Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Átszervezték a betegszállítást, azóta a betegek maguk tolják az autót ha két nap után valami véletlenszerűen bekövetkező időpontban megáll a házuk előtt és elrendezték az adminisztrációs feladatokat, felírták a beteg nevét, anyja nevét hat példányban és a többi, a szállító és a beteg számára egyaránt rettenetesen fontos adatot. Átlagember azt sem nagyon tudja, hogy mi fán is terem az a betegszállítás, ő még elakadt annál az állapotnál, mikor a beteget az Országos Mentőszolgálat fuvarozta. Megaztán neki mindegy is, hogy ki lesz az, aki őt időre kontrollra, kötözésre, dialízisre szállítja, csak jusson végre már oda, majd utána ismét haza - ha lehetséges, még azon a héten, amikor odaszállították. A Mentők viszont időnként leterheltek voltak, az akut, vagy szállítás közben szakmai felügyeletet igénylő esetekkel voltak elfoglalva, ezért aztán valamelyik döntéshozónak eszébe jutott, hogy az egyébként nem túl gazdaságos tevékenységet kiszervezi a tevékenységi körből és odaadja a magánszektornak, melynek első képviselői már egyébként is ott ólálkodtak a környéken. Betegszállításra ugyanis az a beteg alkalmas, aki nem szorul a szállítás időtartama alatt szakmai felügyeletre, tulajdonképpen ez egy olyan taxi, melyet időnként az utasai összehánynak, némelyikük büdös, nyögnek, meg jajgatnak, vagy hordágyon fekve kell szállítani őket. Vállalkozó szelleműeknek jó üzletnek tűnik – messziről. A döntés egyébként logikus volt, szakmailag is indokolt, csak éppen menet közben bicsaklott meg a dolog és lett belőle az egészségügy állatorvosi ménesének újabb lova. Elsőként a dialízisre szoruló vesebetegek szállítását vették át magánvállalkozók, aztán – miután kiderült, hogy ez remekül működik – az egész betegszállítási tevékenységre kiterjesztették az engedélyezést, majd végül megszüntették a Mentőszolgálat betegszállítási tevékenységét -  végre belehajigálhatták a Dunába a rozsdás, ezeréves mentőautókat süllőállásnak, majd mindenféle előírásokat álmodtak meg a belépő magánszolgáltatóknak. Remek ötleteik voltak, mint általában azoknak, akiknek nincs egy fillér sem a zsebükben, ámde szeretik húzatni a cigánnyal a nótájukat,. Például előírták, hogy minden négy autó után egy tartalékautónak bent kell állni a telephelyen, arra teljesítményt elszámolni nem lehet, még akkor sem, ha a négy autóval az aktuálisan felmerülő feladatokat ellátni lehetetlenség lenne is. Emellett a tartalékautónak fekvőbeteg szállítására alkalmas mentőautónak kellett lenni, ami azért volt jó ötlet, mert ha egy ülőbetegek szállítására alkalmas kocsi rozzant le, akkor a kocsival szállítható betegek száma harmadára csökkent, másrészt, ha egy álltó helyében kiöregedett, akkor aztán a kutyának sem kellett a drágán megvásárolt,  hordággyal meg mindenféle skatulyákkal bebútorozott rozsdatemető A tevékenységet az Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozza, mely hihetetlenül gáláns módon kilencven forintot fizetett kilométerenként akkor, amikor a taxisok éppen a kétszáz forintos kilométerenkénti szállítási díjért harcoltak. A mentők nagyon nehezen emésztették meg a dolgot. Ennek pózai okai voltak, nevezetesen a villamos kerekei alatt ritkán keresgéli a pénztárcáját a baleset elszenvedője, míg azért a betegszállításnál csurrant-cseppent egy kis aprópénz a betegszállítónak, főként ha szolgálatkész és előzékeny volt és segített a betegnek - ezért is alakult úgy, hogy jónéhány mentőszolgálati alkalmazott dolgozott másodállásban a betegszállító magánvállalkozásoknál. Mindenesetre a lóba már nehéz lett volna visszalapátolni a lógombócot, ezért maradt a hosszadalmasabb megoldás: a magánvállalkozók ellehetetlenítése. Ennek egy fázisát élhetik most meg azok a magánvállalkozók, akik elővigyázatlanul bíztak abban, hogy még ebben az életben egyszer talán tisztességesen honorálni fogják munkájukat. Ugyanis a látszattal ellentétben ez nem egy olcsó tevékenység, kell venni hozzá néhány, inkább fiatal, mint középkorú, betegszállításra alkalmas autót, ülőbetegnek, fekvőbetegnek és tartalékot, kell mindenféle követelményeknek eleget tenni (évjárat, mosható belsőrész, stb.) kell ezekbe üzemanyag, szerviz, kerékabroncs, fertőtlenítőszerek, meg, még amit a hatóság kitalál. A térítési díj viszont nem követi a benzináremelést, az alkatrészárak emelését, még az inflációt sem. Az OEP-nél valószínűleg külön munkacsoportot hoztak létre, akiknek az a dolguk, hogy bebizonyítsák, hogy azt az amputált lábú hipertóniás beteget, akiből majd az egészségügy munkaképes magasugróbajnokot farag, gazdaságosan el lehet szállítani kötözésre úgy, hogy a szállítást végző cégnek néhány fabatkát lökünk oda. Amúgy pedig úgyis csak a beteggel megtett kilométerek után fizetnek, nincs itt herdálás kérem, ha a beteg negyven kilométerre lakik, akkor azt a cég ajándékba adja az államnak, merthogy a betegszállító vállalkozónak még a bőre alatt is pénz van... Az évek során a vállalkozók azért presztízskérdést csináltak abból, hogy működésük zökkenőmentes és gördülékeny legyen, például mire a Mentőszolgálat kiírta a pályázatot saját gépkocsijaik műholdas helyzetmeghatározására – milliárdos költséggel tervezve - addigra már a betegszállítók mindegyike meg tudta mondani, hogy melyik kocsija pontosan merre jár. Az irányítás pedig egyszerű és hatékony volt – a megrendelő háziorvosok tudták, hogy kitől mit rendelhetnek, a kapcsolat közvetlen volt. A betegszállítók irányítói ismerték a helyi sajátosságokat, tudták, melyik tanyára mennyi idő alatt lehet eljutni télen, kiket kell menetrend szerint szállítani, hetekre előre tudtak tervezni. Ma valahol a fellegekben ül a mentők beképzelt irányítója, aki természetesen lenézi a szakmailag kevésbé értékes betegszállítást, így aztán majd foglalkozik vele, mikor ideje lesz rá, így aztán a beteg a lakásán, az orvos, meg a milliós értékű technika meg a kórházban várja  a jószerencsét. A betegszállító vállalkozó most éppen abban a helyzetben van, hogy tőkét fektetett egy tevékenységbe, mely felett jelenleg semmiféle rendelkezési joga nincs, más dönti el, hogy az autója merre járjon, ami egy kapitalista társadalomban igen vicces állapot, nem is szólva arról, hogy a korrupció melegágya… Most éppen az ígérgetéseknél tartunk, hogy majd de jól is fog menni ez a dolog, de ebben a formában ez csak illúzió – szokás szerint libát ígérnek, de valahogy mindig verébpörkölt lesz a dologból. Tisztességesebb lenne, ha az állam kivásárolná és kártalanítaná a cégeket és visszaszervezné a tevékenységet állami keretek közé, hogy aztán majd a Közgép új leányvállalataként gazdaságosan üzemeltethesse azt. Mindenesetre a cégek egyre nehezebben bírják a harcot szerződött partnerükkel, kocsijaik egyre rozogábbak, az emberanyag egyre silányabb – kis pénz, kis foci. De hát miért is éppen ezen a területen viselkedne az állam tisztességesen?
:O)))