Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

Holnap ismét ünnepel a magyar.[Image]Az új ünnep most kivételesen nem egyházi személyiséghez, hanem dátumhoz és a magyar néplélekhez kötődik, arra a napra emlékezünk, amelyiken a történelmi Magyar Királyságot a győztes hatalmak feldarabolták, teret adva nemzetiségei államalapítási kívánságának.Van még ilyen ünnepünk, melyen szintúgy vesztett harcra emlékezünk.Október 6.-án is siratjuk magunkat, akkor az 1848-as szabadságharc kivégzett mártírjaira kellene emlékeznünk, de a hatalom lassan már úgy belegabalyodik az ünnepelnivalókba, hogy például a múlt évben szinte nyom nélkül ment el ez a nap.Pedig hajdan, az átkos vérzivataros éveiben az iskolákban megemlékeztünk a kivégzett tábornokokról, nem volt szabad hangosan zenélni, mulatozni, mostmeg, ugye a villalakók lenyomták az ünnepet, Alekosz überelte Damjanich tábornokot.A fülkeforradalom, miután már mindent bemázolt nemzetiszínűre, hogy kihúzza a szőnyeget szélsőjobb ellenfelei lábai alól, most lenyúlta tőlük Trianont, és olyan helyre kis ünnepet rittyentett belőle, hogy nosza!Lett neve is az ünnepnek, ez lett a nemzeti összetartozás napja, ami egyébként a magyar nemzet mai állapotában kétségkívül roppant találó, mint ahogy az is roppant jellemző, hogy bevezetése annak a nevéhez fűződik, aki a legtöbbet tette és teszi a mai napig azért, hogy önös hatalmi érdekekből magyart a magyarral szembeállítson.Én valahogy úgy vagyok ezzel az ünneppel, hogy nemigen van rá szükségem, hogy emlékeztessenek arra, hogy a határon túli magyarok is magyarok, hogy ők is a nemzethez tartoznak.Az ő magyarságuk egy fikarcnyival sem több vagy kevesebb, jobb vagy rosszabb az enyémnél, számomra ez evidencia és olyan természetes, mint a levegővétel.Ezt hozta a történelem, és ők még mindig elég jól megúszták, mondjuk a sváb származású dédszüleimhez képest, akiknek őseit idetelepítették, majd egyszer csak egy vagonban találták magukat nyolcvan évesen és halálukig sirathatták a szülőföldjüket egy Stuttgart melletti településen.
És még ők is nagyon jól jártak azokhoz a zsidó családokhoz képest, akik asszimilálódtak, az első világháborúban kitüntetéseket szerezve harcoltak hitük szerint a hazájukért, és szörnyű körülmények között pusztultak el valamelyik náci koncentrációs táborban.Túlélő leszármazottaik meg ma nézegethetik a fel-alá vonulászó nyilasokat, akik ugyanolyan embertelen és ócska eszmék hívei és ugyanolyan veszélyesek is, mint szellemi elődeik voltak.Lehetne ennek a napnak értelme, ha arra használnánk, hogy az iskolákban elmagyarázzuk a gyerekeknek, hogy mi vezetett ehhez a kétségkívül igazságtalan diktátumhoz, hogyan sikerült a történelmi Magyarországot alkotó népekkel való kapcsolatot annyira elrontani a magyar uralkodó osztályoknak, az arisztokráciának és a nemességnek, hogy lehetetlenné vált az együttélés.Hogy hova vezetett a kompromisszumképtelenség, az ostoba kivagyiság és az illúziók kergetése, de ezt a napot nem erre fogjuk vélhetőleg felhasználni, hanem majd a régi hazugságok felújított változataival traktáljuk a felnövekvő ifjúságot, - lesz Károlyizás, lesz Kunbélázás, de nem lesz említés arról, hogy az országot fegyverrel csak a Tanácsköztársaság védte, miközben Horthyék Szegeden a szép Sóváry főhadnagyné cipellőjéből itták a pezsgőt.Az sem lesz felemlegetve, hogy a trianoni magyar tárgyalóküldöttséget az az Apponyi vezette, aki a legszélsőségesebb politika híve volt a nemzetiségi kérdésekben, és aki még akkor is a magyar kultúrfölényt és szupremáciát hirdette, amikor már régen nyilvánvaló volt, hogy ezekkel az elvekkel szimpátiát kivívni a győztesek körében nem lehet.Nem lesznek felemlegetve a kor etnikai viszonyai, a nemzetiségek sérelmei visszamenőleg az ügyben ugyancsak korlátolt álláspontot képviselő és óriási károkat okozó Kossuthra, az ünnep majd a köldöknézegetésre, a régi – tán sosemvolt – dicsőség felemlegetésére, az ősi jussra lesz kihegyezve, tanúsítva, hogy az ország semmit, de semmit sem tanult az elmúlt százhatvanegynehány évben, kevés volt ez az idő arra, hogy szembenézzen önmagával.És hát az sem lesz felemlegetve, hogy a békeszerződést végülis Horthyék írták alá, tehát nekik volt a legkevesebb másramutogatnivalójuk, csakhát a hatalom édes íze megérte nekik ezt a kis áldozatot – jellemes ember ilyen esetben inkább lemond – lásd Károlyi.De mit nekünk a tények, nekünk nyernünk kell, győznünk kell, mi nem hibázhatunk, és akik vezetnek bennünket, még annyit sem!Európa mai állapotában egyébként lehetne ezt a kérdést akár higgadtan, nyugodtan is kezelni, sajnos erre nem ad módot a szomszédos népek idiótáinak a mi hasonló bandánkhoz hasonló soviniszta hőbörgése, és a honi hatosztályos történelemtudósok megvalósíthatatlan álmainak kergetése.A mai hatalom sem vevő a higgadt, okos politizálásra, állandóan harmatos izmait mutogatja, veszélyeztetve a határon túliak évek nehéz munkájával elért politikai eredményeit, merthogy innen nézvést semmi nem drága.Legutóbb például Semjén részt vett egy brüsszeli „Székelyföldi Iroda” megnyitásán, a román fél hivatalos előzetes kérését semmibevéve.Mi ugyan tudjuk, hogy Semjén egy nyálas senki, de ettől ő még – sajnos - a Magyar Köztársaság miniszterelnök-helyettese, és ha tápot akarunk adni a román sovinizmusnak, akkor éppen ilyen akciókra van szükség.Trianon igazságtalanságát ma már nem lehet erőszakosan orvosolni, higgadtan és a másik fél vagy felek érveit is meghallgatva kell megteremteni a magyar kisebbségek lehető legjobb politikai életfeltételeit azokban az országokban, melyeket a történelem akasztott a nyakukba.Hát majd holnap ünneplünk egyet, - a libák persze halálra röhögnék magukat, ha meg akarnák nekik rendezni a Libák Összetartozásának Napját, ők tudják, hogy az evidencián nincs mit ünnepelni…
:O))))