Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] A Jobbik két képviselője, Murányi Levente és Novák Előd levette az Európai Unió lobogóját az Országgyűlés irodaházáról kedd délelőtt Budapesten. Értem én, gondban van a magyar szélsőjobb, egymást is zabálják, célt se igen mernek mutatni borzasztó tagságuknak, a Parlamentben is küszködnek, de ott meg a Vezér folyamatosan kibabrál velük. Ahogy leírnak egy mondatot valamelyik Jobbikkal szimpatizáló újságban vagy a facebookon, abban a pillanatban megvalósítja, így aztán lassan már csak az a követelésük marad kielégítetlen, hogy gárdistáiknak legyen villás a farka, mint a fecskemadárnak. Amúgy is az a meggyőződésem, hogy ez a két párt – már amennyiben a Fidesz pártnak nevezhető egyáltalán – tulajdonképpen olyan, mint a félbevágott rohadt tök – a két fél ad ki egy egészet. A munkamegosztás tökéletes, a Jobbik Szijjártó és Selmeczi Gabika mellett a Vezér harmadik hangja, ők merik hangosan kimondani, amiről a Mi Boldogságunk csak a hitvesi ágy melegében, különösen meghitt percek után Anikó asszonynak mer beszélni – suttogva. Szóval az Unióról, meg a szép tervekről ejtettek szót a zászlólevonás alkalmából nagyívű világpolitikai tényezőink, mondván, hogy a nemzeti szabadság egyik záloga, hogy időben meg tudjunk szabadulni az Uniótól, amelytől semmilyen pozitív dolog nem származik Magyarország számára.  Nem szeretném Deutsch uniós parlamenti képviselőtől kölcsönözni a kissé sprőd szóhasználatot, de megkérdezném: ki a fax ez a Murányi Levente? Tud ez olvasni egyáltalán? Mert Novák Elődre csak rá kell nézni és mindjárt tudjuk, hogy mennyit ér, de ez a szép magyar levente akár még az LMP aktivistája is lehetne így első blikkre, míg meg nem szólal. De rendben van, tekintsünk el most attól, hogy amit mondtak a derék képviselők, akiknek havonta egy vagyont fizetünk azért, hogy ekkora barmok legyenek, és akik tulajdonképpen a sorsunkkal játszanak kő- papír-ollót, tekintsünk el az Uniótól támogatásaképpen kapott és libaúsztatók felturbózására elköltött ezermilliárdoktól, próbáljunk meg prekoncepció nélkül néhány, az akció kapcsán felmerülő kérdésre választ adni. Hova tartozzanak a magyarok a XXI: században, egyáltalán, van e beleszólásunk abba, hogy hova tartozzunk? Attól tartok, ezeknek a derék, ám mélységesen buta embereknek körül kellene nézni kissé a mai világban, meg tanulmányozgatni illene kissé a történelmünket, aztán próbát kellene tenni. A feladat az lenne, hogy mondani kell legalább egyetlen olyan történelmi helyzetet úgy félezer évre visszamenőleg, amikor Magyarország önmaga dönthetett saját sorsáról, pedighát párszáz évvel ezelőtt még voltunk valakik, mostanra meg kissé összementünk, mint Jóska gatyája a mosásban. Ha sikerül, akkor uccu neki, szabadságharc, úgysem nyertünk még ilyet idáig soha, ha viszont nem, akkor a nemzeti szalaggal ékesített farok a lábak közé és csendes kussolás,meg barátkozás, szövetségek kötése a kölcsönös előnyök alapján. Mert, hogy a Vikkancs szellemileg kihívásokkal küzd, és olyanokat mond, hogy Magyarország Kína stratégiai partnere, az nem jelenti azt, hogy egy országnak meg kell hülyülnie. Elképzelem a II. világháborúban Zsukov marsallt, aki a Berlin elleni támadás tervezése során a terv aláírása előtt a homlokára csap: Tovariscsi! Megfeledkeztünk egy stratégiai partnerünkről! Áll a vezérkar, mint tanácstalan vőfély a lakodalomban, és kérdő tekintettel néz a hadvezérre, aki megsajnálja őket és megosztja velük a titkot: Hát, tábornok elvtársak, megfeledkeztünk a II. Ukrán Front hatodik harckocsi-hadserege negyedik hadosztályának harmadik ezredének második zászlóaljának harmadik századában a negyedik szakasz kötelékében tevékenykedő 342 hadrendi számú T-34-es harkocsiban szolgáló Bobikról, a szakasz kutyájáról! Hűha, mondták volna a tábornokok, ha ki tudták volna mondani az „ü” betűt, de a húha sem volt rossz, így aztán hálát adtak a sorsnak, hogy még azelőtt ki tudták javítani a hibát, hogy Josszif Visszarionovics éber szeme észrevette volna, meghatározva az eb stratégiai feladatát - fexik, kussol! – be is vették Berlint! Azt hiszem, azért Bobik jelentősége kicsit meghaladta a mienket a mai Kína-Magyarország relációban… Nem is tudom elképzelni, hogy hogyan képzelik ezek az eszementek a világot, ahol még Amerika sem tud meglenni egymagában, szövetségesek nélkül. Kihez akarnak tartozni, kivel akarnak szövetséget kötni? Egy ország adott kultúrkörbe tartozik, vannak szokásai, hagyományai, melyeket nemigen szeretne feladni. Ez volt például Rákosi veszte is, aki azt hitte, hogy a sztálini szovjet modell változtatás nélkül alkalmazható Magyarországra is, a katonáinkra gimnasztyorkát húzott és kitelepítette a kulákokat, erre aztán a nép elzavarta a francba. Mert ez volt tulajdonképpen 56 eredménye, nem is lehetett az adott világpolitikai helyzetben több és ez nem is volt olyan kevés, mint azt a következő harminc év fényesen bizonyította. De fordítsuk meg a kérdést: a népek és nemzetek melyik csoportja kapkodna értünk? Az iszlám államok nem, hiszen százötven év alatt sem tudtak velünk mit kezdeni, emellett állandóan hazudoztunk és csaltuk az adót. Az oroszok? Ugyan – hiszen egy megyéjük is nagyobb, mint Magyarország, és bár a csecsenjeik robbantgatnak, de legalább nem ugatnak összevissza hülyeségeket, nem akarják megmondani Putyinnak, hogy mit kell csinálnia, nem pöffeszkednek öntelten. Emellett pravoszlávok, - igaz, Vityka majd a következő gyereke keresztelésén legfeljebb fordítva veti a keresztet, megszokta már a változatosságot. Törődjünk bele, minket még egy libacsapat se látna szívesen, mert egyrészt azonnal elkezdenénk őket repülésre oktatni, másrészt meg a libák száma hirtelen fogyatkozásnak indulna. Szóval, adjunk hálát az Úrnak, hogy az Unió egy homályos pillanatában befogadott bennünket, mert ha nem ezt teszi, Novák képviselő ma lyukas seggű gatyában a Mátyás templom kapujában koldulna a gazdag német turistáktól, megjegyzem így talán a képességek és a feladat egyensúlyba kerülnének, és a lelke kisimulna. Tulajdonképpen néhányszáz éve azon dolgozik a magyar politikai elit, hogy Magyarországot leradírozza a térképről. Ha sikerül nekik, ne is csodálkozzunk – mi ültettük ezt a sok bánatos idiótát a nyakunkba. Ideje lenne a francba zavarni őket… Ja, és éljen május elseje, az egymillió új munkahely ünnepe, a sok szerencsétlenkedő magyar párt nagy seregszemléje!
:O)))