Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Nyúlós, nyálas, taknyos, bénító félelem. Elveszi az önbecsülésünk, a tartásunk, büszke emberből szolgává zülleszt, kiszolgáltatottá tesz. Az összes despota erre építi hatalmát, ilyen-olyan eszközökkel rávesz, hogy alattvalói rettegjenek tőle, hogy egy ponton túl már minden konkrét presszió nélkül is kezüket-lábukat törve igyekezzenek teljesíteni még ki sem mondott elvárásait is, hogy a zsigereikben legyen a jellemet deformáló, átkozott, gyalázatos rettegés. Nem kell ehhez még csak konkrét fizikai fájdalmat sem okozni, hiszen a rettegésnek oly rengeteg oka lehet, annyiféle dologtól tarthat a mai világban az ember, és ha a hatalom megtalálja az adott ember gyenge pontját, ottantól könnyű dolga van. Ha sikerül felkelteni benne ezt az érzelmet, onnantól kezdve zsarolható, manipulálható, örökös függésben tartható robotot lehet faragni belőle, aki csettintésre működik és gyáván meghunyászkodik. Féltheti az ember a megélhetését, a gyengébbje még az átlagnál valamicskével jobb anyagi helyzetét is, mert úgy van vele, hogy bár vonó a túlvilágon elnyerhető üdvösség is, de azért ezt az egyetlen, egyszeri és megismételhetetlen életét szeretné a lehetőségekhez képest relatív jólétben, viszonylagos gondtalanságban leélni. Márpedig errefelé most és itt az átlagembernek igen kevés biztosítéka van, hiszen ma egyre kevésbé érvényes a „mindenki a maga szerencséjének kovácsa” elv, fél évszázad után ismét a hatalom melletti elkötelezettség nyom többet a latban, mint a hozzáértés, a szorgalom, vagy a tehetség. Ebben az országban ma bárki két perc alatt kerülhet az utcára, professzortól a targoncásig, és ha valakinek nincs szerencséje, ott is marad az útszélre félrerúgva, lett légyen bármennyire megbecsült tagja is korábban saját közösségének. Az egzisztenciális félelem tönkreteszi az embert, és az átlagember még csak nem is nagyon hibáztatható, hogy szinte ellenállás nélkül beáll a sorba: ha két-három kisgyerek várja a vacsorát otthon, az szinte minden elvet felülír. Az emberek ebben az országban már régen elfelejtették azt a hihetetlen nyomort, melyet most ismét kénytelenek megtanulni, a megélhetésért vívott napi küzdelmet, a szó szerint vett éhezést, a kilátástalanságot. Őket aztán nem érdekli a napi politika, nem írnak hobbiból blogot, mert nemhogy számítógépük nincs, de az áramot is már régen kikapcsolták a fűtetlen lakásban. De ők legalább már nem félnek, mert már nincs veszítenivalójuk, csak még nem szervezettek. Ha egyszer azzá lennének, vagy az éhség az erőszak felé terelné őket, abból előbb-utóbb vérfürdő lenne, attól tartok. Akinek még van veszítenivalója, ez viszont retteg, mert nem szeretne lecsúszni a kilátástalanok közé. A mai hatalom pontosan tudja ezt, és egyre inkább rá is jártszik erre a helyzetre. A félelmet felhasználja politikai manipulációra éppúgy, mint a hatalommal elégedetlenkedőkkel szemben. Elolvastam ma egy vallomást a Hagyó - ügyben, elképesztő, hogy mi megy ebben az országban Rákosi után majd hatvan évvel, kiábrándító. Viszont remekül tanulmányozható a hatalom technikája, melyet közelről megismerni magamnak is szerencsém volt. Még az első Orbánjárás idején történt, hogy közeli hozzátartozóm pozíciójára fájt a helyi Fideszes potentát foga, ezért aztán ráküldték a revíziót, az pedig tett néhány megállapítást. Majd jött az üzenet, egyezzünk meg - ha csendben hajlandó elmenni, akkor nem lesz következménye a megállapításoknak. Hónapokon keresztül folyt megalázó meghurcolása, rendőrségi feljelentéssel egybekötve, kellett hozzá emberi tartás és méltóság, no, meg küzdeniakarás, hogy ne adja fel – a végén azt se mondták, hogy elnézést, hogy ártatlanul vádoltuk… Ezek a személyi kérdéseket így oldják meg, a módszer a megfélemlítés.
nagyon kíváncsi lennék, hogy annak idején Györgyi Kálmánt milyen fenyegetéssel távolították el a legfőbb ügyészi székből, de se szeri, se száma az ehhez hasonló ügyeknek, például a MAL vörösiszap-katasztrófájánál, ahol maga a miniszterelnök prejudikált és lépte túl hatáskörét. Márpedig nagyon nehéz kitartani valakinek az igaza mellett, ha menet közben elfogy körülötte a levegő, mert tegnapi barátai rémülten menekülnek még a környékéről is, senki nem mer egy védelmező szót kiejteni a száján, rettegve a megtorlástól – vagy csak egyéb érdekektől vezérelve. Itt van Fapál Lászlónak, a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkárának ügye,
Évek óta tart az eljárás ellene, minden vádpont alól felmentette az elsőfokú bíróság, mégsincs vége a minden jel szerint vegytiszta koncepciós pernek, még el kell húzni az ügyet a választásokig. Akkor majd lesz egy másodfokú ítélet, aztán majd még pár év és kiderül az igazság, de addig azért remekül lehet vele kampányolni, csakúgy, mint a többi pórázon vezetgetett politikus ügyével. Ami meg most történt - a Fidesz székház-udvar elfoglalóinak előállítása – az meg maga az ország szégyene. A fiatalok tiltakozása nem volt egy televízió-székház elleni támadás, nem volt egy puccs része, nem volt brutális, nem volt erőszakos, pedig de örült volna a Vezér, ha valamelyik fiatal nyakoncsapja a vén idiótát, aki ott hepciáskodott meg fenyegetőzött. Már a bolti kekszben házisütikét vizionáló, egyre rettenetesebb kiflihercegnő is arról beszélt, hogy erőszak és rombolás folyt, milliós károk keletkeztek. Kérdem én, ha ott garázdaság folyik, nem békés demonstráció, akkor miért nem tette törvényileg előírt dolgát, miért vonult el az egyébként megfelelően felkészültnek tűnő rendőrség? Miért engedte, hogy a fradista csőcselék, köztük Kubatov jobbkeze, a börtönviselt gyilkos kezdje el vegzálni a tüntetőket, és miért nem azokat állították elő, akik ezt a törvényileg tiltott tevékenységet végeztek? Vagy talán éppen a tüntetők megfélemlítése volt a cél? Már amikor az Operaházi tüntetésnél a tömeg közepén hagyták randalírozni meg köpködni a kopaszokat, akkor is érdeklődve néztem, milyen elnéző volt a rendőrség, pedig ott is voltak szabályok, ott sem tartották be őket. Új szabály lépett életbe: kuss vagy annyi neked! Az ország egyelőre tűri. Meddig?
:O)))