Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

      9 éves voltam.
Édesapám 1956 októberében a városligeti Műjégpályán dolgozott, - a pálya csőrendszerét és a gépészetet újították fel.
24.-én hajnalban arra ébredtem, hogy szüleim izgatottan beszélgetnek, - figyelik a lövöldözések hangjait.
Apám akkor már tudta, hogy mi történt, mert a Sztálin szobor ledöntését a pálya tetejéről nézték végig, és utána a szobrot vonszoló tömegen keresztül jött haza.
Mesélte, hogy ott ment keresztül a téren egy honvédtiszt is, aztán megállt mellettük egy teherautó fegyveresekkel tele, leugrottak róla néhányan, és hívták a tisztet, tartson velük.
Az szabadkozott, de aztán kapott egy-két pofont, felrángatták a teherautóra és ütemesen kiáltozni kezdték: Velünk van a Honvédség! Velünk van a Honvédség!
Délelőtt összegyűltek a férfiak a házból és beszélgettek, - értékelték az eseményeket.
Egy nyolc épületből álló, kerítéssel körülvett háztömbben laktunk, közvetlenül a Ferencvárosi Pályaudvar mellett, a környékbeli boltok nem nyitottak ki, nem volt kenyér, nem volt élelmiszer.
[Image]A házban lakó fiatalok elhatározták, hogy megoldják a kenyér-kérdést és elkötöttek valahonnan egy Csepel D700-as therautót, az elejére felfeszítettek egy lepedőt, amelyikre vöröskeresztet festettek és elmentek a Százados úti kenyérgyárba.
Mikor visszatértek, tele volt a kocsi platója még meleg kenyérrel, az udvaron sorban álltak érte az asszonyok.
Sajnos, ez a kenyér egy-két nap alatt elfogyott.
Aztán mikor a harcok komolyabbra fordultak, akkor leköltöztünk a ház pincéjébe, úgy-ahogy berendezkedtek a családok.
A mi rádiónk volt a legjobb, - "12 lámpás világvevő"- azt vittük le és akörül ültek és cigarettáztak a férfiak, és hallgatták felváltva a Kossuthot meg a Petőfit és a Szabad Európát.
Mi, gyerekek roppant jól éreztük magunkat a pincében, - izgalmasnak és érdekesnek találtuk, jókat játszottunk.
Emlékszem, a szomszéd kislánnyal még doktorosdit is; mit mondjak, - nekem ez is forradalmi élmény volt...
Aztán a környék lakossága kifosztotta a Ferencvárosi Pályaudvart.
A dolog úgy indult, hogy az élelemhiány miatt indult el a nép, de ha már arra járt, akkor mindenki vitt, amit látott, - zsírt ládával, bort vödörrel - a vödröt is ott szerezték be hozzá, cukrot, sót, fonalat, ruhaneműt és valami rettenetesen randa lábosokat, fazekakat.
A borosvödrökkel kapcsolatban két dolog maradt meg bennem: az egyik szomszéd két vödörrel - tele borral - rohant végig a Gyáli úton, de mire hazaért, a vödrök üresek lettek, mert mindkettőt kilőtték, a golyó ütötte lyukakon meg kifolyt a bor.
A pincében tárolták a zsákmányt, ámde két nap múlva a bor ihatatlanná vált, mert lemarta a vödrökről a horganyt, és a bor megfeketedett.
Igen nagy felháborodást és méltatlankodást váltott ki ez a szomorú esemény.
A körzeti párttitkár a házunkban lakott, a ház egy belövést kapott, - éppenaz ő spejzát lőtték ki az oroszok.
Szerette a nép, mert már 45 előtt is baloldali volt és mindenkinek segíteni igyekezett, - kapott a pályaudvaron zabrált élelemből ő is...
Aztán csitultak a harcok és megérkezett Ráckevéről nagyapám, megnézni a gyerekeit, unokáit.
Hozott kolbászt, sonkát, szalonnát, de nem volt hozzá kenyér.
Anyám a sütőben, tepsiben sütött kenyeret, - remek lett, - vagy csak nagyon éhesek voltunk már?
Ki tudja...
Anyámék bementek a Kilián-laktanyához, és amikor hazaértek, akkor az égő harckocsiból kiugrott, méteresre összezsugorodott szovjet harckocsizók tetemeiről és szörnyű pusztításról meséltek, - emlékszem, sajnálták szegényeket, akik valószínűleg akaratuk ellenére kerültek ide.
[Image]Aztán a rádióban elhangzott a Mindszenty-beszéd, - nem nagyon tetszett a felnőtteknek, azt latolgatták, hogy vajon, akkor ez az egyházi birtokokból kiosztott földek visszaadását jelenti e?
Amikor bejelentették, hogy kimennek az oroszok, ezzel mindenki egyetértett, mint ahogy a nemzeti szimbólumok visszaállításával, Rákosi eltávolításával is.
Apám bement a munkahelyére, ahol beválasztották a Munkástanácsba.
A vállalat igazgatója az öregebbik Fock volt, - a későbbi miniszterelnök bátyja, - nagyon karakán kommunista volt, mindennap bejárt a céghez, - oda-vissza egy a gyárban dolgozó fegyveres felkelő kísérte géppisztollyal.
Mindenki lelkes volt, tele reménnyel, hogy most aztán majd egy igazságosabb világ jön el egy független Magyarországon.
November 4.-én az oroszok jöttek helyette.
Ma is a fülemben cseng Nagy Imre rádióbeszéde, - megrázó volt hallani, - akkor nem tudta az ember, hogy a "kormány a helyén van" az a jugoszláv követséget jelenti, a "csapataink harcban állnak" meg néhányszáz szedett-vedett felkelőt.
Az oroszok egyik tüzéregysége a házunktól nem messze, egy homokbányában ásta be magát, - ma a Metro árúház van a helyén - és onnan lőtte a belvárost.
Ötödikén vagy hatodikán este körülvették a háztömböt a szovjet harckocsik, - minden két ház között állt egy-kettő, a motorokat járatták és a harckocsik lövegtornyát forgatták, - az ágyúk csöve az ablakokra nézett.
Mit mondjak, - mindenki rohant a pincébe, nagy volt az aggodalom, - de aztán ahogy jöttek, úgy nagy lánctalp-csörömpöléssel el is mentek.
Az oroszokkal aztán találkoztunk később is, mikor a mellettünk levő utcában állt le egy gépkocsi-oszlopuk, - mi, gyerekek a kerítésnél barátkoztunk velük, meg mondtuk nekik, hogy pasli damoj, amin nagyokat nevettek, - a felnőtteket meg a frász törte miattunk, és robbanó játékbabákról szóló történetekkel rémítgették egymást.
Aztán elkezdődött az iskola, - svédreggelit meg amerikai dobozos vajat osztottak, - ez utóbbi sós volt, mint a fene és eléggé lesajnálta a környék asszonysereglete, - a svédreggelin felszolgált vagdalthús viszont finom volt, bálnahúsnak hívtuk, - ma is érzem az ízét...
[Image]Rajzoltuk a Kossuth-címereket, az iskolában egyensapkát - Bocskai-sapkát - vezettek be, de nemigen tombolhatott bennünk a hazafiság, mert nem nagyon szerettük hordani...
Decemberben még felmerült a disszidálás gondolata, - a kocsi is megvolt, amelyik vitt volna bennünket, de aztán anyám lefújta az akciót.
A házból jónéhányan - főleg fiatalok elmentek, némelyik bejött hozzánk elbúcsúzni, - ma Kanadában élnek - ha élnek...
Aztán egy darabig még feltünt egy-egy felirat a házak falán a Kádár-huszárokról, apám minden reggel munkába indult, ahogy mindíg is tette, - folytatódtak a hétköznapok...
Nekem azért hosszasan el kellett tünődnöm, hogy számomra miért is ünnep 1956 október 23.-a, - aztán úgy döntöttem, hogy a nemzeti függetlenség és büszkeség napjaként tartom számon ezt a napot, mert az kétségtelen, hogy a magyar nép túlnyomó többsége idegenkedett a számunkra idegen szovjet modell szolgai másolásától, a megszállástól...
És hogy én se maradjak ki a Faludy György mellett kiállók táborából, egy rövid vers tőle - nektek:
[Image]

MEDITÁCIÓ

Nem gondolkodás, mert az gyakran fájó
tépelődés, kegyetlen és kemény,
csak kép vagy látomás, amely magától
formálódik, és úgy lebeg elém:

szobor, szép nő, táj, jóbarát, kőszirtek,
virág, való vagy képzelt jelenet,
tűzfény tünt kandallókból, tenger – mindegy,
olykor változgat, olykor megremeg:

én mozdulatlanul lesem, szemlélem,
nem töprengek semmin se, de egészen
beleolvadok, szívom, teletöltöm

magam vele, de csak néző vagyok,
csendes, mohó néző – és ez a legnagyobb
öröm abból, hogy itt éltem a földön.

:O)))