Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

Orbán híveként kezdte, aztán várta a hálát.Személyesen és - talán - az általa képviselni vélt társadalmi csoportnak is – hiába.[Image]Éger Istvánt újjáválasztotta a Magyar Orvosi Kamara küldöttközgyűlése, annak dacára, hogy a küldöttek egy részének mandátuma nem volt rendben, és egyéb érdekes dolgok is történtek a küldöttgyűlés körül.Sokan javasolták, hogy a tisztújítást halasszák el, de a buzgó kamarai elnöknek esze ágában sem volt változtatni az általa eltervezetteken, arra hivatkozott, hogy neki törvényi előírás, hogy a rendezvényt december 31.-ig meg kell tartani.Hát igen, csak az a pici hiba ne lenne a küldöttek 10 százalékának mandátuma körül.Szilvási István (igen, „az” a Szilvási…) a MOK egykori alelnöke azt javasolta: módosítsák a napirendet, a tisztújítás helyett alakuljanak át választó közgyűlésséNem módosították.A kamara egykori alelnöke a törvény betűjének megtartása és az új elnök legitimációjának megkérdőjelezhetetlensége érdekében arra kérte küldött-társait, hogy amíg jogerősen nem záródik le a felügyeleti eljárás, addig - legfeljebb három hónapra - bízzák meg a kamara vezetésével a mostani tisztségviselőket.A jelenlévők nagy többsége ezt is elutasította, majd megválasztották Égert.A választás során Égernek volt két hivatalos kihívója, akik nehezményezték, hogy a választás előtt nem tudták eljuttatni programjukat a küldöttekhez, mivel azt Éger magántulajdonként kezelte.És akkor még szó sem esett Papp Magorról, akit ugyan jelöltek az elnöki posztra, de – láss csodát – a jelölése határidőn túl érkezett be a Kamarához.Ő lett volna egyébként a legkeményebb kihívója Égernek, aki pontosan tudja, hogy a Kamara mit tett, de főleg, hogy mit nem tett Éger regnálása alatt.Majd persze megegyezkednek az orvosok egymással, de attól tartok, hogy az operettek táncoskomikusaira hajzó küllemű Éger kitölti a következő ciklusát is, volt a választása sikere érdekében némi minisztériumi hátszél.Nem lenne itt semmi gond, ha a Kamara nem lenne köztestület is egyben, melynek állásfoglalásai adott esetekben sokat nyomhatnak a latban.Mindenesetre érdekes évek várnak rá, csakúgy, mint az egész egészségügyi ágazatra is.Itt van – és ez a legkeményebb – a rezidensek ügye.A szakorvos-iparitanulók nem a széküket vagy műtőasztalukat féltő idősebb orvosok konformizmusra hajló társasága, a rezidensek fiatalok, jólképzettek, a nyelvvizsgájukat sem lovari nyelvből szerezték.Piacképes generáció, őket nemigen köti még vagyon, a státusz az országhoz, hazafiságuk is más természetű, mint apáiké.Ők el tudják magukat képzelni jó magyarnak Angliában, az Egyesült Államokban vagy Kanadában is, emellett tudják azt, amit már a középkor vándorló iparoslegényei is tudtak, de amit az idősebb generációk már elfelejtettek, hogy a tapasztalatszerzés ideje az ifjúkor.Mint ahogy az egzisztenciát is ilyenkor célszerű felépíteni.Az egészségügy is piac és ezen a piacon mindennek értéke van – az orvosnak, a szakképzett egészségügyi személyzetnek is, és ha ezt itthon nem fizetjük meg, akkor bizony, rövidesen nagy baj lesz itt.Nem hiszem, hogy ne lenne tanulságos a szlovák orvosok akciója, akik egységes fellépésükkel rákényszerítették kormányukat gondjaik valamiféle megoldására, jövő tavasszal nálunk sem lesz kizárt valami hasonló akció.A rezidensek bérezése csak egyik eleme az egészségügyi dolgozók anyagi problémáinak, de önmagában csak ezt megoldani lehetetlen.Már a nagy ötlet, az ösztöndíjszerű bérkiegészítés is feszültségforrás, hiszen az ösztöndíj a rezidens bérét így már a szakorvosi bérek alsó szintje fölé emeli, ez pedig már mégiscsak méltánytalan, tehát emelni kell azok bérét is, és így tovább – erre pedig nemigen lesz pénz.Akkor viszont lesz össznépi világgámenetel.Oda, ahol megbecsülik őket és ezt az adott ország fizetőeszközével, a jó munkakörülményekkel ki is fejezik.Ami most történik az egészségügyben, azt talán állami zűrzavarnak lehetne minősíteni.Folyik az egészségügyi intézmények államosítása, olyan orbánviktorosan, menet közben álmodva meg a következő lépést.A hónap végével megszűnik az államosítandó intézmények vezetőinek megbízása, ha jól dolgoztak, ha nem, megy mind a levesbe.Megszűnik az intézmények önálló gazdálkodása, jön a központi gazdálkodás és a központi irányítás.Ha nincs szerencsénk, azt is a Vezér dönti el, hogy a műtőasztalra kerülve a vakbelünket veszik ki, vagy amputálják a fél lábunkat – de egy biztos, hogy a pénzek az ő kezébe kerülnek ezen a területen is, majd veszünk belőle Malév - részvényt vagy építünk belőle stadiont.Ennek lesz persze hozadéka is, megszűnnek az eladósodott kórházak, legfeljebb a beteg az operációhoz behozza a kiskését, amellyel oly szépen tudta kikanyarítani nagypapája a libacombot anno.Ha jó volt a libának, jó lesz az neki is.Ha kevés a pénz – márpedig találkozott itt már valaki olyan hellyel, ahol ne lett volna kevés? - akkor majd elmaradnak a karbantartások, szép aránként lerohadnak az intézmények, elmennek az orvosok és felvirágzanak a temetkezési vállalkozások.Attól tartok, jövőre már kellene tenni is érdemben valamit, ami a lakosságnak nemigen fog tetszeni.És az átalakításokhoz is pénz kell, méghozzá nem is kevés.A bizonytalanság pedig pusztít és az egészségügyben ma rengeteg a bizonytalanság, mindenki csak találgat, vár, vagy szervezi külföldi munkavállalását.A helyzet vesztese pedig a beteg, aki ma beteg és ma szeretné a lehető legjobb ellátást, és akit nem vígasztal, hogy tíz éves távlatban mit ígérnek neki.Éger pedig majd totyorog tovább, neki a helyzet megfelel, fizetés rendben van, tagdíjat rendezték, nem sikítottak az orvosok, mikor elvették a beleszólásukat a tagdíj mértékének megállapításába, a kamarai tagság kötelező – mi kellhetne még neki?Csend, nyugalom és békesség.Csak ez az izgága Magor ne lenne…
:O)))