Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image]Amikor Áder beköltözött a Sándor-palotába, fel sem merült a kérdés, hogy mit kezdjünk a köztársasági elnök funkciójával.
Tudomásul vettük, hogy a beadásai rendben vannak, nem akarja ellopni a labdát a középcsatár elől, elvan ő a protokolláris feladatokkal, vezényszóra csinál valamit, amitől a látszat olyan, mintha itt demokrácia lenne, például visszaküld teljesen hülye törvényeket a teljesenhülye vazallus-nyájnak, mely aztán annyira megfontolja, hogy abban hiba nem lesz.
Aztán a sok strapában megkeményedett nyelve hegyével megnyomja ismét a szavazógombot.
Vakulj paraszt, vakulj Európa - Áder meg szétteszi karjait: látjátok, én mindent megtettem!
De most helyzet van, merthogy a kisgömböc úgy érzi, hogy még nem jutott el pályafutása csúcsára, tehát vagy őt, vagy a pályafutását meg kell koronázni.
És akkor itt ülünk már megint, nyakig a slamasztikában, merthogy az egész magyar közjogi rendszert át kell alakítani, mi meg hiába kutatunk, Vlagyivosztoktól-Belfastig nincs egy jelöltünk, akit a siker esélyével jelölni tudnánk a posztra, vagy ha van is, nyolcvan évre titkosítottuk.

Okos emberünk van, több is a kelleténél, de olyan, aki a praktikus ügyekben is potens lenne, sajnos nem sok akad.
Ma ott tartunk, hogyha valaki fel tud mászni egy pódiumra anélkül, hogy a seggéről a nyílt színen esne le a tojáshéj és ott lelkesült hangon fel tudja mondani a balliberális kiskátét, akkor mindjárt meglátjuk benne titkos reménységünket, ami a kisebbik baj, de ők is ezt látják saját magukban, ami a realitásérzék és a mértéktartás elvesztésére utal.
Ha okosabbak lennének, akkor tudnák, hogy a politikus úgy épül, mint Lázár Jankó vagyona: kockáról kockára, egyenletes pályaívvel.
Helyi politika – táskahordás – vegyes seggek nyelvvel illetése – az első három saját vazallus világrahozatala – pofontűrés - kis tülekedés, nyomulás, nyomakodás – első valamirevaló pozíció – saját táskahordó kinevezése – pofonosztás - pénznyelés…
Mindenesetre az illúzió, hogy köztársasági elnököt hirtelen felindulásból lehet jelölni, hiszen még Mátyás királyt is úgy választották királlyá a Duna jegén, hogy Szilágyi Mihálynak ez rengeteg pálinkájába és még több aranyába került.
Igaz, addigra a Családnak volt miből – van ennek tanulsága, elhiheted, kedves olvasó.

Az Eötvös Károly Intézet kifejtette ezzel kapcsolatos álláspontját, de sokkal okosabbak nem lettünk.
Ők a parlamentáris rendszert látják megfelelőbbnek a magyar társadalom számára, amiben nem biztos, hogy igazuk van, de lehet, hogy mégis.
A kérdést úgy teszik fel, hogy inkább intézmények vagy inkább személyek uralma alatt szeretnénk-e élni.
Nézetük szerint a Nemzeti Együttműködés öt éve látványosan bebizonyította, hogy szabadabb és biztonságosabb lehet az életünk, ha a mindig vágyak által vezérelt, mindig szeszélyes személyek uralmával szemben a sokkal kiszámíthatóbb, a morálisan megalapozott jog kontrollja alá helyezett intézmények védelme alá húzódunk.
Magam is hajlanék arra, hogy ezt az elvet valljam, ha nem a szemem előtt ürítették volna ki az intézményeket, ha a Vesta-szűz nyilvános megpocsékolása után nem a papnő infulájába törölte volna a csúnyáját a félőrült császár.
Lehet az oltárról lelopott monstranciával, vagy tóratekerccsel is agyonverni valakit, jelen esetben a sajátosan értelmezett Alkotmánnyal a Magyar Köztársaságot verték agyon.

A prezidenciális rendszer persze nem ördögtől való, elég jól elvan vele az USA, Franciaország, Oroszország.
Mindenhol más és más a tartalma, de az alapelv azonos: egyszemélyi vezetés alkotmányos kontroll alatt.
És ez az, ami megkülönbözteti a diktatúráktól, mert a diktatúrában a kontroll hiányzik, vagy a diktátor színjátékot csinál belőle a külvilágnak.
De az kétségtelen, hogy a döntések felelőssége nem oszlik el a hajnali ködben, a választó pedig büntetni képes, már amennyiben büntetni akar.
Ha rendesebben hasbaakasztották mindenféle ígéretekkel meg vegyes hazugságokkal, akkor persze megesik, hogy nem akar büntetni, de akkor is ez fordul elő, ha a politikai ellenfél impotens csőcselék benyomását kelti, ha képtelen szembesíteni a társadalmat a valósággal.

Nálunk bonyolultabb a helyzet, mert előfordulhat, hogy az ellenzéki pártok egy Köztársasági Elnök választására készülnek, legyen bármi is a funkció tartalma, de egy egyéni képviselői indítvány nyomán teljességgel alaptörvényesen Kormányzót, Gúnárt, Főinszeminátort vagy Nagykánt kell választanunk, aki szintúgy alaptörvényesen megkapja a pallosjogot, az első éjszaka jogát, meg hivatalánál fogva a flekktífuszt a kardokkal és a tölgyfalombbal.
Orbánnak ez lenne a legremekebb menekülési útvonal, mondjuk a kétharmad hat évre megválasztja, onnantól meg már csak létra és cukorspárga kérdése, hogy ki az ellenzéke.
A magyarnak meg tetszene a változás, mert magyarember zsigereiben hordozza a szolgaságot, elég csak megnézni azt a sok marhát, akik Horthy után nyáladznak, de Kádár is sikeres volt, és mai pártjaink sem a rohadt nagy belső demokratizmusukról nevezetesek.
Mindenesetre készülni kell a nagy eseményre, mert az utolsó pillanatban kapkodni már csak a választó hülyítése, arra meg ott van a kormánypártnak nevezett maffia.

Lehet, az újabb puccskísérlet 2016-ban lesz, az is, hogy 2018-ban – mindegy is.
Legyen bármikor is, kell egy köztiszteletben álló személy, aki képes a győzelem esélyével reális alternatívát nyújtani a dilis nemzetvesztővel szemben.
Nemzeti önvédelemből, elsősorban.

:O)))