán a hatalom megmondja nekik, hogy mit nem szabad, és akkor ők azt hiszik, hogy azt valóban nem is szabad.
Ha minden pedagógus - a beszariak is - egyszerre beszüntetné a munkát és megígérne, hogy ott lesz az új stadionnál az Atlétikai Világbajnokság megnyitása alkalmából szerszámokkal, hogy segítsen kialakítani a nélkülözhetetlen objektum végső dizájnját, ez sokat javítana a hatalom tárgyalási hajlandóságán.
Addig pedig most gyakorolni fogják a szerszámok kezelését egy-egy sportlétesítményen, és kérik a diákjaikat, hogy az akció előtt vegyenek részt balesetvédelmi eligazításon.Álom, álom, édes álom - habár a tetszetős tömeg láttán az Ártánynak igencsak sáfrányos lehetett a gatyája, merthogy ő nem a politikai trükközéstől tart, hanem attól, hogy egyszercsak a nép akar enni egy tojásrántottát, és ráébred, hogy ezer forint egy doboz tojás - ekkor jó eséllyel kettétöri őt, mint a kukoricacsutkát.
Egyébként is eléggé ramatyul néz ki, a hangja se volt túl érces, - valószínűleg ezt választotta a rendelkezésre álló gyógyszer-mellékhatások közül, mégiscsak esztétikusabb, mint a nyelvlengetés...

Idióta véleményvezéreink meg majd összecsinálták magukat a nagy igyekezettől, hogy párhuzamot vonjanak a mai Ukrajna és 56 Magyarországa között.
Ennek örömére hihetetlen baromságokat voltak képesek leírni mindkettőről, néha elcsodálkozom, hogy történelmi alapismeretek nélkül honnan szedik ezt a határtalan magabiztosságot, gazdasági alapismeretek nélkül ezt a határtalan optimizmust, katonapolitikai alapismeretek nélkül nagyívű stratégiai elképzeléseiket - némelyikük szerintem még világtérképet se látott.
Az országot a kollektív amnézia sújtja, elfelejtette már megint, hogy miért vert el minket mindenki, aki erre járt ezer évre visszamenőleg, hogy éppen annyi nyert háborúnk volt, mint amennyi 56-os hősünk, de a pofánk már megint nagy, sikerült elérnünk, hogy mi vagyunk a kalapács és az üllő között az üllő tetején tébláboló légy, mely már szinte csak egy lépésre van attól, hogy valamelyik fél azt mondja neki: ne légy...
De azért ne csüggedjünk, mire ideérnek a kínaiak, ki fog derülni, hogy nem is kipcsak, hanem kínai elődökkel rendelkezünk, az ilyesmihez vannak adottságaink.


Szóval, történelmi példaképeink tettein fellelkesülve előre a megboldogulás felé!


:O)))