Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Nehéz feladat ugyanazon lyukból hideget és meleget is fújni, Magyarországon meg egyenesen lehetetlen.
Itt a dolgok általában csak feketék vagy fehérek lehetnek, annak pedig, aki nem csatlakozik valamelyik éppen divatos szektához, annak vége.
Azt kinyiffantják, méghozzá szilárd következetességgel és gyorsan.
Mára annyiban módosult ez a helyzet, hogy aki nem az uralmon lévő szekta mellett áll ki látványosan, azt a másik szekta se tudja megvédeni, mert a szektatagok mentalitása kísértetiesen hasonló mindkét oldalon.
Többségük gyáva beszari és két forintért Dorozsmáig gyakja a kecskét.
Sokszor még két forint sem kell, csak egy ki sem mondott ígéret: ha engem/minket támogatsz, akkor hamarosan elnyered méltó jutalmadat.
Eszenyi Enikő -néha több, néha kevesebb sikerrel- megpróbált középen állni - lehet látni az eredményt.
Színházigazgatói pályázatát visszavonta, nem kívánja tovább folytatni munkáját a Vígszínházban, ami a helyzet ismeretében nem meglepő.
Jó alkalom viszont arra, hogy szembenézzen a valósággal, úgy saját maga, mint környezete és a társadalom tekintetében, és végre mi is szembenézhessünk saját illúzióinkkal.


Bevezetőül talán annyit, hogy az Eszenyi Enikő nevű színésznőt nem kedvelem, Törőcsik-epigonnak tartom, és éppen azt a modorosságot nem kedvelem benne, mellyel példaképe a Nemzet Szent Deszkáinak Nagyasszonya szerepét adta, mely szerepet láthatólag ő szerette volna örökölni.
De Eszenyi Enikőből három is van, kétségkívül nem egysíkú személyiség.
A színésznő mellett rendező is - erről nem tudok véleményt formálni a szükséges szakértelem híján, és az előző két funkciója mellett színházvezető, Magyarország egyik sikeres - ha nem a legsikeresebb - színházának vezetője, és e tekintetben a sikert eladott jegyekben lehet mérni.
Lehet fintorogni, lehet fanyalogni, de a Vígszínház sikeres teátrum, a magyar színjátszás meghatározó műhelye, sikergyár, és aki ezt kétségbe vonja, annál valószínűleg a savanyú szőlő szindróma okozza ezt..
Természetesen minden színházi siker közös munka gyümölcse, benne van a halálba szekírozott Marton László teljesítménye éppúgy, mint Börcsök Enikő munkája, de az sem kétséges, hogy a siker jelentős hányada Eszenyi színházvezetői tevékenységének köszönhető.


A vezetői munka sehol nem könnyű, lévén, hogy a vezető - vezessen színházat, gyárat, kutatóintézetet - a legnehezebb "munkadarabbal", az emberrel kell, hogy dolgozzon, saját sikeréhez nem elég a saját teljesítménye, ki kel csiholnia beosztottaiból - munkatársaiból a maximális teljesítményt.
Nem könnyű feladat, mert mi, emberek sokfélék vagyunk, kire ezzel. kire azzal lehet hatni, kire anyagiakkal, kire hiúsága legyezgetésével, kire a fegyelmezés eszközeivel, kire szépszóval - leginkább ezek megfelelő arányú keverékével - csak hát ezt az arányt eltalálni nem könnyű, és ebben áll a vezetés művészete.
A legtipikusabb vezetői hiba az egysíkúság, amikor a vezető úgy gondolja, ha Józsinál, aki lusta és érzéketlen tuskó bejött az ordibálás, akkor ez a szorgalmas és mély lelki életet élő Mimózánál is sikeres lesz, jóllehet hiba ez a javából.
De hiba lehet az is, ha egy vezető csak a saját szempontjait veszi figyelembe, mert a vezetettek számára saját aktuális, valós vagy vélt érdekeik a legfontosabbak.
A vezetőnek a két szempont közötti igen szűk mezsgyén kell egyensúlyoznia, nem egyszerű feladat.
Ha ehhez még hozzáadódik az, hogy egy impulzív színésznő kerül vezetői pozícióba +a a holdfázisok hatása a százszorszépekre - hát mit mondjak, nem egyszerű eset.
Orvost sem szerencsés dolog kinevezni kórház-igazgatónak, ha nincs megfelelő kontroll felette, könnyen elkásleresedik...
Eszenyit most vezetői hibáival támadják, ez részben talán indokolt is, végtére is egy primadonna megengedheti magának, hogy hozzávágja a bakancsát a beosztottjához, de egy vezetőnek mielőtt még mások vezetésére adja a fejét, elsősorban saját magán kell uralkodnia.


A helyzet itt azért ennél bonyolultabb.
Eszenyit nem először támadják, de most először akarták igazán a vérét venni.
Ennek politikai okai vannak, hiszen most viszonylag kockázatmentesen lehet támadni.
Hibája az volt, hogy nem állt ki feltétel nélkül, teljes mellbedobással a Fidesz színházi emberei mellett, hanem megpróbált lavírozni a zátonyok között a Marton-ügyben éppúgy, mint legutóbb a színházak finanszírozása ügyében, így sikerült mindenkit magára haragítania.
Igaz, Marton László ügyében később korrigált, és a színházi finanszírozás ügyében a szakmai megközelítést hiányolta, de ez már nem segített rajta, elindult rá a hajtóvadászat.
A mai magyar politika mindent a kezében akar tartani, a kultúrát is, természetesen, ehhez pedig a színházak kézbentartása nélkülözhetetlen.
Ilyen vészterhes időkben a Bűnös Városban lehetőleg minden, a kulturkampf szempontjából fontos állást el kell foglalni, a vezetői tisztségeket megkérdőjelezhetetlenül hű alattvalókkal kell betölteni, ilyenkor nincs helye vacillálásnak - Fidesz-ököl vasököl, oda üt, ahova köll, ugye...
Hogy aztán Eszenyi időnként vezetői hibákat követett el, az nagyon helyes, legalább megkönnyítette a politikacsinálók dolgát.
Aki azt hiszi, hogy itt a művészek mély lelke érdekelt valakit, az nagyon naiv, de inkább ostoba.


Eszenyi kinyiffantása egy Váradin, a felcsúti juhászon, Welsz Tamáson, a rendőrautóban magát megöngyilkoló vállalkozón, néhai Komáromi András forráskód-tulajdonoson trenírozott csapatnak egyszerű ujjgyakorlat volt.
A színházi puccsban résztvevők egy része már régebb óta nem a társulat tagja, ők ugyanúgy most csodálkoztak rá a helyzetre, mint hajdan Sárosdi Lilla Marton László húsz évvel a csodálkozás előtt az orra előtt "limbált" csúnyájára, most ütött rajtuk mély sebet a művésznő ki tudja mikor hozzájuk vágott cipője, most ébredtek eszméletre.
Eszméletlen...
Lehet, hogy Eszenyi nem egy Grál-lovagina, de hogy ezek a népek szánalmasak, az kétségtelen.
Ha egy is közülük bátran szembefordult volna vele, mikor sértette vagy megalázta, az tiszteletreméltó lett volna, de ez inkább szánalomra méltó...
És akkor a háttérben még ott mozog Rudolf Péter, Orbán családi jóbarátja, aki a második legjobb pályázatot adta be az igazgatói pályázatra.
Kicsit olyan ez, mint amikor egy nő azt mondja egy pasiról, hogy a második legjobb volt az ágyban - megtisztelő, de normális férfi azért ezzel nem dicsekedne.
Rudolf Pétert pedig felettébb kedvelem, a humorérzéke szinte páratlan a mai magyar pályán, de hát ez nem rokonszenv-vetélkedő, hanem hatalmi játszma, melyben rá osztották a második alabárdos szerepét - csodálom, hogy ennyi elég neki.
És ott mozog a fiatalabb Vidnyánszky, aki valószínűleg főrendező lesz nemsokára.


Ruttkay szelleme ott lebeg a színház felett, Latinovitsal beszélgetnek, ő pedig rezignáltan jegyzi meg - én ezeket már régen pofánvertem volna, egytől-egyig..


:O)))