Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

A stílus maga az ember.


És amennyiben egy politikust még be lehet egyáltalán sorolni ebbe a kategóriába, úgy ezt a bölcsességet a politikusra is lehet alkalmazni.
[Image]Tulajdonképpen a hatalomgyakorlás módja az adott ember személyiségének lenyomata, jobban jellemzi ez őt, mint kötelező politikusi eszköztárának bársonyos hangja, bársonyos hangon előadott hazafias szövegei, politikai szándékainak elszónoklása és az öreg nénik kísérgetése oda-vissza a zebrákon.Persze sokat lendíthet a politikus imidzsén, ha valakit egész stáb készít fel arra, hogy hogyan legyen embernek látszó tárgy a hétköznapi életben, sokat hozhatnak rajta a logopédusok, segíthetne valamennyit Görög Ibolya, ha még igényt tartanának a szakértelmére - de nem, ma az illem is forradalmi, töröljük hát bele orrunkat a terítőbe és szellentsünk az asztalnál vígan!De a felvett viselkedés csak a felszín, annak nem kellene bedőlni.A lényeg a tettekben lakozik.
Nem mondanám azt, hogy a politikus eleve rosszat akarna a népnek, hiszen lehetnek neki is jobb napjai, és azt sem gondolom, hogy ne akarná minden politikus a hatalmat, hiszen csak ennek birtokában tudja megvalósítani álmát az ország felvirágoztatásáról, márpedig ezért ment politikusnak.
És ez független attól, hogy amikor ténylegesen hatalomhoz jut, akkor a felvirágoztatás eredménye büdöske lesz vagy szegfű, - ez sok tényezőn és nem csak a politikuson múlik.
Vannak aztán emberek, akik belebódulnak a hatalomba és betegek lesznek tőle.
Eleinte vannak ugyan országjobbító szándékaik, de aztán beleszeretnek a feelingbe: én ezt is megcsinálhatom, meg azt is megcsinálhatom, hiszen én már nem a Hatalom szolgája vagyok, hanem én vagyok maga a Hatalom!
És akkor aztán nem mi nyerjük a legtöbbet, horvátországi nyaralásunkról a Honvédség repülőgépe hoz haza minket családostul, veszünk – esetleg vetetünk - magunknak díszdoktori címet, átvételéhez magánrepülőgéppel utazunk állampénzen, és ha felülünk a vonatra, akkor a mozdony felett harci helikopter köröz, az utasokat pedig beterelik a peronról, mikor a szerelvény áthalad.
Merthogy minket akár meg is merényelhetnek, akkora fenenagy emberek vagyunk…
Az első időkben megbeszéli az ország dolgát politikustársaival formális és informális fórumokon, de egyre nehezebben lehet ellentmondani neki, és aki valamit számonkérne rajta, az röpül a hatalom közeléből azonnal.
Aztán a régi harcostársak is úgy járnak, mint hajdan Ernst Röhm, aki Adolfnak szólíthatta Hitlert, csak a kor lágyabb követelményeihez igazodva, - mehetnek a Fidesz-prominensek Gulagjára, Brüsszelbe, imígyen megporcukrozva a száműzetés keserű kenyerét.
És aztán már nincs senki, aki ellentmondhatna, ha pedig mégis, akkor igen könnyen megkaphatja a selyemzsinór ígéretét még a személyes jóbarát is, mégha a haja vége sáfrányos is a nagy elkötelezettségtől.
Ettől kezdve aztán jönnek a klónok, a sok kicsi politikusklón, mint a Matrjoska baba hasából az egyre kisebb Matrjoskák, akikkel már nincs sok dolog.
Legfeljebb közéjük kell csapni, mikor túl nagy lesz a tülekedés a felséges segg körül.
Néha nagyon kell röhögnöm, mikor a rádióban vagy a televízióban hallom valamelyiket, - van úgy, hogy kell néhány perc, mire rájövök, hogy nem maga a politikus beszél.
Ez persze amilyen nevetséges, annyira szánalmas is egyúttal - mindig emlékeztet arra, mikor Paskai bíboros állt a magyar katolikus egyház élén, - magára valamit is adó pap nem volt széles e honban, aki ne raccsolt volna…
Aztán persze a politikus egyre okosabb is lesz, már nincsenek kételyei, nincsenek skrupulusai sem, áttér kinyilatkoztató üzemmódra, és a vége felé már képmutatni sincs kedve, egyes szám első személyben hoz meg magas grémiumokat megillető döntéseket, amelyek tagjait aztán megalázza azzal, hogy tapsra fel kell emelni a kezüket, - egyelőre csak az egyiket…
Azt ugyan a mai napig nem értem, hogy igen magas állami tisztségeket betöltő, becsületben megőszült embereknek mi szüksége van a szervilizmusra, így hát leginkább szánakozva nézek főbírót, legfőbb ügyészt, tábornokot, diplomatát, akiknek a gerince helyére valahogy, menet közben egy sezlonrugó került.
És a klónok szorgalmasan követik a példaképet, ők is egyel okosabbak mindenkinél, ők sem tárgyalnak senkivel, tárgyalás helyett fenyegetőznek, kioktatnak és kinyilatkoztatnak, - az ember bottal se szívesen piszkálná meg némelyiket…
A politikus meg néz ki a fejéből agresszív önelégültséggel, már majdnem mindent felzabált,most még van egy választás és csúcson van.
Ahonnan már csak lefelé vezet az út, csak a haladás sebessége kérdéses.
Magyarországnak nincs szerencséje, összesen két európai formátumú politikust tudott felmutatni az utolsó húsz évben, és hát ugye, - similis simili gaudet – választottunk néhány szürkét és egy vérbunkót is, de ne panaszkodjunk, az élet harc, nem pedig libacomb párolt káposztával.
Megvívjuk...


:O))))