Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Helyi gazdák elfoglalták és beszántották az állami földbérleti pályázaton bérbe adott terület egy részét a Fejér megyei Kajászó határában. Az Őszi szántás elnevezésű akciót az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület és a Fejér Szövetség szervezte, a kajászói gazdákkal együttműködésben. A Fejér Szövetség egy a Jobbikhoz közelálló, Fejér megyei tömörülés, szép jobboldali rekvizitumokkal, jelszavakkal és a Jobbikra utaló szervezettséggel. Ők karolták fel a kajászói gazdák ügyét, akik elégedetlenek voltak a földbérleti pályázatok eredményével, de nem álltak meg a dörmögésnél, hanem tettek valamit a gyakorlatban is a kialakult helyzet ellen. Miután a kajászói földeket elnyert „pályázó” esetében a saját törvényeit még formálisan sem tartotta be a hatalom, így a kétségkívül törvényellenesen Kiss Árpád kápolnásnyéki lakosnak juttatott hozzávetőleg hetven hektárt  nagy csinnadrattával birtokba vették a helyi gazdák, majd lelkesítő beszédek elhangzása után megjelentek a helyi traktorok és felszántották a karókkal kijelölt és szalaggal körülkerített földet. Persze ezzel ennek az ügynek nem lesz vége, mert az igazi probléma nem ez az egy eset, nem a hetven hektárnyi ócska kis trükközés. Az igazi problémahalmazban benne foglaltatik az a kétszáztizenöt hektár is, melyet a felszalagozott hetvennel együtt elvettek a helyi gazdáktól, szaporítva az engedelmes és hálás Orbán-vazallusok és ezzel párhuzamosan a XXI. századi jobbágyok és zsellérek számát. Ne legyen kétséges: ha kell, a Rendőrség is beszáll a földrendezésbe, mint ahogy a Vezér szülőhelyén is elvette a kaszát a tilosban szénakaszálási gyakorlatot tartó vén paraszttól, aki az új földesúr – véletlenül éppen Orbán helytartója – földjén kaszált a nyulainak a rendőrség szerint egy Claas Dominatort megszégyenítő hatékonysággal. Merthogy más földjén nem is kaszálhatott, hiszen itt minden Orbán helytartójáé, pontosabban minden az ő nevén szerepel, nem is tudni, mikor magyarosította a nevét Strómanról Mészárosra… Ami számomra ebben a kajászói ügyben kétségbeejtő az nem a földfoglalás ténye, mert ezzel a gizda gazdák kárt nem okoztak, legfeljebb felszántották a más birtokát, emellett még igazuk is volt. Sőt, igazuk van abban is, mikor azt követelik, hogy az országosan eddig 60 ezer hektárra meghirdetett földbérleti pályázatokat kivétel nélkül vissza kell vonni.
Minden bérleti szerződést fel kell bontani, mert ellentétes a kormányprogrammal és az alaptörvénybe ütközik. Aki jogosan nyert földterületet, azt kárpótolni kell, majd a helyi gazdabizottságoknak új feltételekkel kell pályázatokat hirdetniük, amelyeken aztán valóban helyi gazdák juthatnak a földhöz. Ezek mind-mind jogos követelések, Engem az zavar, de az nagyon, hogy ebben a témában már megint a jobboldal – jelen esetben most éppen a szélsőjobb tematizálja a közbeszédet, holott a baloldali pártok is állhatnának az igazságos földbérletek kialakításáért folytatott harc élén. De nem állnak, és nem azért, mert nem tartják ezt az egészet gusztustalan hatalmaskodásnak, hanem azért, mert nem képesek tiszta álláspontot megfogalmazni a magyar föld ügyében. Ezek a területek állami tulajdonban vannak, így aztán nem lenne túl bonyolult felvázolni egy olyan rendszert, melyben a hasznosítás ésszerű és jövőbemutató, megfelel egy kívánatos birtokszerkezet követelményeinek és legalább részben orvosolni tudja a magyar falu ezer keservének egy részét. Csakhát, ebben az esetben ki kellene mondani, hogy az utóbbi húsz évben agyongyalázott termelőszövetkezeteket – a kor követelményeihez igazítva – fel kellene támasztani, mert azzal se megyünk sokra, ha a kajászói háromszáz hektárt három kajászói gazda kaparintja meg. Legfeljebb egy földesúr helyett három nyúzza majd a nincstelen zsellérek bőrét, hogy azt hadd ne is ecseteljem, hogy miből is lesz az új földesurak dohányzacskója… Még talán megvan a magyar falun a szaktudás, talán az elmúlt húsz év bebizonyította a legostobább parasztnak is, hogy sokkal jobban élt akkor, amikor a traktor négy kereke még a közös gépen volt és a gép a közösnek dolgozott, mint amikor hazagurigatta a ráeső bal hátsó kereket, ami azóta is ott szolgál a fészer sarkában - libafészeknek. Nem mindegy, hogy mekkora birtokon hogyan gazdálkodnak – nagyüzemi módon, korszerűen, vagy a ló seggét nézegetve szántogatnak. Ángyán képviselő kiállásával szembeni minden tiszteletem dacára azt kell mondjam, hogy az ország érdekét nem szolgálnák a gatyaszíj-parcellákon hajnaltól napestig gürcölő kisparasztok, látott az ilyennél ez az ország már jobbat is, - hadd nem taglaljam most a szocialistának nevezett mezőgazdasági nagyüzemek eredményeit. Ezek amellett, hogy termeltek, rengeteg társadalmi gondot is megoldottak, kezdve a faluszéli kisházban fagyoskodó Mari néni tüzelőjétől a falusi emberek tisztességes foglalkoztatásáig. Nem kell sok idő és vége lesz a magyar mezőgazdasági dínom-dánomnak, amikor a szerencsés vezér-közeli a bérleti díj sokszorosát kapja ajándékba a magyar államtól, a földbe meg vethet akár tarhonyát is, az sem gond. Az élelmiszer nem is oly sokára stratégiai kérdéssé válik,és az Unió sem fogja tovább támogatni azt, aki nem termel. Aki nekem nem hisz, higgyen Csányinak, aki ugyan kicsit eloligarchásodott az idők folyamán, de sokat okosodott is, - a befektetései többségükben az élelmiszer-termeléshez és feldolgozáshoz kötődnek, márpedig ő tudja, hogy mitől döglik a légy. Sokkal, de sokkal markánsabb agrárpolitikára lenne szüksége a magyar baloldalnak, építve a tradíciókra és beépítve az aktuális trendeket. Ehhez első lépésként meg kellene talán szabadulni attól a félszeg, szégyenkező alapállástól, mely jól állhat Julcsának, mikor Jani a bokorba akarja csalogatni, de nagyon rosszul áll a magyar baloldalnak. Már eltelt huszonkét év ebben a szép új világban és a falusi ember pontosan érzékelheti, hogy mit hozott neki a változás, chilei cseresznyétől a jóllakást helyettesítő handabandázásig és vonulászásig. Egyetlen mutató nincs, amelyben a mai magyar vidék jobb lenne, mint Kádár korában volt. De persze azért nem is azt kellene visszahozni, - illúzió lenne erre törekedni - hanem egy korszerű, a közösségi érdekeken alapuló és azt szolgáló mezőgazdaságot kellene létrehozni, melyre ez az ország és a magyar vidék már bizonyította képességét és alkalmasságát. A mai magyar mezőgazdaság olyan, mint Cindy Crawford, gumicsizmában a feketemosogatóban. Ki kellene onnan valahogy szabadítani…
:O)))
Ps: Ma van a Libák Világnapja. Éljenek - egészen ludaskásává átlényegülésükig - boldogan! http://www.youtube.com/watch?v=ajy0mGFy1xY&feature=related