Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Kósáné Kovács Magda örökbecsűje szerint nem elég tisztességesnek lenni, tisztességesnek is kell látszani. Diadalként hozta a hírt a baloldali sajtó: nem rokona Puch Lászlónak, az MSZP képviselőjének, volt pártpénztárnoknak a Madocsán trafikjogot nyert névrokon, akiről a Magyar Nemzet című multifunkcionális papírtermék diadalmasan adott hírt hálás olvasóinak. Ki tudja miért, azt csak odavetett félmondatban említették, hogy sógornője viszont valóban a trafikpályázat nyertesei között van, ami az előzmények és a vezérkari instrukciók ismeretében több mint furcsa. Puch László érdekes és fajsúlyos figurája a Szocialista Pártnak, ami nem is csoda, hiszen aki a pénzes-zacskó felett diszponál, annak a szava szó szerint aranyat ér, márpedig a mai képviselők egyik oldalon sem forradalmár népek, legfeljebb egyik oldalon a fülkék oldalfalait teszik magukévá, másik oldalon meg a forradalmi lobogó selymét – ha már úgyis szégyelljük, jó lesz otthon szexi lepedőnek, ugye. Mivel a pártfinanszírozás rendszerét huszonévvel ezelőtt úgy találták ki, hogy tisztességnek nyoma se legyen benne, ezért hát nem is csoda, hogy ami disznóságot el lehetett ezen a téren képzelni, meg, még amit el sem lehetett képzelni, az itt mind-mind napi gyakorlat volt, egyik párt sem volt kivétel ez alól. Az eredendő bűn talán a tisztiház-mutyi volt, amikor az akkor hatalmon levő MDF és az akkor ellenzékben lévő, már akkor is igen kreatív Fidesz lepacsizott, majd az akkori Fidesz-vezetés számára irgalmatlanul nagy összegen osztozkodtak a sok lyukaszoknis értelmiségit tömörítő Nyugodt Erővel, bebizonyítva, hogy a hatalomnak nem kellenek évtizedek ahhoz, hogy megrontsa az embert. Kiváló szabályozás volt ez, merthogy azt mindenki tudta ugyan, hogy pártfinanszírozásra teljességgel alkalmatlan, de voltak, akiknek ez maga volt a paradicsom, akik egyáltalán nem voltak érdekeltek ennek a velejéig erkölcstelen helyzetnek a felszámolásában, hiszen aki a pártok részére pénzt „szerzett”, maga is megnedvesíthette a csőrét a pártfinanszírozás kis tavacskájában. A szisztéma úgy működött, hogy a párt korifeusai elintéztek valamit az ambiciózus vállalkozónak, aki az egymilliós/milliárdos munkát húsz-huszonöt százalékkal értéke felett számlázta – ínségesebb időkben, üzemmérettől függően engedett akár a nyereségéből is - majd a többletet „visszacsorgatta” a párt pénztárába, pontosabban a pártpénztárnok zsebébe. Ebben ez volt az igazi trükk, mert az így beszedett összegek teljesen szabad felhasználásúvá váltak, ezen kívül nem tudta senki, hogy konkrétan mennyi is van a pártpénztárnok zsebében, meg azt sem, hogy konkrétan kik vannak a zsebében, ugye. Ez azért volt remek dolog, mert a népek bohóckodtak kongresszussal, választmánnyal meg minden ilyesmivel, választottak pártelnököt, de a pártot a valóságban a pártpénztárnok irányította a háttérből. Akié a pénz, azé a hatalom, persze azért arra vigyázni kellett, hogy ez ne derüljön ki, mert ha kiderül, már nem is mutyi a mutyi. Adott esetben akár nyolcvanszázalékos támogatottságú pártelnököt is meg lehet buktatni, merthogy a talpas úgy szavaz, ahogy a hadnagya mondja, a hadnagy meg ahhoz igazodik, akitől a zsoldot várja. Nem is piszkált senki ehhez a rendszerhez, egészen addig, míg Gyurcsány rá nem döbbent, hogy nevetséges helyzetbe került, hiába lengeti ő a zászlót, ha a pártpénztárnok felülbírálja, ehhez pedig nem kellett semmi mást tennie, csak széttárni a kezét: nincs rá pénz. És senki sem tudta ellenőrizni, hogy valós-e az állítás, mert a pártpénztárnoki zseb titkos és illetéktelenek számára megközelíthetetlen volt. Nem is tudta Gyurcsány a szükséges támogatást megszerezni sem a pártpénztárnok hatalmának korlátozásához, sem a pártfinanszírozás rendszerének megváltoztatásához, hiába ment neki fejjel a falnak, csak a sebeit nyalogathatta. Ellenben az évek során – rossz nyelvek szerint - baráti együttműködés alakult ki a pártpénztárnoki klubban. Elsőként erre a figyelmet Dávid Ibolya, az MDF elnöke hívta fel a figyelmet, mondván, hogy létezik a két nagy párt között egy megállapodás, mely szerint a nemhivatalos forrásokhoz hatvan-negyven százalékos arányban enged hozzáférést a hatalmon levő párt ellenzékének, de hát hol van már Dávid Ibolya és hol van az MDF? Menet közben változott a helyzet is, a Fidesz elvetette a kisipari módszereket, és már ellenzékben a nemzeti nagytőkének nevezett rablóbandától vette igénybe a zsoldot, amit aztán a megnyert választás után kamatostól visszafizetett, most meg a bizonytalan jövőre való tekintettel befektet éppen, ugyancsak náluk. Így aztán okafogyottá vált a mutyi, a Fidesz nem szorul rá a szocialisták jóindulatára, egyszerűen elveszi, ami kell neki. Egyes vélemények szerint Puch még búcsúzóul - Simicskával való sokéves barátsága és egy esetleges gyümölcsöző jövő zálogaként - megszervezte Gyurcsány eltávolítását a szocialista pártból, aztán a frakcióalapítást is megakadályozta, majd elegánsan háttérbe vonult. Pártpénztárnoknak amúgy sem primadonnákat hívnak, aki meg megszokta azt, hogy nem vezeti az embereket, csak manipulálja, annak ez a helyzet olyan, mint libának a kukoricasiló. Politikai pályafutására jellemző, hogy soha nem szólt hozzá semmihez, nem volt hiú ember, nem mutogatta magát, ez alól csak Gyurcsány kinyiffantására való tekintettel tett kivételt. Az ember persze nem tud kibújni a bőréből, ezért most, mikor a haver éppen a Nagy Nemzeti Trafikmutyit szervezte, úgy tűnik, ő is bejelentkezett, szerényen, mint az ibolya. Kutya sem figyelt volna oda rá, hogy jóformán ő az egyetlen szocialista, akinek nevéhez a dohány-mutyi köthető, sajnos, a Magyar Nemzet nem figyelt az érdekeire. Hát akkor most itt az ideje elballagni. Merthogy lehet azt mondani, hogy semmi köze nincs a sógornő trafikjához, de ez már csak erőlködés, olyan, mint amikor valaki benevez egy versenyre, melynek során pöcegödör aljáról aranykarikákat kell kihalászni – a büdösség messziről érezhető a versenyzőkön. Clavell „A sógun” című könyvben van egy részlet, melyben Toranaga, a hűbérúr elrendeli vazallusának a szeppukut, - az meg tagadja árulását, mire Toranaga mondja neki, hogy lehet, hogy nem követte el, de ő mégsem bízik benne, menjen és vágja fel a hasát. Ebben a helyzetben a tagság a hűbérúr. Érdemes lenne megkérdezni a véleményüket…
:O)))