Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Ült a Fidesz vezérkara és törte a fejét, mi hiányozhat még az országnak?
A helyzet az, hogy nehéz dolguk van, hiszen mi szép és jó adható volt, azt már mind odaadták a népnek, a rezsi is egyre csökken, a pártközeli közgazdászok azt prognosztizálják, hogy a választások napján be lehet jelenteni a negatív rezsit, nevezetesen a választó a fogyasztásmérő által mutatott mennyiség szerint készpénzt vehet fel a helyi Fidesz-irodában.
De az úton nincs megállás, a jóhoz ugyanis hamar hozzá lehet szokni.
Új és új ingerek kellenek,emellett a piszkos anyagiak mellé lelki táplálék is kell a magyarnak!
Először az vetődött fel, hogy írják meg a csángó himnuszt – „Maroknyi csángó magyar szívvel csángál, Atilla népe megtiporva nyög…”- vagy valami ilyesmit.
Aztán elvetették az ötletet, mert nem találtak csángó kötődést a Vezér családfáján, az utolsó szabad gyököt beáldozták már Szent Orbánnak, aki Felcsút határában felajánlotta országunkat a Szűzanyának, de az ötlet ízlelgetése asszociációkra serkentette a fürge fideszes agyakat.
Szűzanya – Semjén – gigaszobor, amint Mária a Dunába dobni készül a Jézuskát – szobor – méggigább szobor – emlékmű – oszlop!
A Vezérnek tetszeni fog!
Magát a Vezért jelképezi!
A brainstorming valamelyik résztvevője felrikkantott: Tetszeni hát, kis ember nagy oszloppal jár, fallikus szimbólum!
Tegyünk a tetejire szökőkutat is!
A többiek gyorsan körülnéztek, hogy látta e valaki, hogy elröhögték magukat, aztán megnyugodtak és nekiláttak a feljelentés megfogalmazásához.
A gomb imígyen hát megvolt, már csak a kabátot és a szabót kellett megtalálni, de ez nem okozott gondot, hiszen mi lehetne nép és időszerűbb, mint elkezdeni a felkészülést 2018-ra, 1848, a fiatal demokraták első forradalmának százhetvenedik évfordulójára?
Igaz, menet közben kiderült, hogy a második, az úgynevezett fülkeforradalom nem létezett, mivel létezése alkotmányossági és legitimációs problémákat vethetett volna fel az ellenzék egy nemkívánatos győzelme esetén, de ez a kis zavar könnyedén áthidalható, majd valamelyik közeli történész megcsinálja hozzá az ideológiai hátteret.
Szobrásznak meg ott van Marco Casagrande 1848-ból, aki kész „Szabadságoszlop” tervet hagyott az utókorra. A művész jó klerikális kapcsolatai dacára a forradalom bukása után nem kapott megbízásokat az új rezsimtől, talán nem lépett be kora Magyar Művészeti Akadémiájába, holott ez megoldhatta volna minden problémáját.
Így viszont van egy használható terv, egy hazafias szobrász, akinek ugyan máshol volt hazája, de legalább itt üldözték, és van egy hervadhatatlan előnye: nem kell fizetni a terveiért.
Már csak egy kérdés maradt hátra: a szobor felállításának helye.
Nem lehet ennek a problémának elég nagy jelentőséget tulajdonítani, hiszen a műalkotás egy jó helyszínválasztással más minőségi szintre lépve olyan új értéket nyerhet, melyről megalkotója nem is álmodhatott, viszont megvalósítását felettébb kívánatossá teszi azok számára, kik a pénzesláda kulcsa felett diszponálnak.
Hogy mindjárt egy példát is hozzak, az sem piskóta, hogy egy komplett múzeumi negyedet kell felépíteni azért, hogy a kormányzói lakosztály felszabaduljon a Budai Várban – minden pénzt megér az alcsúti herceg kényelme és a történelmi kontinuitás - de hogy az építkezés során el lehet takarítani a jobboldal által vadul gyűlölt és vaskefének nevezett ötvenhatos emlékművet, az lesz a tejszínhab a tortán.
Ez a rohadt emlékmű magával a létével emlékezteti ugyanis Nagyurunkat arra a napra, amikor páncélozott BMW-jében kissé elbüdösödve elpucolt az elvetélt puccs színteréről, meg arra, hogy ugyanakkor egy nagyorrú fickó az üvöltő, őrjöngő, motorbőgető csőcselék kellős közepén, a beszari államelnök távollétében volt elég tökös ahhoz, hogy térdet hajtson a forradalom emléke előtt.
Na, majd ezt a MÉH-telepet is el lehet pucolni, de most az a feladat, hogy a Nagy Nemzeti Fallosznak megfelelő helyet keressünk.
Nem kellett sokáig várni, az éceszgébereknek azonnal beugrott a Szabadság tér, hiszen ott is áll egy emlékmű, amit jó lenne eltakarítani.
Pedig – szerintem - az ma a legfontosabb emlékmű Magyarországon, jómagam alkotmányos kötelességévé tenném a mindenkori magyar miniszterelnöknek, hogy évente keresse fel, hajtson térdet előtte, és gondolkodjon el a második világháború és a nácizmus kiszolgálásának, horribile dictu alkotó alkalmazásának tanulságain, aztán egy évig folytathatja munkáját - csak előtte még kötelezően meg kellene néznie a Szálasi akasztásáról készült filmet is.
A Szabadság tér egyébként is érzékeny pontja a jobboldalnak, hisz szívük sajog a fájón hiányzó Irredenta Emlékműért, mely mellett oly szépen lehetne lengetni az árpádsávokat.
Meg aztán ez a tervezett oszlop olyan egyszerű, szép, magyarembernek is érethető lenne, tán még Tarlós főpolgármesternek és Wittner művészettörténész asszonynak is tetszene, hiszen olyan korszerű.
Talán lehetne még rá felvésni egy-két pamutgombolyaggal játszó macskát, bőgő szarvast, csörgődobbal közmunkában táncoló cigánylányt, azzal lenne teljes a mű.
A Nagy Fallosz – a mi Szeretett Vezérünk szobra - hiánypótló is lenne, hiszen negyvennyolcas emlékmű alig százötven – kétszáz van, és ebben a számban nem szerepel Kossuth Lajos egyetlen szobra sem, jóllehet de szép lenne, ha legalább egyet, a szakáll nélküli, női ruhában menekülő nagy államférfiút láthatnám bronzba öntve.
Hogy mikor lesz itt méltó emlékműve az első világháború magyar halottainak, a második világháború katonai és polgári, zsidó áldozatainak, azt csak a jóég tudja.
Pedig 1848 százhetven éves évfordulójánál az első világháború kitörésének vagy befejezésének századik évfordulója, vagy második világháborús vereségünk és nemzeti szégyenünk, a holokauszt közelgő hetvenedik évfordulója talán inkább indokolná az emlékműállítást.
Mindenesetre most tízmillió forintot utaltak ki az oszlop előkészítő munkáinak költségeire.
Hogy hadd populizzak kicsit: a tél első napjáig tizenegyen fagytak meg Magyarországon.
Persze fontossági sorrend is van a világon…

:O)))