Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

Örömmámorban úszik Egyiptom, ünnepel az arab világ – lemondott Mubarak.

Örül Obama is, jóllehet, ha valakinek, neki aztán tudnia kellene, hogy a Közel-Keleten egy diktátor eltávolítása mindennel jár, csak a demokrácia felvirágzásával nem.
Abban a pillanatban, ahogy az amerikaiak kiteszik a lábukat egy általuk "megsegített" országból, kitör a testvérharc és addig nem is lesz vége, ameddig valamelyik helyi erősfiú kezébe nem kaparintja a hatalmat, általában ellenfelei tetemein átgázolva.
[Image]Nálunk is sokan örömködnek Mubarak lemondásán, jóllehet többségük maga sem tudja, hogy minek is örül éppen.Mintha elfelejtenék, hogy az egyiptomi politikai rendszert, melyet egy erőskezű elnök - amolyan félig diktátor, félig demokrata - tartott kézben nem az elnök tevékenysége  és nem a rendszer antidemokratizmusa  ingatta meg, hanem az egész világban támadásba lendült iszlám radikalizmus.Az a radikalizmus, amelyik még napokkal a változások bekövetkezte előtt is keresztényeket gyilkolt. jóllehet a keresztények Egyiptomban nem harcos evangelizációjukról voltak híresek, inkvizíciót sem hoztak létre – nem volt a rovásukon semmi.Az iszlám radikalizmus terjedése az arab világban általánosnak mondható jelenség, mivel az arab rendszerek semmiféle választ nem tudtak adni az elmúlt hetven év gazdasági és társadalmi problémáira, a mai napig hurcolják törzsi nacionalizmusaik ballasztját és se lenyelni, se kiköpni nem képesek az Izrael létéből fakadó problémát.
Mubarak, mint volt katona és gyakorlatias politikus, felismerte, hogy a zsidó állam a mögötte álló Amerikával túl nagy falat Egyiptom számára, ezért hát kiegyezett Izraellel és azóta a térség stabilitásának egyik biztosítéka Egyiptom lett.
Ki tudja, ki jön utána?
Ki tudja, milyen erők szerzik meg a hatalmat, ha megindul örökségén a marakodás?
Most ugyan a katonák vették kezükbe a helyzet kezelését, de vajon ez igazi biztosíték egy olyan országban a polgári demokráciára, ahol Nasszertől kezdve mindegyik elnök katonai vezető volt?
Ugyan.
A következő elnök is valószínűleg katona lesz, és ha szerencsénk van, akkor viszonylag kis áldozatok árán, katonás eszközökkel fogj megszilárdítani hatalmát.
És despota lesz, merthogy az arab világ a despotákra van szocializálva, a keménykezű vezetőkre, akik nem kapnak szívszélhűdést attól, ha kiderül, hogy országukban virágzik a korrupció és korlátozottak a szabadságjogok.
Többnyire maguk is szívesen fogadnak ajándékokat, hiszen ez a társadalom ezt így szokta meg az évszázadok során és vaskézzel torolnak meg minden lázadást.
Anno az angolok sem a demokrácia ígéretével vagy társadalmi reformokkal vergődtek dűlőre itt, hanem egyszerűen megvették a sejkeket kilóra, mint a libát.
Sima is lenne az ügymenet, ha menet közben nem erősödött volna meg az iszlám radikalizmus, melyre Mubarak már a második Irak elleni támadás idején figyelmeztetett mondván, a háború megindítása száz és száz Bin Laden felbukkanását fogja eredményezni.
Igaza lett -  igazsága valóra válása söpörte el tulajdonképpen rendszerét és őt magát is.
Sokszor elgondolkodom azon, hogy Amerika olyan nagyban, mint Che Guevara volt, - Che a forradalmat akarta exportálni, Amerika pedig az angolszász típusú polgári demokráciát.
Az is közös bennük, hogy mindketten belebuktak.
Bukott Amerika Irakban és bukni fog Afganisztánban is, mint ahogy megbukott – kevesebb vihart kavarva – Szomáliában is.
A demokrácia ugyanis nem felelhet meg ab ovo minden népnek, nem lehet parancsszóra beilleszteni évezredek során zsarnokokhoz szokott kultúrákba, a demokráciáért a népeknek meg kell szenvedniük.
Hogy is képzelheti valaki, aki egy felvilágosult társadalomban él, hogy politikai nézeteivel sikeres lesz ott, ahol a mai napig úgy öltözik nők egy jelentős része, mit a nindzsák akció előtt?
Abszurd elképzelés, mint ahogy az is, hogy nyers fizikai erő nélkül rendet lehet tartani egy olyan országban, ahol többféle törzs és klán van, mint Franciaországban sajt?
Aki csak kicsit is érdeklődik a világpolitika iránt, az most nyugodtan kezdhet aggódni, - ha Amerika kivonul Irakból és Egyiptomban egy a Muzulmán Testvériséggel együttműködő elnök kerül hatalomra, akkor hamar lángba borulhat a Közel-Kelet és csak idő kérdése egy újabb arab – izraeli háború, amelybe ha bekapcsolódik esetleg Irán is, akkor a következmények beláthatatlanná válnak.
Ami pedig a honi demokráciát illeti, úgy tűnik, mostanság bennünket is éppen arab kecskepásztornak néznek.
Nem lenne baj, ha valahogyan tudomására hoznánk a Mubaraknál tett tanulmányi látogatásból sem tanuló despota-jelöltünknek, hogy ugyan a demokráciára még éretlenek vagyunk, de a kecskékkel azért már neki kellene kezdenie valamit…


:O))))