Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image] Rose fondorlatosan megakadályozta, hogy Isaura nagyszámú gyermekei egyetemre menjenek, majd legyakta a parlamentben a gaz Pokorniót, az ifjú Leoncio szülei hátára pedig akkora oktatási költségtérítést cseszett oda, hogy megrogyott alatta az apa térde, a szegény műkörömépítő anya pedig áttette székhelyét a kamionparkolóba. Ennek utána összecsomagolt, majd elénekelte a „hogyha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre” című örökbecsűt, megtapogatta a pénztárcáját, mely tele volt viktortallérokkal, és tette is. Uticélul Brazíliát választotta, hiszen köztudott, hogy a magyar népet évszázados rokonszenv fűzi dél- Amerikához, az ott prosperáló társadalmi rendszerek - különös tekintettel Rio de Janeiro nyomornegyedeire - egy ideje példaként lebegnek népünk szerény és elkötelezett vezetői előtt, akik mindent elkövetnek azért, hogy az országnak új és új bevételeket szerezzenek – ez történik éppen most is. Hoffmann Rózsa Brazíliába utazott,. Az oktatási államtitkárság csütörtöki közleménye szerint az oktatási államtitkár asszony a Magyar Rektori Konferencia elnökével, Bódis Józseffel és főtitkárával, Dubéczi Zoltánnal hivatalos tárgyalásokat folytat Brazíliában, Sao Paulóban és a fővárosban, Brazíliavárosban a magyar-brazil oktatási kapcsolatok fejlesztése, intézményesítése és megerősítése érdekében. Nem hivatalos értesüléseink szerint (Pupupress) az államtitkár asszony a látogatás időtartama alatt szambabemutatót tart, szoknyácskáján Nyírő-idézetekkel, két kebelének hegyén pedig csillogó flitterekből készített nemzetiszínű kokárdát fog softerotikusan rezegtetni. Kétség sem férhet hozzá, hogy az imígyen megújított táncművészet a következő kétszáz évre ismét eladhatóvá teszi  a riói karnevált, a brazil szambaiskolákat, a bemutató pedig emeli ez utóbbiak oktató-nevelő munkájuk színvonalát, hiszen a világon mi értünk legjobban ahhoz, hogyan kell pucér seggel a rongyot rázni. Az államtitkár asszony előadásokat tart majd a szakoktatásról is, megismerteti hallgatóit a nevezetes magyar találmány, a csatornázások és útépítések, útkarbantartások és kábelfektetések során alkalmazott brazil gépsor mibenlétével, működtetésével, a magyarországi kis brazilok szegregációjával kapcsolatos tájékoztatás nélkül pedig szegényebb lett volna az etnikailag köztudottan homogén brazil népesség. Egyetlen dolog kétségtelen: a látogatás sikeres lesz. A célkitűzések között első helyen álló magyar-brazil oktatási kapcsolatok fejlesztése már abban a pillanatban realizálódott, mikor az államtitkár asszony helyet foglalt a business-classon, elmerengve az élet furcsaságain. Hiszen hajdan, mikor a párton belül a szocializmust bomlasztotta, legfeljebb egy burját vagy cseremisz tapasztalatcserében reménykedhetett, erre most – hála a fülkeforradalomnak és örök dicsőség a Vezérnek – óceánt szelhet át, viheti az ország dicső hírét szerte a világba, meg a jó hírt a Brazíliába szökött hajdani nyilasoknak: nem volt harcotok hiába testvérek, Nyírő kötelező tananyag lett iskoláinkban, felkészül Szalosján… Szóval, hogy az első célkitűzés immár meg is valósult, sorra következhetett a második, a kapcsolatok intézményesítése. Mint a hajdani magyar delegációt kolhozlátogatásra, úgy viszik Braziliában is mindenféle egyetemek meglátogatására – van nekik néhány, az ország Európa-méretű – az intézményesítést megkönnyíti a portugál nyelv anyanyelvi szintű ismerete, a hasonló problémák és a hasonló nagyságrend, de huncfut az, aki ilyen semmiségeken fennakad. Intézményesítünk, ha a fene fenét eszik is. Intézményesíteni úgy kell, hogy fölmegyünk a miniszterhez és közben nagyon ciki, hogy mi nem vagyunk miniszterek, hiszen egy ekkora ország miniszterének még az ajtajában is államtitkárok veszik el a vendégtől a sétapálcát, de összeszorított fogakkal, kurucos virtussal elbeszélgetünk vele három tolmács közbejöttével közös dolgainkról, melyeket ugyan meglehetősen nehezen találunk meg, de majd a tolmácsok áthidalják a helyzetet. Aztán elmondjuk éppen aktuális terveinket – fajtanemesítés céljából a saját braziljainkat földbe ásott tantermekben, úgynevezett putrikban kívánjuk oktatni, a kompetencia alapú oktatás centrumában a kalaplevétellel kombinált alázatos meghajlás készségszintű elsajátítása áll majd. A brazil kollega meg arról beszél, hogy az ország egyetemeinek számát emelni szeretnék, aki pedig nem fér be a jelenleg létező hetvenkét egyetem valamelyikére, annak külföldön keresnek megfelelő oktatási intézményeket. Majd mindketten megállapítják, hogy a találkozó sikeres volt, aláírnak egy együttműködési megállapodást a képzési hozzájárulás okán kiürült magyar felsőoktatási intézmények feltöltésének szándékáról, majd nekilátnak a kapcsolatok megerősítésének, mely erős kézszorításokban és kényszeredett mosolyokban kerülhet kifejezésre. Így aztán a Második Nagy Dél-Amerika Projectet gyümölcsözőnek nyilvánítva odasoroljuk jól megérdemelt helyére, a Chilei Cseresznye program mellé. Ha véletlenül egy brazil diák errefelé vetődne, azzal úgysem lesz sok baj - a villamoson majd kiverik a fogait és miután kiderült, hogy mégsem cigány, akkor szépkorú budai úrhölgyek esernyőt vernek szét a fején, mert nem segített Isaurán, nekünk kellett itten pénzt gyűjtenünk a gyógykezelésére szegénykének, mert mint humánus nép, ez a nemzet a gólyát is gyógyította, mikor a török gyerek megvágta. Felmerül a kérdés, hogy mit szóltak a pedagógusok a hír hallatán? Megnyugtathatok mindenkit, egyként szakadt ki a magyar pedagógus-társadalomból a sóhaj, mikor felszállt nemzeti légitársaságunk, a KLM gépe: utazása minden centet megér - amíg nincs itthon, nem okoz kárt… És reménykednek nagyon, hogy ő lesz az első olyan liba, aki elrepült és elfelejtett visszatérni…
:O))))