Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Két történet dominálta a mai belpolitikát, az egyik az LMP - ről szólt, a másik a Magyar Országgyűlésről. Az LMP újjáválasztott frakcióvezetése máris megmutatta minden eddigieket felülmúló hatékonyságát. Ennek következtében világgá ment Róna Péter, s vitte magával azt a rengeteg munkát, melyet felépítésébe feccöltek a Fidesz által nemzett csináltpártok korifeusai. Azt nem tudni, hogy minden marhát faképnél hagyott-e, vagy a sajtkészítéshez nélkülözhetetlenekhez hű maradt – mindenesetre, ha azokat is faképnél hagyta volna, az lenne az egyetlen igazi veszteség. Minőségi tejet adó minőségi marhák tejéből akár még minőségi sajt is készíthető, ha nem kapkodja el a készítő a folyamatokat és nem morzsol a tejbe a marhák trágyájából is egy adagot. Ertsey Katalin, az LMP országgyűlési képviselője is felfüggesztette párttagságát, jóllehet, pár napja még esélyesnek tűnt a frakcióvezetői poszt betöltésére is. Ő azt mondja, hogy a frakcióvezető-választás "az ocsmány politikai alkuk és kontraszelekció diadala volt", „mert itt a tehetség, a szorgalom és a vezetési képesség olyan dolgok, amikre nincs igény".
„Ami itt történik, az minden, ami ellen ezt a pártot annak idején létrehozták, és ebben mindkét oldal a legszörnyűbb oldalát mutatta ki” – tájékoztatta választóit az LMP politikusa. Nemhiába mondják, hogy aki szereti a parizert meg a politikát, az ne nézze meg, hogy csinálják. Mindenesetre a szükséges alkuk megköttettek, a frakció a ciklus végéig akkor is megmarad, ha tagjai egymás székére sündisznót vagy rajzszöget raknak, és a folyosón egymás anyját szidják, ezzel is alátámasztva a marxi állítást, miszerint a lé határozza meg a tudatot. Schiffer meg ismét ott pompázhat, mint vezető politikus, és végrehajthatja a megállapodást, az ellenzék szétzilálását, melynek eredményes végrehajtása után a Vezér majd megjutalmazhatja az ő hűséges vazallusát, mint ahogy ez kötelessége is a hűbérúrnak. Mindenesetre azt a Hibbant pontosan tudja, hogy az átállt szövetségesnél kevés veszélyesebb ellenség létezik, ezért nem feledkezik meg soha a szolgálatok ellentételezéséről. Valószínűleg ennek eredményeképpen épül-szépül majd a Könyves Kálmán körút – Üllői út sarka. Hiszen az adósságot törleszteni kell, és bár régi az adósság, de nyomasztó belegondolni is abba, hogy a Fradi köménymagja ugyanazt műveli esetleg vele is, mint a TV székház felgyújtása és büféjének forradalmi kifosztása idején Gyurcsánnyal és rendőreivel tette. Schiffer meg marad az ellenzék soraiban, mint narancsevő vakondok, kemény munkát adva a Nagy Brehm szerkesztőinek, akik most aztán törhetik majd a fejüket, hogy hova is sorolják ezt a gusztustalanságot. A másik történeten nincs mit csodálkozni. Azt mondják az okosok, hogy minden folyamat kifut a szélső pontjáig, és ne reménykedjünk abban, hogy már ott tartunk, mert ez még korántsem a vége a folyamatnak. Szerencsés generációban születtem, volt az életemben vagy negyven év, amikor az ember azt gondolhatta, hogy az antiszemitizmusnak és a rasszizmusnak többé-kevésbé vége, hogy ezek olyan történelmi fogalmak, mint az inkvizíció meg a boszorkányüldözés. Ami azt illeti, a kutya se foglalkozott ezekkel a dolgokkal, a társadalom boldogan elfogadta, hogy nem kell ezekről a dolgokról beszélni, ennek ellentételeként meg lehet úszni a szembenézést félmillió zsidó honfitársunk részvételünkkel történő kiirtásával. Ha valakitől 1989-ben megkérdezik, hogy felvetheti-e ebben az országban még valaha akárki is a zsidók listázását, akkor az úgy nézett volna a kérdés feltevőjére, mint akiről kiderült, hogy éppen most lógott meg a Hárshegyről. Aztán a rendszerváltozással elkezdődött a múlt feltámasztása, a jobboldali pártok boldogan nekiláttak a gyilkosok rehabilitálásának, ha a gyilkosról kiderült, hogy gyilkos, akkor visszamenőleg törvényen kívül helyezték a bíróságot, mely anno a gyilkos ellen az ítéletet hozta. Minden eszközt felhasználtak arra, hogy ócska és gyalázatos elveikre felmentést adjanak és azon voltak, hogy visszahozzák először a közbeszédbe, majd a közéletbe is gyalázatos, országvesztő elveiket. Kezdték a jelmezbállal, jött a délceg magyar baka ruházata a Honvédségnél, előlopakodtak a koronaőrök, a csendőrök, a vitézek és újvitézek, kardlengetés, Ludovika, árpádsáv meg díszmagyar, Eleinte az apróvadakat rehabilitálgatták, meg cábár kurvákból és ócska trógerekből, szerencsétlen deviánsokból és bicskás gyilkosokból farigcsáltak nemzeti hősöket, majd jöttek a fajsúlyosabb versenyzők. Jött vitéz Jány Gusztáv, jött Szombathelyi vezérezredes, aztán jött maga Horthy is, aki a vidéki zsidóság kiirtásán túl felel a Kamenyec-Podolszkiji tömeggyilkosságért is, nem szólva a háború katona és civil áldozatairól, a halálba hajszolt munkaszolgálatosokról. Menet közben meg valamelyik sarkon elhagyták 56 eszményeit, hőseit, emlékét, pedig Lepsénynél még megvolt… És utána már nem volt megállás, jöttek a Szálasit példaképnek tekintő szabadcsapatok, olyan idióták vezetésével és támogatásával, akik mindent elfelejtettek a magyar történelemből – sajnos elődeiket is, akik aztán ott lengedeztek az Oktogon lámpavasain, a háború végén. Most éppen a Parlament került sorra, habár azt hiszem, nem ez az első náci megnyilvánulás ott a rendszerváltás után, és nem is ez lesz az utolsó. A jelenlegi hatalom tűri és sunyin támogatja természetes szövetségesét, mely sunyi támogatásuk nélkül soha nem jöhetett volna létre. A történelmi baloldalnak is megvan ebben a vétke, mert addig hagyták, hogy összemossák ’89 rendszerváltó szocialistáit Sztálin és Rákosi pribékjeivel, míg a végén már nem mertek szót emelni a nácizmus lopakodása ellen sem, és ebben bizony benne van a mai magyar zsidó és nem zsidó értelmiség felelőssége is, vastagon. Ma volt néhány megmozdulás, sárga csillaggal tüntettek párezren, de ez is - a mai magyar ellenzékre és a baloldalra jellemzően - spétreflex, mert nem ma, hanem akkor, amikor az ominózus mondat elhangzott, akkor kellett volna minden demokratának ordítva kivonulni, de még jobb lett volna kidobni az ülésteremből ezt a mocskos nácit. Persze, ehhez kellett volna némi tisztesség, meg politikai bátorság, de hát, a magyar országgyűlés politikusairól beszélünk, ugye. Ez így erőtlen és suta válasz, a náci meg röhög a markába, mondván szoktassátok csak magatokat a megjelölésetekhez, ma ti tűztétek magatokra, holnap majd mi tűzetjük a ruháitokra a sárga csillagot. Mindegy, politikusaink majd a vagonban, még a rámpa előtt kielemezhetik, hogy mikor, miben hibáztak. Mikor-miben…
:O)))