Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Mióta a világ világ, az államok őrzik határaikat.
A római birodalmat limes vette körül, mely a szárazföldön vessző vagy cölöpkerítésből állt, de voltak szakaszok, melyeken  kőből készült falakkal igyekezték megelőzni az idegen népek támadásait.
A kínaiak is építettek falat, mely gigantikus volt, a tetején út vezetett, és az emberiség a mai napig csodálja.
De épültek végvárak, erődrendszerek is, erősek, jól felszereltek, és elbukott mindegyik, mert a kerítés meg a kő csak holt anyag.
Bizonyítékot erre nem nagyon kell keresni - a Kínai Nagy Fal nem akadályozta meg Kublaj nagykánt Kína elfoglalásában, a limes nem volt akadály a gótoknak,  a végvárakat sorra elfoglalták a törökök, a Maginot-vonal erődrendszerét megkerülték a németek, az Atlanti Falat áttörték a szövetségesek, az Árpád-vonal meg annyit ért a szovjet csapatok ellen, mint libának a füttyszó - semmit.

A határok őrzése mindig az embereken múlik, a technikai vagy a műszaki eszközök csak az embert segítik.
Nem a végvár őrizte a határt, hanem a benne települt katona, az Őrség, a végvárak népe, római legionárius, vagy a kivezényelt magyar baka, és az erődrendszer, a fal vagy a végvár mindig csak annyira volt erős, mint amennyire a társadalom, mely mögötte állt.
A határokat egyetlen állam, egyetlen uralkodó sem hagyta őrizet nélkül, hiszen ez a képzeletbeli elválasztóvonal jelölte ki szuverenitása határait is.
Aki az engedélye nélkül átlépte a határt, az megkérdőjelezte a hatalmát, és ez tűrhetetlen volt és tűrhetetlen ma is.
Gondoljunk csak bele, micsoda hisztit ver ki az angol a svéd vagy bármelyik nyugati kormányzat, ha határai mentén - nem megsértve azokat - feltűnik Putyin Oroszországának járőröző bombázója, de persze Ukrajna ügye is azért ennyire fontos Putyinnak, mert az ukrán állam határos Oroszországgal.

A határokat nem csak államok sérthetik meg, hanem magánszemélyek is, akik ezerféle oknál fogva szeretnének belépni az ország területére, de valamilyen oknál fogva el akarják kerülni a határforgalom számára megnyitott átkelőhelyeket, lehetetlenné téve azt, hogy az állam hozzájáruljon, vagy megtagadja a belépésüket.
Merthogy az kétségtelen, hogy ehhez minden államnak joga van, és bármennyire is együttérzünk azokkal, akik kisgyerekeikkel vagy idős szüleikkel botorkálnak az úton, azt tudomásul kell venni, hogy minden ország teherbíróképessége véges.
Így volt ez mindig, így volt ötvenhatban is, és akkor is az volt a megoldás, ami ma is kívánatos lenne: a világ államai összefogtak és a nagytömegű magyar kivándorlót befogadták, elosztva egymás között a terheket.
Viszont Ausztria nem épített kerítést a határra, polgárai türelmesek és segítőkészek voltak, míg le nem zajlott a magyar kivándorlási hullám.
Pedig az osztrákoknak is fenn kellett tartani a traiskircheni meg a gelsenkircheni menekülttáborokat, és az sem kerülhetett két schillingbe...

Normál menetben a határokat erre kiképzett katonák őrizték és őrzik.
Hajdan a királyok különféle kiváltságokat adtak azoknak, akik a gyepű mentén folyamatos jelenlétükkel biztosították a határt, 2008-ban meg szétzavarták azokat, akik ugyanezt a feladatot látták el.
Gondolom, ezen akartak takarékoskodni, azt gondolván, hogy a Rendőrség majd elvégzi a feladatot.
Nem végezte el, mert egyrészt nem vágott a profiljukba, másrészt vezetőik nem értettek hozzá és nem is nagyon akartak érteni, hiszen olyan snassz a kukoricaföldek között gyalogolva portyázni, mennyivel elegánsabb bűnügyi nyomozónak lenni a pesti flaszteron, bőrdzsekiben, hónaljtáskában tartott pisztollyal, olyan macsós.
Közben a világ is megváltozott, és Határőrség híján úgy szaladgáltak ki-be a csempészek meg a migránsok, ahogy úri kedvük tartotta, az állam meg ebbe láthatólag beletörődött.
A negyvenmilliárdnyi eszköz és ingatlanállomány ment a levesbe, aki látott már cégfelszámolást, az tudja, hova kerülhetett az értékesebbje, és micsoda herdálással jár az ilyesmi.

Az országhatár mentén határőr őrsök egymással összefüggő hálózata biztosította azt, hogy a határ őrizete térben és időben is folyamatos legyen, sorkatonák szolgáltak ott, néhány hivatásos határőrtiszt-tiszthelyettes irányításával.
Az átállás hivatásos állományra éppen olyan gyors volt, mint Magyarországon minden, a döntés megszületik, aztán másnap már az új rend szerint folyik a munka, átállási idő vagy nagyon rövid, vagy nincs is.
Mintha menet közben cseréltek volna motort az autóban.
Az őrsöket felszámolták, mert valamelyik hozzáértő szerint a feladatot el lehet látni a városokból is, töredék létszámmal, volt közlekedési rendőrök vezetése alatt.
Nem jött össze.
Így aztán ott, ahol hajdan a liba sem repülhetett át útiokmány nélkül, ma százasával rohangásznak a jazidik, az afgánok, - ellenőrzés és regisztráció nélkül.
Most meg a kerítés.
Az ember nem is tudja, sírjon, vagy röhögjön, de azért ez inkább siralmas.
Régen sem egyforma intenzitással őrizték a határt minden határszakaszon, a frekventáltabb szakaszokra csoportosították az erőket és eszközöket, míg a román határszakaszon például a határőr-szlengben köszönőjárőröknek nevezett lovasjárőrök portyáztak, minél nagyobb területen mutatva a Határőrség jelenlétét.

Ma legfeljebb a körzeti meghízottnak köszönhet Mari néni, aki még az átkosban arra szocializálódott, hogy Magyarország államhatára szent és sérthetetlen, és nehezen érti, hogy most egyrészt minden határsértőt agyon kellene verni másrészt meg támogatni kell a határon átívelő gyalogturizmust...
Ha valahol baj van, akkor a készenléti rendőrség alegységeit mozgósítják, akiknek sem hely, sem terepismerete nincs, hogy a határőrizet szakmai kérdéseiről ne is beszéljünk.
A hivatásos határőrök nagy része leszerelt, vagy valamelyik rendőrségi irodában ülve várja a napot, hogy elmehessen nyugdíjba.
És az állam még most sem érti meg, hogy a határok őrizete, a határforgalom ellenőrzése olyan  életbevágóan fontos feladat, melyet nem lehet alibi-intézkedésekkel megoldani.
Ide erre szakosodott és felkészített szervezet kell, mert egy darabig mehet ez a szarmaszatolás, amit most folytatunk, de időtlen időkig nem.
Emellett a jelenlegi helyzetben kellenek befogadó-állomások, mégpedig olyanok, melyek európai körülmények között képesek ellátni feladatukat, ahol felkészült személyzet intézi a migránsok ügyeit.
Sajnálatos nagyon, hogy a Határőrség újjászervezését a Jobbik karolta fel, de abba azért bele kell törődnünk, hogy ha az Úr úgy akarja, akkor a kapanyél is elsülhet, nekik ebből pedig személyenként legalább egy lóg ki a szájukból.

Most kerítkezünk, aztán majd lesz kerítés Horvátország, Románia felől is, aztán majd emberek, koncepció, szakértelem és egyéb eszközök híján ránk rohad idővel, mint a Tito ellen épített erődrendszer, de mindegy - a kerítésépítésből a sápot már leszedte az, aki ebben az országban legjobban rászorulna a bekerítésre.
Lehetne egykoszból őt is bekeríteni, úgyis ilyenkor van nagyjavításának és elemcseréjének időszaka, csak veszélyes, mert ha kilógó nyelve beleakad a NATO-szögesdrótba, nem fog tudni olyan szépen hazudozni, mint eddig.

Kibírnánk azért valahogy a felgyógyulásáig...

:O)))