Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Hát márpedig most meg fogom védeni a Viktort. Ilyen sem sűrűn esik meg, mondhatnám, szinte soha, de nem vagyok képes alább adni a tárgyilagosságból, az egyenlő mércével mérésből, a méltányosságból, hogy egyéb jótulajdonságaimról, úgymint az állatbarátság vagy a pszichiátriai kihívásokkal küzdőkkel szemben tanúsított tolerancia szó se essék… A média napok óta azzal van tele, hogy Orbán cipőben mászott fel a húsvéti asztalra, ami húúúúú, meg hűűűűű, meg jujjjjj! Hát, ami azt illeti, a hír pontosításra szorul, mert a tény az, hogy Vityka egy olyan asztalra mászott fel, mely körül a lányai éppen tojásfestéssel meg a fotós előtti jópofizással foglalatoskodtak. A Vezér meg ellenőrizhető módon abból a célból támolygott az asztalon, hogy felfüggessze az unortodox, hátonrepülő adventi nyúl fészkét, mely a húsvéti nyúl és egy liba elkapkodott frigyének gyümölcsének tűnik így messziről. Ha már ragaszkodunk a hiteles tájékoztatáshoz, mi se essünk a hitelesség oldalbacsinálásának bűnébe, Viktor nem a húsvéti terített asztalon mutatta meg délceg testét hálás népének, hanem egy közönséges munkaasztalon, mégcsak nem is a terítőn tiport, hanem az asztalra a 168 óra, a Mancs és az ÉS volt lerakva, letakarva egy Népszavával és egy fél Népszabadsággal. Azokon járta el a rituális narancstáncot, melyben szépen ötvöződik a légyölő galócák mértéktelen fogyasztásától betépett magyar sámán kifinomult mozgása és a rókatánc eleganciája - a profi labdarúgónak is dicséretére váló lábmunka láttán nem egy nyugdíjas tanítónéninek kellemes meleg bizsergés indul el a hasa alján… Mert kétségtelen, szép ez a mi Vezérünk, nem ám olyan, mint egy pocakos tábornok, de nem ám! Egészen kicsike kis jóindulat kell csak hozzá és akár sukárnak is, de snájdignak mindenképpen nevezhetjük! És ahogy ott áll, mint a… minta… Szóval mintaszerűen áll a magyar ifjúság bálványa az asztal tetejin, egyik kezével markolja a kötelet, mely a hátonrepülő adventi nyúl fészkét tartja, hiú reményeket keltve a hirtelen csillogó szemmel a folytatást váró népében: önkritikus a Mi Reménységünk a Nagy Baknyúl! De nem, mégsem a nyakára tekerte a kötelet, „Vétkeztem ellened Hazám!” kiáltással, így aztán megint csalódnunk kellett benne, immáron sokadszor. No, de félre a reményekkel, merthogy itt van még a cipellő problematikája! A fészek-projekt valószínűleg improvizáció terméke, mint annyi minden az elmúlt három átkos boldog év során. Valószínűleg úgy történhetett, hogy Anikó asszony a tűzhely mellől - ahol egyik kezével pogácsát sütött, másokkal sonkát szeletelt, a harmadikkal tojást főzött és a negyedikkel gondterhelten vakarászta a homlokát, odapillantott a gondterhelt családfőre. Azon törte a fejét, hogy miből fogja előteremteni az ünnepi vacsorára valók fedezetét, fizet-e ilyen belvizes időkben úgy a tarhonya, hogy ne kelljen hozzányúlni ahhoz a kis tartalékhoz, majd odaszólt neki: Apukám, csináld fel azt az izét a plafonra, ami karácsonykor is ott lógott, majd a lányok kidekorálják, oszt jó lesz ez húsvétra is! Te vagy a katolikus, mondá a Vezér, te tudod! Nálunk nincs herdálás, te is hányadszor hasznosítod a Selmeczigabit, oszt még mindig milyen jól szuperál – mondta Anikó asszony! Hát az igaz, mondá a Vezér, pedighát igencsak megrágta már szegényt az idő vasfoga, de nem adja fel – egy valóságos Kudlikjuli! És ez volt az a pont, ahol kulminálódott a cipő problematikája: lehúzni vagy nem húzni, ez itt a kérdés! Ha lehúzza, az is gond, mert akkor a híradásokban a büdös talpát emlegetné az elszemtelenedett médiaaprólék – igaz, a Békemenetet legközelebb mezítláb rendeznék - hej, de mennék aprószöget szórni az elé az igaz magyar lábuk elé! Ha meg nem húzza le, akkor felmerül a „hogy kerül a csizma az asztalra? örök kérdése, ahogy ezeket ismerem. Mert ez eljut az agyukig, ezen elrugózgatnak vagy egy hétig, de amikor odacsinált az oltárra, vagy azon tette magáévá erőszakos úton a magyar demokráciát, akkor három nap alatt túltették magukat a problémán, jó magyar szokás szerint. A magyar főszerkesztő óvatos állatfajta, nem akar ujjat húzni a Hatalommal, hát nem viszi túlzásba a bírálatot, de egy kis elbulvárosodásból nem lehet nagy baj! A sas nem kapdos legyeket, a hiéna meg mégannyira sem! Hogy közben a legvadabb Rákosi-időket idéző hírek elenyésznek? Kit érdekel, fogyasztói társadalomban élünk (már a főszerkesztők) aki meg nem fogyaszt, az annyit is ér… A híreket elolvassuk, csóváljuk a fejünket, aztán holnap jönnek új, érdekfeszítő hírek, pl. Rogán Tonyáéknál szorulása van a babának, vagy Lázár ma nem hajtott kétszázzal, meg ilyesmik. Közben a hátonrepülő nyúl már régen teletojta a fészket, az Orbán-gyerekek is boldogan szétszéledtek a fotózás után, Apuka meg már napok óta azon töri a fejét, hogy egyszerre üzenjen hadat az ENSZ valamennyi tagállamának a hajléktalanok ügyében tanúsított tiszteletlen magatartásuk miatt, vagy egyenként gyakja meg őket. De ettől a tény még tény marad, a Nagy Baknyúl ezúttal nem hozott sikítófrászt Görög Ibolyára, híveiben meg csak erősítette a hitet: egy ő közülünk, egy másik igaz magyar! Könny szökik a szemünkbe…
:O)))