Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] "Nem jók vagyunk és szépek, csak jobbak és szebbek" – mondta a miniszterelnök a frakció eligazításakor, merthogy ezt a kommunikációs szabályt igen jól elsajátította. Mármint, hogy ha elég sokan és elég sokszor mondunk el valamit, akkor az előbb utóbb úgy fog tűnni a választópolgár szemében, mintha igaz lenne. Márpedig nem az igazság a fontos, hanem csak az, hogy mit fogad el a választópolgár igazságnak, hiszen abból lesz a választási győzelem, abból lesz a hatalom, a hatalomból pedig a finom, húsos libacombok, rántva. Így aztán miniszterelnökünk pártja ugyan kívülnézetből egy szellemileg kihívásokkal küzdő betegek részére fenntartott intézményre hajaz, melyben az összes beteg bamba képpel ismételgeti, amit az alcsúti Napóleon előírt nekik, de az azért kétségtelen, hogy a módszer működik. Hogy ebben aztán a befogadó közönség mennyiben hibás, azon el lehet vitatkozgatni, de javulásra e tekintetben számítani hiú ábránd, iskolarendszerünk átalakításának egyik célja éppen az, hogy kiderüljön, hogy van-e még ennél alább is. Minap egy egyébként sikeres és értelmes vállalkozóval volt szerencsém beszélgetni, aki szidta Orbánt, mint a bokrot, mondván, hogy megbánta, hogy valaha kedvelte, igaz – tette hozzá – az őszödi beszédig Gyurcsányt is kedveltem. Érdeztem tőle, hogy utána miért nem? Hát a beszéd miatt, mondta. Mi nem tetszett benne? Hát a beszéd! Olvastad? Nem. Hallottad? Nem, de hát mindenki azt mondta róla, hogy felháborító, mert hazudott. Hozzávetőleg ez a magyar választó motivációja, meg kell jegyeznem, hogy ő a választók sokaságának krémjéhez tartozik, mert a saját dolgaiban tud osztani-szorozni, határozott és célirányos döntéseket hozni, csak éppen az ország dolgaiban nem képes ezt megtenni. Hogy miért? Mert az ország az nem az ő dolga, hiszen oly kevés összefüggést lát az ország helyzete és a saját élete között, hogy az nem készteti arra, hogy a kettőt összemossa – egy dolog a családom, a másik meg a sok élhetetlen - a politikusok meg ott dögöljenek meg, ahol vannak! Majd arra szavazok, aki személyesen nekem ígér, akitől azonnali és közvetlen hasznot remélhetek. Akitől megrendelést várhatok. Márpedig ha minden jel arra mutat, hogy megélni csak az tud, aki ezeknek gazsulál, akkor ezeknek kell nyalni, de a hátuk mögött ki kell röhögni őket, mint ahogy mindenkit ki kell röhögni, mert ez növeli az önérzetet. A választók derékhada még ennél is egyszerűbb képlet, ők be is nyelik mélyen, amivel etetik őket, különösen, ha közben azt mantrázzák nekik, hogy az ország erős és hatalmas, mi mindenkinél jobbak vagyunk, soha nem hibázunk, mi magyarok vagyunk, és ez ab ovo meghatározza helyünk a világban. Hogy mégis itt tartunk, ahhoz semmi köze nincs sem viselt dolgainknak, sem mentalitásunknak. Ők azok, akik térképet még soha nem nézegettek, a történelemből soha nem tanultak, hiszen a tényeket sem ismerik, ha pedig valaki elmondja nekik a valóságot, el sem hiszik. Így aztán egyáltalán nem lehetetlen, hogy a frissen meghirdetett jelmondatok termékeny talajra hullnak majd, hiszen magyarember memóriája nem terjed ki visszafelé tizenkét évre, de még négyre sem, hiszen ha kiterjedne, akkor emlékezne arra, hogy mit ígértek neki és helyette mit kapott. Ha érzékeltetni szeretném a helyzetet, akkor azt mondanám, hogy Keira Knightleyt ígérték neki és Geronazzo Máriát kapta - lásd a Google-t. Most „azt kell kommunikálni, hogy a Fidesz a kisebbik rossz, Magyarország jobban teljesít. Objektíve nem mondhatjuk, hogy jól állunk, hogy szép minden. Ezért kell azt mondani, hogy "jobban, szebben" - állítólag ez volt a kormánypárti képviselőknek szánt miniszterelnöki üzenet.”- írja a nol.hu. Persze felmerül a kérdés, hogy mihez képest? A papagájkommandó persze élből rávágja, hogy az elmúlt átkos nyolc évhez képest, ami természetesen nem igaz, de itt ismét belép az első szabály: ha elég sokszor és sokan mondják, a választó el fogja hinni. Különösen, ha az elmúlt átkos nyolc évet fémjelző politikai erő is azzal van leginkább elfoglalva, hogy elhatárolódjon attól az időszaktól, mely egyébként az elmúlt húsz év legsikeresebb periódus lett volna, ha nem kellett volna permanens polgárháborús viszonyok között végigélni. Mindenesetre objektíve egyetlen gazdasági mutató sincs ma, amelyik jobb lenne, mint abban az időben volt, az utolsó két évünk inkább arra emlékeztet, mint amikor az ostoba horgász belelép a lékbe, és még kapálódzik ugyan, de sok esélye már nincs. Majd a fele ország a létminimum szintjén vagy nyomorszinten él, az elnyomorodás gyors és látványos, még ha az elsuhanó Audiból nem is lehet látni az éhségmenet résztvevőinek arcát, még ha ma nem is kell még rettegniük tőlük a kocsi kényelemben terpeszkedő utasainak. Ez egy ilyen „ahhoz képest” ország, - a miniszterelnöke is olyan. Szálasihoz képest még demokrata, Rákosihoz képest már nem annyira. Magyarország meg - mint tudjuk - fejlődik, merthogy a negatív fejlődés is fejlődés egyes fideszes szakértők szerint. Idén csökkentjük a rezsit, az árát ráérünk megfizetni majd a következő években, idén lesz még tán év végi rendkívüli nyugdíj is, aztán majd ketten eszik meg az árát: a nyugger meg az infláció. Közben bankot is rabolhatunk még, bemegy emberünk a bankba, feje mozdítása nélkül szigorúan körülnéz, mint a kaméleon, majd kirámolja a devizatartalékot. Ahhoz képest még mindig gazdagok maradunk, hiszen jut pénz havannai emberünknek is, merthogy éppen most esedékes a magyar ingatlanbefektetés arrafelé, hadd örüljön Obama a lojális szövetségesnek... A négymillió máról-holnapra élő csendben küzd az életéért, -  nekik már nem maradt vesztenivalójuk,  számuk pedig napról-napra növekszik. Valahol Szimbirszkben az Uljanov család boldogan mosolyog - már totyog a kis Vologya…
:O)))