Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Ismét itt a Mindenszentek és itt a halottak napja, ismét útrakel az ország, a családok járják a temetőket, a virágárusok kaszálnak, aki még él, azt már csak egy hajszál választja el attól, hogy rá is virágot helyezzenek, mire vége az ünnepnek.
Magyarországon vagyunk, megadjuk a módját, az egynapos megemlékezésből kétnapost csinálunk, Mindenszenteken is a halottainkat látogatjuk, jóllehet itt a nép túlnyomó többsége vallástalan,vagy rizskeresztény.
Ezt a kifejezést azokra alkalmazták a japánok, akik anyagi előnyök fejében vallották magukat kereszténynek hajdan.
A vallások többsége tagadja a szentek létezését, de hát ha magyarembernek erre célzást teszel, már kezdi is gyűjteni a rőzsét a máglyádhoz...
Jó, a Mindenszentek ünnepe is alkalmas a halottainkról való megemlékezés technikai lebonyolítására, végtére is az emberek ezidáig a NER világán kívül éltek, és ez súlyos rendetlenségekkel járt.
Például a népek összevissza haltak szerte az országban, sőt némelyek még külföldön is - lesz itt gubanc, ha a végelszámolásnál Viktor megfújatja a harsonákat Antilop arkangyallal, a migránsok vándorlása kutyafüle lesz ahhoz képest, amit ez a sok anarchista halott művelni fog.
Már, ha lesznek még harsonák, és nem fújják meg azokat is időnap előtt, a NER keretében.
Nem kizárt, a katonaságnál nálunk is volt olyan szolgálatvezető őrmester, aki lelopatta a saját folyosóiról is a riadóra rendszeresített petróleumlámpákat, hogy többletet, és ezzel cserealapot képezzen a jövőre nézve, a többi szolgálatvezetővel közös piacon...


Szóval vándorol a nép, cipeli a fehér krizantémot, a sírokra mécseseket helyez, a márványt lemossa, az elhunytak kicsike háztáji gazdaságát felkapálja, az év során szépen megerősödött gyomokat kihúzgálja, és ha van még hozzá energiája, akkor a halottra is emlékezik.
Juliska tántira, akit egész életében csak annak a koszos vén dögnek emlegetett, az elhunyt férjre (büdös szeszkazán, most verekedj, ha tudsz!) és a többiekre, akik hóttukban mind-mind megnemesedtek, rendes és szép emberek lettek, tulajdonképpen ők a mindenszentek.
De magyarember már csak ilyen, "halottról jót, vagy semmit!" - mondja, és ha valaki emlékezteti arra, hogy élete halottja mellett kimerítette az Isten által való megpróbálás fogalmát, hát akár nagykést is ragad háziszentje védelmére.
Hazudunk reggel, hazudunk este, meg a kettő között is, miért éppen a halottainkról ne hazudnánk - magunknak, elsősorban.
Nem baj ez tulajdonképpen, valószínűleg a szervezet védekező reakciója lehet a valóságos veszteség ellen, ugyanis a halál az élők számára kétségkívül veszteség, merthogy olyan, hogy jó, vagy olyan, hogy rossz ember vegytisztán nincsen, talán szeretett Vezérünk a kivétel, aki számára én is félretettem egy jelentősebb összeget krizantémra, de az ember általában jó is meg rossz is, rendes is meg tróger is, ha férfi, ha nő - édesmindegy...


Ami ebben az ünnepben engem rettenetesen zavar, az a tény, hogy a halottak napja a Nemzetközi Nőnap nagynénje, ha érted, kedves olvasó - csinált ünnep, hogy úgymondjam.
A Nemzetközi Nőnapon szeretjük és megbecsüljük a nőket, a halottak napján meg a halottainkra gondolunk szeretettel, mondhatnám vezényszóra, és ezzel lelkileg le is tudunk egy nyomasztó kötelezettséget.
Ettől kezdve rendes emberek vagyunk, akik ugyan húsz százalékkal kevesebbet fizetünk a nőknek, mint a férfiaknak ugyanazért a munkáért, cserébe viszont dögre dolgoztatjuk őket minden nap, majd elvárjuk tőlük, hogy úgy pucsítsanak esténként, mint Pamela Anderson fénykorában és erősítsék egónkat az ágyban is, mondják nekünk, hogy te, te vadállat!
Ehhez azért besegítünk egy kis oroszlánszaggal, mert humanisták vagyunk, mint Janus Pannonius...
Ettől még a nagymamát nem látogatjuk gyakrabban, megmagyarázzuk magunknak, hogy jól elvan ő ott, ahol van, az önkormányzat is szokott adni neki tűzifát, ezt ő szívesen hasogatja, ez tartja kondiban...
Várjon türelemmel, majd ha meghal, minden évben, halottak napján ott fogunk mezőgazdászkodni a sírján, és könnyes szemmel elmondjuk, hogy milyen rendes emberek vagyunk, mert tavalyelőtt, mikor meglátogattuk, akkor is adtunk neki egy tundrabugyit, melyet a szánktól vontunk meg, és mennyire örült neki.


Szerintem akkor tennénk jót, ha az év 364 napján élők napját tartanánk, és akkor talán őszintébb ünnepnek tűnne a halottak napja is.
Persze az élőt nehezebb szeretni, azzal mindenféle baj van, visszapofázik, nyűgösködik, eleszi előlünk a libacombot, berúg, böfög, óbégat - a halottal egyszerűbb - de mégis...
Persze, ha nem változtatunk, feladataink akkor is folyvást szaporodnak, míg csak meg nem találjuk az örök élet titkát, vagy át nem költözünk magunk is a túlvilágra, alulról szagolni a krizantémot.
Ha nem változik semmi, jövőre kell egy csokorral vinnünk a demokrácia sírjára is - élt húsz évet, fiatalka volt, még élhetett volna szegény...
Még valamit...
Egyre több helyen látni esténként a felettébb dekoratív halogén-tököket, ott világítanak vidáman, a gyerekek imádják faragni őket, de az anyukák-apukák sem menekülnek a feladat elől, remek játék.
Gyerekkorunkban mi is csináltunk, igaz, csak paraszttökből, de az is szépen mutatott a kapun vagy a kapu mellett.
A töklámpás mellett kezd elterjedni a Halloween megtartásának szokása is, ilyenkor a gyerekek házról-házra járnak és "Trick or treat!" kiáltással - adsz, vagy kapsz, mármint kellemetlenségeket a nyakadba...- ráveszik a háziakat az adakozásra, mely cukrot jelent általában.
A gyerekek félelmetes jelmezekbe öltöznek, és rémítgetik a szomszédságot, de Amerikában és Kanadában a felnőttek is jelmezt öltenek ezen a napon, ez egy vidám ünnep.
Nálunk elsősorban ez ellen van kifogás, itt a gyerekeknek is szomorú képpel kell részt venni a temetői parlagfű-irtásban - ez egy ilyen ország, törődjünk bele.
[Image]Mindenesetre számomra rokonszenvesebb ez az import-ünnep, mint a nyálas, vérciki Valentin-nap - de hát ízlések és pofonok, ugyebár...


De mindegy is - emlékezzen mindenki halottaira a saját ízlése szerint, de ne feledkezzünk meg azért az élőkről se, adjunk nekik is egy kis előrehozott szeretetet.
Hálásak lesznek érte, gondolom....


:O)))