Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

Az első világháború 1914-ben kezdődött és 1918-ban már véget is ért, halottak százezreit hagyva maga után, forradalmakat, fasizmust és sztálinizmust, sovinizmust és antiszemitizmust hozva Európának és a világnak.[Image]A csapatok énekelve, felvirágzott vagonokban indultak a frontra és mankókon bicegtek haza, már aki volt annyira szerencsés, hogy hazatérhetett.A háború során voltak olyan időszakok, amikor a szembenálló felek beásták magukat és időnként hol egyik, hol a másik megpróbált támadásba lendülni, ami aztán az esetek kilencven százalékában kudarcba fulladt - a csatateret minden eredmény nélkül feláldozott katonák bűzölgő hullái borították.Voltak olyan periódusok is, mikor a szembenálló felek mindegyike olyannyira meggyengült, hogy sorai rendezéséhez időre volt szükség, és csak az ideiglenes fegyverszünetek adtak a katonai vezetés számára reményt.Ezek általában nem hivatalos fegyverszünetek voltak, hanem a helyzet által kikényszerített állapot, esetleg a karácsony, amikor a holtfáradt és idegeik teherviselő képességének végső határánál járó katonák beszüntették a harci tevékenységet, nem lőttek a szembenálló félre, és kölcsönösségi alapon az se lőtt rájuk.Viszont ehettek, alhattak tisztálkodhattak viszonylag békésen és megírhatták szeretteiknek, hogy még élnek és reménykednek a hazatérésben.A katonai vezetők nem szerették ezeket a fegyverszüneteket, mert egy idő után elkezdődött a szembenálló felek barátkozása.A lövészárkokból kimásztak a harcosok és beszélgetésbe elegyedtek egymással, megmutogatták egymásnak a feleség és a kisgyerek képeit, elmondták, hogy Franz otthon egy gépgyárban lakatos, éd Jean vagy John fűszeres egy kisvárosban és most a felesége viszi a boltot. Elmondták egymásnak azt is, hogy anyagi lehetőségeik nem túl rózsásak, sokat kell küzdeni a megélhetésért, és ha megérik a háború végét, akkor majd azon lesznek, hogy a gyerekeik jobban élhessenek, mint ők.És elmondták egymásnak azt is, hogy mennyire gyűlölik ezt az értelmetlen halálgyárat, amit háborúnak hívnak, hogy mennyire remélik, hogy lesz már végre mindenhol egy-két épeszű politikus, aki véget vet ennek a szörnyűségnek.Aztán jött a parancs, mindenki visszamászott a saját árkaiba és újra elkezdett lőni Franz Johnra és Jean Franzra vagy Fjodorra, de immár nehéz szívvel, hiszen tudta, hogy a másik is ember, méghozzá ugyanolyan ember, mint ő maga, ugyanolyan vágyakkal és reményekkel, ugyanolyan gyűlölettel a háború iránt, mint amilyen gyűlöletet jómaga is érez.Már régen nem az ellenfél katonája iránt, hanem azok iránt, akik belevitték az emberiséget ebbe az őrületbe.Mi már kilencedik éve vívjuk a magunk kis háborúját, szó szerinti testvérharcunkat, mások érdekeiért.Az első világháborús céljai a résztvevő államok számára kapitalista szempontból még hordoztak némi racionalitást, hiszen ők nyerni akartak, területet, nyersanyagokat, befolyási övezeteket, piacokat, olcsó munkaerőt – de mi mit nyerhettünk ezzel a háborúval?A mi háborúnk 2002-ben kezdődött, mikor Orbán a Testnevelési Főiskolán elmondott beszédével két részre szakította a nemzetet – voltak a választások nyertesei és volt a haza, amely természetesen nem lehetett ellenzékben.A kialakult helyezet nem felelhetett meg az isteni akaratnak - kizökkent az idő; - ó, kárhozat! Hogy én születtem helyre tolni azt - mondá fennhangon Viktor és belekezdett az ő harcába.Kilenc év telt el azóta, a kilenc év során mindent megtett azért, hogy tönkretegye politikai ellenfeleit, és be kell ismerjük, az ország átalakítása valóban az ő nevéhez fűződik.Sohanemlátott tulajdonságokat hívott elő magyaremberből, egy viszonylag nyugodt léptekkel a nyugati demokráciák felé ballagó ország polgáraiból hisztérikus, idegbeteg, követelőző, egoista udvariatlan és modortalan fajankót formált, az Orbán féle Nemzet jövőjének gyűlölködő letéteményeseit.Rettenetes az eredmény, de hát mi más is lenne?Fertelmes premisszákból leginkább fertelmes konklúziókra lehet jutni.
Nem csalódtunk nagyot, csak jobboldali barátaink érzelmi túltengései lepnek meg még ma is, de lassan azért hozzászokunk a dologhoz.Nem az első eset a világtörténelemben, hogy valaki olyan kerül egy nemzet élére, aki kártékonyabb rá, mint a dögvész, - hát istenem, nekünk most ezt dobta a gép.Azt viszont nem hiszem, hogy a jobboldalon belül csupa retardált ember él, míg nálunk csupa Grál -lovag – az emberek általában jók, néha rosszak, sokszor jószívűek, néha irigyek, egyes területeken képzettek, más területekhez nemigen értenek – magyarember egyforma, ha egyik oldalon áll, ha másikon.De magyarember befolyásolható és hiszékeny is – legalábbis jórészt ilyen, - ha valaki, akinek valamilyen oknál fogva tekintélye van feláll egy sámlira és meghirdeti neki, hogy te magyarember, te rohadt rosszul élsz, évről évre rosszabb neked, akkor hajlamos azt mondani - még a jobb években is – hogy valóban.Hiszen rágcsálhatnék én mindennap libát is, az lenne, ami nekem jogosan jár, ehelyett elém tolják a kelkáposztát, hát hol itt az igasság?És innen már csak egy lépés, hogy Gyurcsány takaroggy!Hát nem szebb abban hinni, hogy nekem a libasült jár , mint azt számolgatni, hogy a mi munkánkkal, a mi felkészültségünkkel egyelőre a verébpörkölt szintjén kellene maximalizálni az igényeinket?Magyarember nem szereti, ha az igazságot beletolják a képébe, ő azt szereti, ha dicsérgetik hagyományos szorgalmát (hihihi) becsületességét (hahaha) ha ügyességnek nevezik az ügyeskedését, szerzésnek a lopásait és magyaros virtusnak az adócsalásait.Hitnek az évi egyszeri templomjárását, és őszinteségnek az év minden napján előadott képmutatását.Persze nem mindenkinél jelentkeznek ebben a töménységben ezek a tulajdonságok, de bűnösök vagyunk mi mindahányan, mea klumpa, mea maxima klumpa!Most éppen érdekes időszakot élünk, a szembenálló felek el vannak foglalva a saját bajaikkal – az egyik küzd azért, hogy higgyenek neki, a másik meg azért, hogy nehogy már rájöjjenek az emberek, hogy mégiscsak a másiknak kellett volna hinni – a katonák meg igencsak megcsappant lelkesedéssel, fáradtan és kiábrándultan leskelődnek kifelé jól belakott, de azért sáros és büdös lövészárkaikból, hogy akkor most mi is van?Lassan el kellene, hogy jöjjön a barátkozás ideje, lehetne esetleg felfedezni, hogy a gondok közösek, a fél ország nem képes megoldani az egész ország problémáit.Esetleg el lehetne lamentálni azon is, hogy mit is kellene tenni, hogy ennek a mi mocskos és embertelen kis háborúnk befejeztével ne jussanak hatalomra még szörnyűbb, ócska, hazug, avítt eszmék.Mert ennek az esztelenségnek előbb-utóbb úgyis véget kell vetni – jó lenne, ha ez demokratikus módon történne, még mielőtt a gyermekeinknek, unokáinknak szamizdatban kellene elmagyarázni, hogy mi is a demokrácia…
:O)))