Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Az úttörő oly vidám - volt, valaha.
Ma már nincsenek úttörők és valahogy a vidámság is ritkább lett, habár a mókusok örvendezhetnének a valódi szőrmék ellen folytatott harc eredményei láttán.
Sej-haj, úttörőnek lenni mindig jó, énekeltük nyári napban, téli szélben, hajnalban s ha hullt a hó, és úttörőnek lenni valóban jó volt.
Főként, ha akadt egy-két megszállott pedagógus, aki szervezte a programokat, vezette a szakköröket, foglalkoztatta a gyerekeket.
Nekem szerencsém volt, mert úttörőként két csapatban is tag lehettem, az egyik a 80. sz. II. Rákóczi Ferenc Úttörőcsapat volt, a másik a 24. számú Hámán Kató Úttörővasutas és Postáscsapat.
Lehet, hogy másnak más a véleménye, de emlékeim szerint még a menetelést is élveztük, a különféle megbízatásokról, úgymint őrsvezető-helyettes, krónikás, szakács, nótafa - nem is beszélve.
Amikor aztán őrsvezetői megbízatást kapott valaki, az nagy szó volt, a kicsiket próbáltuk fegyelemre nevelni, de azok általában állandóan huss - szétszaladtak, mint nyugdíjas bácsi kosarából a csigák.
A legjobbak a kirándulások voltak.
Kisfiam például a vándortáborból úgy jött haza, hogy az egyik zoknija egy félig elfogyasztott májkrémes dobozba volt belegyömöszölve, a hátizsákjában volt hat úttörőnyakkendő, de a pulóverét valaki más cipelte.

Az úttörővasutas-lét pedig maga volt a csoda.
Komoly tanfolyam előzte meg, majd a sikeres vizsga után kéthetente szolgálat Hűvösvölgyben.
Hihetetlen komolyan vettük a feladatot, egyben élveztük is nagyon.
A szolgálati beosztás mindig változott, hol jegyvizsgáló, hol váltókezelő, hol forgalmi szolgálattevő volt a - majdnem azt írtam, hogy ember, de hát csak gyerekek voltunk még, felső tagozatos általános iskolások.
Nyaranta táboroztunk, a tábor Hűvösvölgyben volt, aztán Csillebércen, ahol éjszakai őrség alatt az úttörővezetők ijesztgették a népet, mígcsak egyszer el nem fogtuk az egyiket, akit annak rendje és módja szerint ellenségnek kezeltünk és megkötöztük, keze-lába lila lett, mire a saját vezetőink ki tudták szabadítani.
A gyerekeim is úttörősködtek, főzték bográcsban a paprikáskrumplit, kirándultak madarak és fák napján a közeli parkerdőbe, voltak élményeik, volt közösség, melyhez tartozhattak.
Aztán jött a rendszerváltás és az úttörők mentek a levesbe, a rengeteg úttörőtábort meg hihetetlen ütemben szétlopták.
Helyükbe meg nem lépett semmi, habár nagy tervek eleinte voltak.
Merthogy egy-két hajdani cserkész szép emlékeket őrzött a cserkészmozgalomról, a veteránok - élükön Sinkovits Imrével, a neves színésszel - megpróbálták feltámasztani a mozgalmat, ami abból állt, hogy rövid nadrágból kilógó szőrös, pipaszár lábaikkal addig torzsalkodtak egymással, mígnem mára nincs se cserkészet, se úttörőmozgalom - nincs semmi.
Egy-két cserkészt ugyan néha beöltöztetnek a városi potentátok, de a biodíszlet-üzemmód nem lehet valami túl vonzó a gyerekeknek, amit meg is értek.

Ez azért elég nagy baj, mert a gyerekek tartozni szeretnek valahova, szeretnek feladatokat végrehajtani, tábortűz körül ülni, szalonnát sütni, énekelni, - hát istenem, ma legfeljebb a rap lenne műsoron - vazze mókus le ne essél, fejbeváglak, ne nevessél! - a lényeg csapat, a közösség, a "mi" érzése lenne.
Még zordabb a helyzet a tizennégy év feletti korosztályoknál.
Ahogy helyes az, hogy a kisgyerekekkel az általános emberi értékeket - hűség, barátság, becsület, segítőkészség, a szülők tisztelete - ismertetjük meg, kerülve a direkt politizálást, addig a fiataloknak másfajta közösséget kellene építenünk.
A fiúk és lányok kamaszkorban csodálkoznak rá a világra, keresik benne a helyüket, véleményt alkotnak róla - méghozzá meglehetősen kritikus véleményt.
Szükségük van a segítségre a tájékozódáshoz, ami messze nem azt jelenti, hogy diktálni kellene nekik a világképet, sokkal inkább abban kellene segíteni őket, hogy maguk ébredjenek rá dolgokra, önállóan ismerjék fel olyan értékek fontosságát, mint a demokrácia, a szolidaritás.
Itt lenne dolga a demokratikus pártoknak, melyek egyébként úgy nézegetnek tagságuk korösszetételére, mint liba a piroskukoricára, de megváltoztatása érdekében alig tesznek valamit.

Merthogy más igénye van a fiatalnak, meg más a járókeretes forradalmároknak.
A fiatal aktivitásra vágyik, tenni akar valamit fizikailag is, nemigen érdeklik az elméleti fejtegetések, de ha azt mondod nekik, hogy feszítsenek ki egy lepedőt "Húzzál Mici!" felirattal  a Nemzeti Sörnyitó két karja közé a Gellérthegy tetején, abban látnak fantáziát.
Persze, ehhez szervezni kell őket, beszélgetni közülük azzal akivel lehet, elmondani nekik, hogy miért jobb demokráciában élni, mint diktatúrában, az ő nyelvükön az ő ismereteiket felhasználva.
A szervezést pedig nem lehet úgy végezni, mint ahogy ma divatos, hogy valamelyik pártvezér unokaöccse a haveri körével elkölti a kis pénzt, amit a párt odalök nekik.
Bármely párt ifjúsági szervezetét csak komoly politikus vezetheti, aki tárgyalóképes a párt bármelyik politikusával, akit nem lehet egy kézlegyintéssel lerázni.
A ma tizenöt évesek a következő választáson választópolgárok lesznek, és három év hamar elszalad.
Ez az a kor, amely az érzelmi azonosulásnak nagy szerepe van, és ez a titka a Jobbik sikerének ebben a korosztályban.
Merthogy ők kínálnak szívmelengető eszményeket a fiataloknak, hazáról beszélnek nekik és ellenségképet rajzolnak, ami szintén fontos, mert harcolni nem csak valamiért, hanem valami ellen is kell.
Ők még nem mosolyognak a hazafias lózungokon, hanem azonosulnak velük.
A demokratikus pártoknak sem lenne hátrányos, ha kitalálnák, hogy eszméik közül mivel tud a mai fiatal azonosulni, és hogyan kell azt feltálalni számukra úgy, hogy többletet adjanak a jobboldal által felkínáltakhoz képest....

Szóval, lenne itt mit tenni, mindenesetre el kellene gondolkodni azon, hogy lehet-e abból valami, ha ugyanaz az ötven ember körbeáll és okosakat mond, majd körbedicsérik egymást, vagy kívánatosabb lenne bővíteni ezt a kört.
Politikus-utánpótlásnak sem okvetlenül a politikus családjából kell érkezni, el tudom képzelni, hogy például az adott párt ifjúsági szervezetéből jöjjön az utánpótlás, tudatos kiválasztással, feladatok megoldása után, úgyszólván belenőjön a politikába.
De ehhez sokat kellene tenni, mert az idő rohan, és leamortizálódott politikus-arcokkal sokra nem fogunk menni.
Úgyhogy ifjúsági szervezeteket, tehetséges vezetőket és teret a tehetséges fiataloknak, akik tennének, ha lenne mit.
Ezen kellene dolgozni, pontosabban ezen is.
De hát, aki politikusnak áll, az téved, ha nyugodt életre számít - nem igaz?

:O)))