Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Legszentebb Kanálfülű, ott fenn a mennyben!
Bocsáss meg nekem arcátlanságomért, hogy én, a legeslegszürkébb házinyúl hozzád fordulok fohászommal!
Hozzád, ki  mindennapi káposztánkat adod minékünk, s ki úr vagy minden cselekedetünk felett!
Jól tudom, rengeteg a te dolgod, nem törődhetsz minden tapsifüles egyéni problémájával, mégis úgy érzem, talán segítek neked, ha beszámolok kiterjedt családom gondjairól.
Mi, magyar nyulak itt élünk, rágjuk az árvalányhajat, a sárgarépát, a káposztát, kinek mikor mit juttatsz a te végtelen kegyelmedben már egy évezrede a Kárpát-medence rónáin.
Hogy sorsunk felhőtlen lett volna, azt nem mondhatom, hiszen migránsként érkeztünk ide, aztán invaziv módon reátelepedtünk az itt őshonos luki nyulak nyakára, úton-útfélen elháltuk leányaikat, asszonyaikat, sőt nagymamáikat is - jó nyúl - mint tudjuk - nem válogat, ugye...
Aztán az élet persze nem csak dínom-dánom, jöttek errefelé mások is - flamand nyulak, német nyulak, orosz óriás nyulak, és egyik sem tagadta meg fajtánk jellemzőit, dobbantottak szorgalmasan, mi meg szaporodtunk és keveredtünk, mint a nyulak, mára már valódi magyar nyúl nincs is, csak mindenféle turmix.
Népünk javát háziasította az ember, aki ez ellen tiltakozott, azt tarkóncsapta, és pörköltté lényegítette, így aztán aki a népnevelést túlélte, az génjeibe írta a konformizmust, a megalkuvást.
Mi ritkán lázadtunk, eredményesen meg soha, a mi forradalmáraink általában elakadtak forradalmáraink  saját érdekeinek érvényesítésénél - tisztelet a kevés számú kivételnek.
Azért elvergődtünk valahogy, gyermekeink kijárták az ugróiskolát, okosodtak a torzsatudományokban, egy darabig úgy érezték, hogy sorsuk minden évben egyre jobb lesz, egyre kevesebbszer került elő a bogrács, melyben oly sok derék tapsifüles végezte hajdan - békésen festegethettük pirosra tojásainkat, rághattuk a sárgarépát.


De mostanság valami megváltozott, ó Nyulak Ura! 
Ez a változás nem sorsunk jobbra fordulását hozta, ellenkezőleg!
Tudom, bűnösök vagyunk mi - a mohóság és önelégültség bűnébe estünk.
Elfeledve múltunk megpróbáltatásait hittünk a rókák és mohó társaink szavának, nem becsültük meg azt, ami a mienk volt, hanem a számunkra festett szép, színes légketrecek iránt lelkesedtünk, mígcsak ránk nem csapták annak rácsos ajtaját. 
Dús káposztaföldjeinket privatizálták, gyönyörű sárgarépamezőinken megjelentek a külföldi nyulak, akik megvették azokat néhány fabatkáért, mígnem a végén ott álltunk csupasz farkincával, nem maradt semmink, és még örülni is illett ennek.
Túléltük ezt is, hiszen igényeink nem túl magasak, és mint már említettem, génjeinkben ott lapul az óvatos és sunyi megalkuvás, no, meg az irigység is, mely akadálya annak, hogy egymást segítve mindannyiunk számára élhető rétet hozzunk létre.  
De még ennek dacára is, egymás szőrét tépve és sok felesleges makogással, lassan és döccenőkkel haladtunk azért előre, egészen a legutóbbi időkig, mikor is megjelent körünkben és megszerezte a hatalmat a Vérnyúl.
Nem mondom, ravasz egy dög, a róka iparitanuló lehetne nála, de ravaszságát nem a mi felkelkáposztásíttatásunkra használja, hanem a saját családja érdekében - tegyük hozzá, mértéktelenül és gátlástalanul.
A vérnyúl kezdetben olyan volt, mint egy közülünk, elkápráztatott bennünket éles eszével és fiatalságával, majd néhány logopédus segítségével megtanult beszélni is, ettől kezdve pedig nem volt megállás. 
Lopni ugyan az első perctől lopott, de azt hittük, mértéktartó lesz - hát nem így alakult.
Amit nem vitt el a német meg a holland óriás, azt mind ő lopja el, tavat, földet, erdőt, és nincs apelláta, az adásvételi szerződések megkötésének módját a Keresztapa című filmből tanulta.
Mi meg közben egyre szegényebbek leszünk, kivéve azokat, akiket felhasznál, hogy hazudjanak helyette, mert egyedül nem bírja már a megterhelést.
Közülünk sokan még ma sem látják, hogy kihasználja és kifosztja őket.
Arra hivatkozva, hogy a magyar nyúl a legszebb, legokosabb a világon kiforgatja őket a gereznájukból.
A nyúlság kevésbé értelmes részére ráhozza a frászt, azzal riogatva őket, hogy a káposztaföldjeinket el akarja orozni egy idegen nyúl, mely nem téged imád, hanem más Istent favorizál.
Közben teleépítette az országot futópályákkal, mert azt hallotta, hogy volt valaha itt egy nyúl, melyik az agárversenyek sztárja volt, és azt képzeli, hogy hasonlít rá.
Azzal is ámítja a nyúlságot ó Nagy Tapsifüles, hogy nem te hozod el nekik a fényt, hanem egy új fajta, a Keleti Paksifüles, mely nem csak fut, de világít is...
Mostanában a gazdagabbaknak állandóan dobbantani is kell, hát ki bírja ezt energiával?
A szegény meg dobbanthat éjjel-nappal, akkor sem ad neki semmit, egy tépett káposztalevelet sem.
És mi lesz, ha valaki egyszer tarkóncsapja? 
Ki neveli fel a pénzértcsinált árvákat?
Uram, kérlek, mihamarább vesd be ellene Antiochiai Szent Kézigránátodat, még mielőtt az országunkat úgy, ahogy van, felpakolja ás átköltöztetni Ázsiába, mi meg itt maradunk széna, káposzta, répa és ország nélkül.


Tudom, sokat vétettünk ellened, de a te nagylelkűséged határtalan, hát tedd meg nekünk, hogy a mi potrohos vérnyulunkat áthelyezed a Pokolba, az üstökhöz tesztpilótának, a repüléshez úgyis vonzódik.
Kérlek, adj nekünk kis nyugalmat, és ha mellé jut még kis káposztatorzsa is, hát annál jobb!


Imádlak Uram, tekints barátságosan a te kanálfülű, gombfarkú népedre!

:O)))