Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] A Vezér már megint mert nagy lenni és álmodott egy méretest. Először előkapta a magyar zászlót, meglengette ájult hívei előtt, majd előjött a farbával. Azt találta mondani, hogy a kormány el kívánja érni azt a szent célt, hogy a magyar bankok fele magyar tulajdonban legyen. Hát bizony, van az úgy, hogy egy beteg állapota rohamosan súlyosbodik, azt hiszem, most is egy ilyen esetnek lehetünk tanúi. Vagy mégsem? A magyar bankok körében a hazai tulajdonú pénzintézetek aránya jelenleg tizenhárom százalék. Ezek általában kisbankok, olyanok, mint például a  DRB Bank, a  FHB Bank, a Gránit Bank, a   Kinizsi Bank, a MagNet Bank, a Mohácsi Takarékbank, a Pannon Takarékbank, a Széchenyi Bank és a Takarékbank, csupa-csupa pénzügyi mamut. A többi bank külföldi többségi tulajdonban van, és vélhetőleg abban is marad. A magyar bankok mérlegfőösszege 4100 milliárd forint, ha az egyéb tényezők változatlanul hagyása mellett a kormány el akarná érni az ötven százalékos magyar tulajdoni részesedést, akkor meg kellene hétszereznie ezt az összeget, azaz ennyi pénzt kellene beletolnia a magyar bankrendszerbe. Ez viszont nem megy, mert sajnos kilóg a fenekünk a gatyából, olyan szegények vagyunk, és hála dicső Vezérünk áldásos tevékenységének, óráról-órára egyre szegényebbek leszünk. De ez a feltőkésítési álom természetesen csak a naiv változat, merthogy el lehet azt az ötven százalékot másképpen is érni, nevezetesen el lehet hajtani a külföldi tulajdonú bankokat és mindjárt akár száz százalékra is emelkedhet a magyar tulajdonú bankok aránya. Ha ebből a szemszögből nézegetjük a kormány elmúlt kétévi tevékenységét, már nem is tűnik annyira következetlennek és ésszerűtlennek a bankokkal kapcsolatos intézkedéssorozat, hiszen a szent célt szolgálja, a külföldi tulajdonú bankok ellehetetlenítését. Ha azt mondjuk – és bátran mondhatjuk – hogy a politika a gazdaság cselédlánya, akkor felmerül a kérdés  - qui prodest? Ha elmennek innen a külföldi tulajdonú bankok, akkor ki veszít az üzleten és ki nyer? Egyszerű ügy ez – ha a piacon két kereskedő libát árul, de az egyiket bunkósbottal elzavarják a standjáról, akkor ki nyer az ügyleten? Hát természetesen az, aki marad. Elsősorban az OTP, mely speciális helyzetben van a magyar piacon, mivel tulajdonosi struktúrája gyakorlatilag átláthatatlan, a valódi tulajdonosok alapkezelőkben és off-shore cégekben bújnak meg, a látható hazai tulajdoni hányad meglehetősen magas, emellett a köztudatban magyar bankként van nyilvántartva. Ez természetesen nem igaz, de abban már nem lennék olyan biztos, hogy a magyar tulajdonosok részesedése nem növekedne hirtelen a megkívánt arányra, vagy nem tűnnének fel hirtelen újdonat magyar tulajdonosok. Orbán már tett némi szívességet Csányinak a Postabank romjainak eltakarításával, most sem kizárt, hogy hasonló folyamat indult el, csak most a keményebb konkurencia kerülne lapátra. Igaz, ehhez azért a külföldi bankoknak is lesz némi szavuk, mert az is biztos, hogy a hitelezés szűkítésével nemigen lehet egy gazdaságot mobilizálni – már, ha ez a cél egyáltalán. Van még banki érdekeltsége Orbán szponzorai között Demjánnak is, aki a szövetkezeti szektorban felhalmozott pénzeket szemelte ki magának, konkrétan a Takarékszövetkezetek betétállományára fáj a foga. Saját bankját, a Gránit Bankot állítólag egy, a takarékszövetkezetek bázisán létrehozandó új pénzintézet háttérintézményeként kívánja felhasználni, azok végeznék a lakossági betétgyűjtés kulimunkáját, míg Demján bankja – esetleg kooperálva az államosított Takarékbankkal - intézné a „nagypolitikát”. Mellesleg Demján  az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke, ő majd jól megvédi a takarékszövetkezetek szabad pénzeszközeit, voltak is már tavaly azonnali remek ötletei, úgy hétszázmilliárd forint erejéig. A közvélekedés szerint egy bankrablás kismiska egy bankalapításhoz képest – lehet benne valami. Ha nincs konkurencia, akkor remek üzlet lehet ez, el lehet trükközni az önkormányzatok és az állami intézmények pénzével, ha pedig kicsit szűkebb a hitelpiac, az is tiszta haszon, hiszen minél kevesebb a rendelkezésre álló pénz, annál többet lehet kérni érte. Szóval, aki azt hiszi, hogy Orbán a nemzet érdekében serénykedik, az minimálisan is téved, az érdekek, melyek ezeket a dolgokat mozgatják közérdeknek álcázott magánérdekek. Bizony, súlyosan kell fizetnünk azért, hogy a mi patyolatlelkű oligarcháink megszponzorálták nyolc éven át azt, aki most törleszti a számláját. Hogy aztán majd mikor lesz nekik elég a fincsiből, annak csak az Úr a megmondhatója, de az biztos, hogy ezt nem a Tündökletes fogja eldönteni, hiszen ők szimbiózisban élnek, kicsit olyanformán, mint a róka fogta csuka meséjében a szereplők. És a mi mesénk szereplői között vannak még, akiket nyilvánosan nincsenek jelen, akiket csak áttételesen érint a bankrablási terv, merthogy az a tizenöt-húsz nagyágyú, akik a Vezért a mellényzsebükben tartják, keresztbe-kasul össze van fonódva egymással, résztulajdonosai egymás cégeinek, ott ülnek az igazgatótanácsokban, felügyelőbizottságokban, embereik a hatóságokban, a kormányban, a Parlamentben. Jó kis meccs lesz ez, az csak a baj, hogy veszíteni itt csak mi veszíthetünk, nem is keveset.
:O)))