Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Már túl voltunk a lelkesedésen, a zászlólengetésen, egymás csókolgatásán, az utcákról és a terekről már eltűntek a normális emberek, helyüket elfoglalták az adrenalinfüggő erősködők, megjelent közöttük a börtönök népe, a különféle haszonlesők, a revánsra vágyók serege.
Túl voltunk Sztálin szobrának ledöntésén,  a Rádió őreinek lemészárlásán, a helyi tanácsok adó-okmányainak elégetésén, a tanácselnökök elzavarásán, az ügyészek kiléptetésén az emeleti ablakon.
Már túl voltunk Nagy Imre beszédén, a Parlament előtti lövöldözésen, melyre az ott álló szovjet tankok válaszoltak, túl voltunk a Ferencvárosi Pályaudvar hősies kifosztásán, az oroszok kivonulásán Budapestről.
Túl voltunk a fosztogatásokon, Mindszenty nevezetes beszédén, melyben bejelentette igényét az államosított egyházi javakra és megfenyegette Nagy Imrét és társait azzal, hogy felelősségre lesznek vonva, mint a letűnt rendszer örökösei.
Túl voltunk már a különféle pártok feltámadásán és új pártok alapításán, a nép már megszemlélte a Corvin-köz mellett a másfél méteresre zsugorodott szovjet harckocsizót, sokan sajnálták szegényt.
Túl voltunk már a kifosztott boltokon, azon is, hogy kenyérért teherautóval kellett menni a Százados úti kenyérgyárba, túl voltunk a Munkástanácsok megalakulásán.
Túl voltunk a Köztársaság téri bestiális lincselésen, Nagy Imre árulásán, melynek áldozatai honvédtisztek, a pártbizottság polgári alkalmazottai, néhány pártmunkás, egy szakasznyi sorozott állományú áv (államvédelmi) őr, és hivatásos állományú szakaszparancsnokuk volt, - mintha ma a Készenléti Rendőrök holttesteit köpködnék és gyaláznák a környék bárcás kurvái, akik ezután elmentek, begyűjteni a kommunistákat.


És túl voltunk Nagy Imre majd mindegyik szerencsétlenkedésén, a magukat felkelőknek tartók torzsalkodásán, Mindszenty politikai ambícióinak szárba szökkenésén.
A falvak népe meg kussolt, ők a történelmi tapasztalataikat génjeikben hordozták, a katolikus  egyház vezetőjének alig burkolt agresszivitása taszította őket, hiszen sokuk számára a földet az egyházi birtokok felosztása biztosította.
Az ország vezetői természetes kiválasztódás útján kerültek meghatározó pozíciókba, minél inkompetensebb volt valaki, annál nagyobb eséllyel.
Tudtak és mertek nagyot álmodni, a cigány vak lovának bátorságával rohantak fejjel a falnak, mert képtelenek voltak felérni ésszel azt, amit Görgey hajdan azonnal átlátott, hogy a katonai erőviszonyok nem teszik lehetővé a fegyveres megoldást.
A politikusok meg azt nem látták át, amit a legostobábbnak is látni kellett volna: a világháború után a világ újrafelosztására nincs lehetőség egy újabb világháború kirobbantása nélkül - és ez senkinek nem volt ínyére.
Így aztán hősi szózatok után - amikor mi már hallottuk a lánctalpak csörgését az ablakaink alatt - farokfelcsapva elmenekültek, élükön a két hét alatt ezer politikai pofont begyűjtő Nagy Imrével, aki még ennek utána is azt hitte, hogy nem fogja a golyó.


A bukás törvényszerű volt, még szerencse, hogy a honvédség épeszű magatartást tanúsított - nagy áldozatoktól menekült meg az ország.
Hogy aztán ma mit ér 56 emléke, ez már egy másik kérdés, de hogy sokat nem, az biztos.
A hősökről kiderül, hogy nem is ők voltak hősök, a kurzus történészei egyetlen valamirevaló hőst sem tudtak felmutatni, mert a jelöltek vagy köztörvényesek, vagy ócska kurvák, vagy kommunisták voltak - alkalmatlanok NER - idolnak.
Az ebrudalja ki - miután a Forradalom Lángját már eltávolította - most Nagy Imrét a Kossuth térről, aki annak idején a koporsója mellett hőbörgött, verte a döglött lovat, követelve a szovjet katonák akkor már eldöntött kivonulását.
Aztán az élet szépen lassan konszolidálódott, és egy kommunista politikus megvalósította 56 minden követelését - gúzsba kötve is remekül táncolva a csárdást.
Egyetlen utódja sem bírja a vele való összevetést.
Mai tolvaj utódai persze kiabálnak rá kígyót-békát, jól lehet ők azok a táncosok, akiket még a tökük is zavar a táncban, és akik ennek az országnak sem barátokat, sem szövetségeseket, sem tisztelőket, sem megbecsülést nem szereztek.
1956 rengeteg tanulságot hordoz magában, sokat segíthetne a mai Magyarországon, ha megpróbálnánk megérteni üzenetét a mai kornak - többek között például a világpolitikai realitások figyelembevételének szükségességét, a nép demokrácia iránti elkötelezettségét és alapvető gyanakvását enyveskezű vezetőivel szemben.
És azt, hogy van, amikor elpattan a húr.


Az évforduló egyben kemény figyelmeztetés is, de persze úgysem értik azok, akiknek érteni illene, így aztán ki tudja, mi lesz a vége.
Jó lenne, ha békés vége lenne...


:O)))