Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image]Holnap lesz a Költészet Napja.József Attila születésnapján – egyelőre.Hacsak a parlamenti kétharmad hirtelen meg nem változtatja a dátumot, és ki nem cseréli Sziklay Szeréna születésnapjával, aki Papp Váry Elemérné néven híresült el a múlt század húszas éveiben.Isten mentsen engem attól, hogy bántsam a régen halott költőnőt, akinek egyébként is méltánytalanul kevés időt, csak 42 évet mért ki a sors, és aki saját korának nemzeti érzelmét öntötte versbe, Trianon döntéseinek igazságtalanságát fájlalva.Azt hiszem, hogy az ő érzelmei hazája iránti aggodalomból fakadtak, márpedig ez az érzés abban a korban nehezen volt elkerülhető.Nem csak ő emelte fel szavát korának írói, költői közül, nála sokkal nevesebb művészek lelkében is mély nyomot hagyott a döntés, mely lezárt egy korszakot, Nagy-Magyarország korát, a tetejében nem is mondható igazságosnak a döntésnek az a része, mely a határainkon kívül egy tömbben élő magyarságot az új ország határain kívülre szorította.Talán ez a legfájóbb része a döntésnek, mert azt igazán csak a legostobábbak képtelenek elfogadni, hogy a hajdani Magyarországon a magyarságon kívül más nemzetek és nemzetiségek is éltek, és hogy ezeknek joguk volt dönteni a saját sorsuk felett.Hogy miért éppen a Költészet Napján jutnak eszembe ezek a dolgok, arra József Attila személyisége és munkássága a magyarázat, meg az a politikai helyzet, melyben az általam vizionált esemény egy pillanat alatt válhat tréfából valósággá.Igen rövid idő alatt bekövetkezhet, hogy gyermekeink az iskolákban nem József Attilát fognak olvasni, hanem a kor tehetségtelen, ám irredenta költőinek verseit.Szomorú dolog egy olyan országot építeni, melyben azok dédunokái masírozgatnak olívzöld ingekben, akik megölték az egyik legnagyobb magyar költőt, akik József Attilától csak a fasiszta kommunizmust emlegető sorát ismerik, természetesen úgy, hogy fogalmuk sincs arról, hogy mit értett ezen a költő.A mai – nagy jóindulattal is csak félműveltnek mondható - hatalom politikailag meglehetősen közel áll hozzájuk, akik egyébként jószándékú népek, vágynák vissza a régi, sosemvolt dicsőséget, nyert csatákat és komoly érdemeket vizionálnak a magyar népnek, mely, ha csak tizedannyira lett volna olyan, amilyennek elképzelik, akkor ma itt egy tejjel-mézzel folyó Kánaán lenne.De nincs, és ennek sok oka van, legfőképpen az, hogy minden magát magyarnak tartó embert annyira átjárt már a hely szelleme, hogy ha három magyar összehajol, akkor egyiküket kiközösítik, majd a maradék kettő összeverekedik.Ez megy errefelé ezer éve, gyűlölködésekkel, a szomszéd tehenének küldött jókívánságokkal és nagyüzemi libalopással egybekötve.Mikor már ez is kevés, akkor állami szintre emeljük a szervezett bűnözést és elmebetegeket ültetünk a nyakunkba.Úgy viselkedünk éppen, mint az a paraszt, aki kirohan a jégesőbe és egy cséphadaróval veri a még lábon álló búzát – lássuk Uramisten, mire megyünk ketten!Radnóti Miklós, József Attila és a magyar költők szinte mindegyike ember volt és magyar – ebben a sorrendben, merthogy először embernek kell lenni és csak utána lehet nézegetni egyéb tulajdonságokat – nem is szólva arról, hogy magyarnak lenni nem érdem, csak állapot.Költeményeikben olyan hőfokon izzik a hazaszeretet, mellyel konkurálni egyetlen kókler politikus sem képes, tűzzön bármekkora kokárdát is a hasára.A költő a nemzet lelkiismerete, és az elmúlt századok költői eleget is tettek ebből fakadó feladataiknak, de hol vannak a ma költői, hol vannak azok a művek, melyek fel tudnák rázni a magyarságot, hogy végre egységesen lépjen fel korunk régi-új embertelenségei ellen?Itt lenne az ideje, hogy ne vesztett csatáinkat akarjuk megnyerni állandóan, hanem a jövőbe nézzünk, hogy beleilleszkedjünk az európai népek nagy családjába, ahol ma leginkább olyanok vagyunk, mint a szenilis nagybácsi vagy a neveletlen gyermek - ahol mostanában mi vagyunk a család szégyene.Bizonyára ma is  közöttünk élnek korunk nagy költői, sajnos a körülmények nem kedveznek nekik, hiszen a kultúrára ma nincs pénz, a politika dönti el, hogy mire költ, mire nem, és nem biztos, hogy azok a legjobb költők, akik a hatalmon levők barátai.Polgárt már megpróbáltak kinevezéssel létrehozni, tehetséges költő kinevezésével kár is próbálkozni, a gyenge klapanciák írójának nyakába akasztott Corvin-lánc sem fogja pótolni a tehetséget.De a tehetség eget kér, tartja a mondás - bízzanak ebben a ma költői és ne adják fel, folytassák küldetésüket, adjanak a fiatalságnak – és hát talán még nekünk is – élményeket, gondolatokat, emberséget.És becsüljék elődeiket, mert el lehet egy éjszakán távolítani József Attila szobrát is, de művészetét, szellemiségét még akkor sem, ha fellángolnak esetleg az első könyv-máglyák is az országban, ami ne következzen be soha.Addig meg élvezzük a verseket, ízlelgessük a gondolatokat, bölcsebbek és okosabbak leszünk, mikor letesszük a könyvet, mint amikor felvettük.
:O)))