Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Az Ökumenikus Segélyszervezet pénzadománygyűjtésének kezdetekor Lévai Anikó és Kovács Koko István jószolgálati nagykövetként egy tűzifából készült, 1353-as installáció utolsó darabjait rakták a helyükre, hogy jelezzék: elindult az 1353-as adományvonal.
Meg kell a szívnek szakadni, jótékonykodik a Főméltóságú Asszony, blogger arcán könny pereg.
Hejh, mintha a vár fokán feltűnne vitéz nagybányai Horthy Miklósné asszony, született Purgly Magdolna szelleme, csak a fehér lepedő hiányzik róla.

Ezt viszont bőven ellensúlyozza Kovács Kokó István, a hajdani ökölvívó, jelenleg jószolgálati nagykövet, akit pályafutásának befejezéseként úgy megvert Chacón, hogy aprófát szart, amivel mind a mai napig nem tudott mit kezdeni, de végül megtalálta az elegáns megoldást – jótékonykodott.
A jótékonykodás fűzi őt a Főméltóságú Asszonyhoz is, akinek kedves férje Kokóval is jótékonykodott, huszonöt millió vissza nem térítendővel támogatva meg a sportoló éttermét, hát ennekutána már hogy ne jótékonykodna?
 Főleg, hogy nem a sajátjából kell adni.
Pénzadományokat kell gyűjteni, ami nem túl könnyű feladat Kolontár után, ahol a vörösiszap áradása nem csak Kolontárt, de a közbizalmat is elmosta.
Idős édesanyám, aki a vörösiszap-károsultak részére telefonon adakozott többször is, amikor felvetettem neki, hogy itt az újabb lehetőség, akkor morgott valamit, meg az anyjuknak, rohadt tolvajok meg ilyesmiket, aztán azt mondta, hogy ő akkor fog adakozni olyanoknak, akik ilyen jószolgálati nagykövetekkel próbálják felkelteni benne a lelkiismeretet, mikor majd koszorúra gyűjtenek nekik.
A vörösiszap-károsultak pénzének sorsa egyébként kalandosabb, mint JelkyAndrásé, azzal a különbséggel, hogy míg Jelky tüdővészben halt meg, a pénz valószínűleg zseblázban.
Némi vigaszt nyújthat, hogy ezek – akkor még – baráti zsebek voltak, egy részük például Simicska unokatestvéreinek gatyájára volt fércelve.

A nol.hu szerint az "Ételt az éhezőknek, Otthont az otthontalanoknak, Esélyt az esélyteleneknek" jelmondattal útjára indított gyűjtés nem az ajándékozásról szól.
Szerencse, - már megijedtünk.
Azért gyűjt a segélyszervezet, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből - közölték a szervezők vasárnap az MTI -vel.
Hát, kitörési pont itt csak egy lehetne, ha a sok szerencsétlen nyomorgó, nélkülöző szegény félrevezetett a következő választáson felkerekedne, és behúzná az ikszet egy értelmes jelölt mellé, aki nem a feleségét zavargálná bohóckodni, hanem például nulla százalékosra csökkentené a legszegényebbek jövedelemadóját, és annyi jövedelmet biztosítana, amennyiből meg lehetne teremteni a normális élet minimális feltételeit. Ehhez - a mi éghajlatunkon - télvíz idején fűtött lakás, világítás, napi háromszori étkezés szükséges.
Ebből egy meleg étel – a gyerekeknek napi négyszer-ötször magas tápértékű, fehérjében, vitaminokban és rostokban gazdag étkezés, lehetőleg nem az iskolai menzák előírásai szerint, mert azok szerint táplálkozva legfeljebb pigmeusokat lehet nevelni.
Nem a sótartókat kell eldugni, hanem olyan ételt kell eléjük tenni, amit akár meg is lehet sózni – ezt az egészséges életmód tekintetében kihívással küzdők többnyire húsnak szokták hívni.

Olvasom ma, mennyi az átlagos testmagasság Magyarországon.
Idáig elégedett voltam, mert úgy tudtam, hogy a százhetvenhárom centis mélységemmel én vagyok az etalon, hát nem kiderül, hogy jelenleg százhetvenhat centi az átlag?
Nem véletlen, felnőtt egy-két nemzedék nélkülözés nélkül, meglátszik a magasságukon is.
Ami veszélyesebb, hogy a rossz táplálkozás kihat az agy fejlődésére is.
Ha az a cél, hogy se konkrét, se átvitt értelemben ne kelljen felnézni senkire, akkor az elmúlt 25 év nagy eredményeket hozott, akár Orbán sámlijából is aprófát lehet hasogatni, aztán majd a Méltóságos Asszony jószolgálatilag kiosztja, - az nem a veje által ellopott erdő fájából készült, az mehet… Azért ehhez pofa kell.

Tulajdonképpen rokonszenveznék a különféle segélyszervezetekkel, ha például az adományok elosztását végeznék – kézből-kézbe, az adományozótól az adományozottig.
Sajnos, mostanában nagy divat állami feladatokat egyházi meg civil szervezetekkel végeztetni, nopersze nem mindegy, hogy melyikkel.
Vannak humánus és vannak méghumánusabb szervezetek, komoly, fizetett apparátusokkal, irodákkal, miegyébbel, engedelmesen parírozva a kormányzatnak, ahonnan a pénz csorog.
Aztán rájátszanak a lakosság emberségességére és vállalják, hogy elköltik a pénzét.
Elvégzik például a miskolci és orosházi családok átmeneti otthonainak megújítását és a gyulai fedélnélkülieket segítő központ felújításait – ez mind-mind nagyon szép, csak ez mind-mind állami, vagy önkormányzati feladat lenne.
A szeretetszolgálatoknak pedig az egyénnel kellene foglalkozniuk, mert amikor valaki adakozik, akkor legszívesebben saját maga vinné az adományát a nélkülözőhöz, hogy lássa, valóban oda kerül, ahol szükség van rá.

Természetesen ez így is nagy segítség, csak az a baj, hogy nem megoldás.
Gyulán például a nappali melegedő 70 fedélnélküli átfogó ellátásáról gondoskodik - nappal.
Az éjjeli menedékhely 34 hajléktalan ellátására, az átmeneti szálló pedig 16 fő befogadására alkalmas.
A megoldás az lenne, ha az állam olyan szociális helyzetet teremtene, melyben vállalná az ilyen jellegű intézmények fenntartását, tokkal-vonóval.
A lakosság adományai pedig az egyének élethelyzetének átmeneti javítását szolgálnák, és az se lenne baj, ha az Ökumenikus Szeretetszolgálat helyett az állam vagy az önkormányzat alkalmazottai végeznék el az elosztás embert próbáló feladatát.
A Szeretetszolgálatnak még így is bőven maradnának feladatai, például a magányos idősek és betegek istápolásában, merthogy egy embernek nagy bajában nem elég a gyógyszer meg az élelem, emberi szó és gondoskodás is kellene.

Majdnem azt írtam, hogy Lévai Anikó akkor tenne jó szolgálatot, ha rávenné a férjét, hogy a hülye stadionjai építése helyett toljon pénzt a szociális ellátórendszerbe, de rájöttem, hogy ez irreális követelmény lenne, hiszen egy szociopatának gondoskodásról beszélni olyan, mint a libát szaxofonozni tanítani.
Talán a szegényebb jobboldaliaknál felkeltheti az érdeklődést, ha őt látják adakozni, hátha ők is kedvet kapnak rá. Ehhez persze személyesen kellene átvennie az adományokat, aztán majd a Viktor elvenné tőle – ő a realitások embere.
Véletlen se gondolja senki, hogy lebeszélnék valakit az adakozásról, de azt se szeretném mondani, hogy ne nézzünk utána, hogy hova ment a pénzünk.
Vonjuk le a menekültek segítésének során felmerült tanulságokat is, nézzük meg, melyik segélyszervezet dolgozik és melyik kapja az állami támogatásokat.

És reménykedjünk abban, hogy egyszer majd feladat hiányában beszüntetik tevékenységüket.
Marx is évezredekkel előre tervezett – miért ne tehetnénk ezt mi is?
:O)))