Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] A helyzet arra hasonlít, mint amikor az emberi szervezet megtámadja saját magát. Ha úgy tetszik, mi vagyunk az Unió köszvénye, még szerencse, hogy nem tudunk teljes mértékben elhatalmasodni a szervezetén. Olyanok vagyunk, mint egy köszvényes ujj a kézen, fájdalmas, kellemetlen, de nem okoz azonnali halált, és amikor vannak ennél sokkal súlyosabb betegségei is a szervezetnek, akkor ez a probléma időlegesen háttérbe szorul. Márpedig vannak. Az Unió a pénzügyi gondok miatt infarktus-közeli állapotba jutott, és természetesen először ezt kellett, és kell ma is kezelni, és közben erősen figyelni a szervezet működését, nehogy máshol is felüsse fejét a baj. Persze azért a köszvényes kisujjat is gyógyítani kell, mert az elhanyagolt köszvény kiterjedhet az egész szervezetre is, No, most éppen gyógyítgatnak bennünket az európai gyógyászok, akiket a beteg nem nagyon látszik kedvelni, merthogy csupa olyan gyógymódot javasolnak, mely a betegtől teljességgel idegen, például ajánlanak demokrácia-tablettákat, önkényuralom-ellenes kenőcsöket, horribile-dictu még az is előfordulhat, hogy javasolják a beteg elmegyógyászati kivizsgálását. Orbán a dolgok mai állása szerint nem szeretne vitatkozni, inkább igét hirdetne, ha lenne rá vevő – nem biztos, hogy lesz. Tán még saját pártcsaládja sem lelkesedik azért, amit itt előad a mi bürkénkre, de persze azért a mundér becsületét védeni próbálják, hiszen az elképzelhetetlen, hogy az Európai Néppárt fészkében egy Lukasenko–fióka kakukkoskodjon - még, ha liba lenne… A mi Vezérünk ravasz gyerek, az uniós támogatásokat igennagyon szereti, de az Uniót magát azért nem annyira. Az ő elképzelése szerint az Unió dolga, hogy adjon, az ő dolga pedig, hogy a beérkezett pénzeket célirányosan felhasználja – a cél az ő meggazdagodása, az irány meg a saját zsebe. Mindenesetre a szokásos kettősbeszél alkalmazásával azt már elérte, hogy hívei körében egyre erősebben tartja magát a hit, hogy az Unió árt a magyarnak, merthogy pórázon tart bennünket, nem engedi megvalósítani a Vezér magasztos álmait. Hogy ezek lázálmok, az senkit sem érdekel, hogy az a gazdaságpolitika, melyet büszkén hirdet csak azt eredményezte, hogy az Unió tagállamai közül – talán az infláció kivételével – valamennyi mutatóban tökutolsók vagyunk, hogy amit fejlődésnek érzékelünk, annak mindnek, egytől-egyig az uniós támogatás a forrása. Közben ez a kókler, aki maga tudja legjobban, hogy milyen életveszélyes politika a hazug illúziókeltés, győzelmi jelentéseket harsog, és aki szembejön vele az utcán, annak mind hadat üzen. Győzelmei olyanok, mint például a közvetlen légijárat Bakuba, merthogy nyártól hetente kétszer közlekedik repülő a magyar és az azeri főváros között. Gondolom, egyik irányba balták utaznak majd, visszafelé meg jönnek a gyilkosok, úgysem robbantottak még repülőt errefelé mostanában. De magyarember tántoríthatatlan és szilárd, ha a fejébe beledumálnak valami marhaságot, akkor ahhoz tűzön-vízen át ragaszkodik, Szovjetunióval – melynek egyébként nem is voltunk tagállama – példálózik, meg abban hisz, hogy ha ez az Unió névre hallgató gátló körülmény megszűnik, akkor népünk virágzásnak indul - hetvenkét órán belül elindul a Magyar Gárda bázisán szervezett I. Magyar Kerékpáros Hadosztály visszafoglalni az édes hazát, itt, a Kárpátok bércein belül. Strasbourgból a vita elől természetesen el fog lógni, megy  Baroness Thatcher of Kesteven temetésére, de azt percig sem vonhatja senki kétségbe, hogy szívesebben venne részt egy Jose Manuel Barroso tiszteletére megrendezett hasonló szertartáson. Sajnos, Barroso virulens, nyilatkozgat - levelezget, emellett láthatólag nemigen hisz a Mi Fényességesünknek, aki már többször hülyének nézte, az ilyesmit pedig még egy magánember sem szíveli, egy magas funkciót betöltő hivatalnok mégannyira sem. Természetesen az, hogy Orbán ilyen aktívan hirdetheti zavaros idiótaságait, az nem ok nélkül való. Az Unió céljának és jövőjének megítélésében nagy vita van az európai  politikusok között, ami gátja a fejlődésnek és a hatékonyságnak is. Az egyik nézet szerint az Unió nemzetállamok laza szövetsége kell, hogy maradjon, persze az nem baj, ha egységes piacként és egységes erőként kezelik, de azért az Unió ne szóljon bele semmibe. Az ügyeket majd az államok barkácsolgatják, ahogy eddig is, aztán ha baj van, akkor azért szemrehányóan néznek az államszövetségre, ha nem eléggé sebesen siet a segítségükre. Görögország és Ciprus intő példa kellene, hogy legyen, de azt hiszem, még maguk a görögök sem hiszik el azt, ami velük történt. Ehhez a vonulathoz szeretne csatlakozni a mi Vezérünk, aki unortodox megoldásokat kínálgat az egy kis nacionalizmusra mindig hajlamos európai államoknak, melynek népszerűsítéséhez maga is derekasan hozzájárul. Persze Jugoszlávia szétrobbantásának is az a Koszovo volt az élharcosa, mely a szövetségi létből a legtöbbet profitálta, és a Vezér gondolkodása is eléggé balkáni, ami azt illeti. Tulajdonképpen itt látja karrierje kiteljesedésének útját, mert, hogy a jelenlegi Unióban nem lesz belőle Vezér soha, azt valahol a lelke legmélyén érzi. Az Unió előtt lehetőségként merül fel egy másik út is, mely az eddigieknél sokkal szorosabb integráció felé vezet. Közös külügyi, pénzügyi és honvédelmi politika, egységes eljárások, jogi szabályozások, egységes államigazgatási felépítés – ez lenne a jövő útja. Nem kétséges, hogy melyik a jobb megoldás, mint ahogy az sem, hogy mi nem ennek leszünk a hívei. Pedig már az öreg Kohn is megmondta, mikor azt kérdezték, hogy miért nézi el gyönyörű feleségének, hogy szeretőt tart: Inkább vagyok ötven százalékban társtulajdonos egy virágzó üzletben, mint száz százalékos tulajdonos egy tönkrement kócerájban… Hogy egy egységes Európán belül értelmét vesztené a harcos sovinizmus? Hogy kiteljesedhetne az önkormányzatiság? Hogy versenyképes lenne a piacunk, nem csak elméletileg, de a gyakorlatban is? Kit érdekel mindez, ha azzal jár, hogy megszűnik a szabad rablás lehetősége a saját szemétdombon? Orbánt nem érdekli a kilencmillió kilencszázezer magyar sorsa, őt csak a saját gazdagodása érdekli, és kénytelen odahajítani valamit gusztustalan vazallusainak is. No, meg ne feledkezzünk meg gazdáiról, az őt futtató nagytőkésekről sem, azok sem a szívjóságukról nevezetesek – mára már zsebükben az ország. Mindenesetre folyik a harc, de azt tudni kellene, hogy bár az Unió mindent megtesz egy normális polgári demokrácia megteremtése érdekében, sikerre csak akkor számíthat, ha ezt akarjuk mi, magyarok is. Vagy irány Azerbajdzsán…
:O)))