Megjegyzés helye: PuPu BLOGJA

[Image]
Aktivizálta magát a honvédelmi miniszter, lelkesítette mentálisan kissé lerongyolódott népünket, hogy amikor jön az ellen, katonazenekarok hangja mellett, ökumenikus istentiszteleten megáldott zászlainkkal, fegyvereinkkel lelkesen vonuljon a harcba népünk azon része, mely még nem esett el a koronavírussal vívott harc során.
Ökumené ide, ökumené oda, harcolni jöhetnek a tuggyukkik is, egyelőre még fegyverrel, de Mészáros Lőrinc mostanában avatandó lapátgyárában már készülnek a szerszámok a munkaszolgálathoz, a baráti varrodákban már ott vannak a szabásminták a karszalagokhoz, melyek télikabátjuk ujján viselve jelzik majd helyüket a táplálkozási láncban.
Ami azt illeti történelmünk során katonáinkat szinte soha nem az eszükért szerettük, akinek volt, azt szélsebesen árulóvá minősítettük, ellenben a snájdig magyar katonatiszt dicséretes alapossággal tudta volt felpofozni a civilt, tanúságot téve a hivatásos katona magas harcértékéről.
A rendszerváltás kicsit elbizonytalanította az országot, átmenetileg ugyanazok a parancsnokok nyalták fényesre Für Lajos hátsóját, akik nem is oly sokkal előtte Cinege miniszter ülepét illették körkörösen nyelvükkel.
Meg kell jegyeznem, a rendszerváltás utáni miniszterekhez képest Cinege Lajos maga volt Kutuzov és Rommel dialektikus elegye, ő volt a Rózsadombi Róka, viszont nem pofázott feleslegesen hülyeségeket, ami utódairól sajnos nem mondható el...
Eleinte az volt a menő, aki a Frunze Akadémia mellett elvégzett egy gyorstalpalót West Pointban is - itt megtanulhatták a megbízhatónak minősítettek, hogyan kell a bokájukat  összecsapkodni az amerikai alaki szabályzatoknak megfelelően, de ma már a szovjet végzettség nem trendi, ma már háromnevű parancsnokaink olyan győztes hadseregekhez járnak katonásdit tanulni, mint az amerikai meg a grúz.


Szóval, a miniszter azt találta mondani, hogy országunk történelme során százhatvanhárom csatát vívott, melyből kilencvenet megnyert.
Kiderült, a neves katonapolitikus csicskásai a Wikipediában kutattak dicsőnek eladható adatok után, ami felettébb jellemző a Honvédség felkészültségére és személyi állományára.
Ha olyan rosszindulatú lennék, mint a hajdani egyetemi oktató, aki a mohácsi csata áldozatainak száma után érdeklődve a helyesnek mondható válasz után feltette a kérdést, kik is voltak ők - név szerint? - én is megkérdezném a minisztert, hogy akkor most melyek is voltak a nyertes csaták.
Mindenesetre erősen megkérdőjelezhető a dicsőség nagysága, történelmi tanulmányaim során ugyanis leginkább csak olyan csatákkal találkozhattam, melyekben úgy püfölték a magyart, mint a kétfenekű dobot, a nyertes csaták között pedig a Stromfeld nevéhez fűződő északi hadjáratot a Tanácsköztársaság miatt nem ildomos említeni, míg a Brezsnyev-doktrína csehszlovákiai győzelmében való részvételünket Kádár rendszere se tartotta dicsőségnek.
A világháborúkban való részvételünk katasztrofális eredményt hozott, rengeteg halott árán, értelmetlenül.


De mondott más érdekességeket is a honvédelem hazai atyja, nevezetesen azt, hogy a NATO-hoz való csatlakozásunk időszakában hazánk túlértékelte és félreértelmezte a szövetség által nyújtott védelmet.
Hát nem is tudom, szóval a NATO sz@rt se ér?
Ő már csak tudja, mi meg csak sejtjük, de ebből még nem következik másik aranyköpése, mely szerint Magyarország katonai kihívások középpontjában áll, ugyanis a kutya se ugat utánunk.
Egyszerűen nem vagyunk katonapolitikai tényezők, ami azt illeti, mi még felvonulási terepnek se vagyunk jók, a mai Honvédség pedig legfeljebb a kardlengetésre alkalmas.
És nem a sorozott állomány hiánya miatt.
A migránsok elleni harc meg ma rendészeti kérdés, a rendőrökre tartozik.
Persze az amerikaiak nyomására több pénzt kell pumpálnunk a seregbe, de ezt kár ilyen hülye szövegekkel megideologizálni.
Kell a fejlesztés, mert az amerikaiak ezt akarják és mindegy, hogy ez mit takar, de elkötelezettnek kell lenni - a maffiában is akkor lesz teljes jogú tag valaki, ha elkövet egy rendesebb gyilkosságot. 
Amit meg fejlesztés címen előadunk az egyértelmű: a cél nem a Honvédség fejlesztése, hanem a lóvé lenyúlása.
Így volt ez a Gripenek teljesen értelmetlen vásárlásakor is, ez a helyzet a Leopárd harckocsikkal kapcsolatban is - mintha ágyban fekvő betegként az edzőcipődhöz és a szakadt farmeredhez csokornyakkendőt vásárolnál.
Ez a helyzet az osztrák aknavető-üzletnél, a cseh repülőgépgyártásnál - ha becsinál itthon a hótt, hát legyen némi aprópénz a szomszédban elásva...
Telepítsünk harcjárműgyártást oda, ahol soha nem volt, miközben ahol ennek van némi hagyománya, ott felejtsük el a dolgot - igazán nagyot szakítani csak zöldmezős beruházásból lehet...


Persze nem kell Benkő Tiboron és társain elverni a port, az ő lehetőségeik felettébb behatároltak, a döntések errefelé egy kézben vannak, a tábornokoknak itt legfeljebb arra kell vigyázniuk, hogy pocakjuk ne legyen, Napóleon errefelé mehetne a minisztérium alagsorába irattárosnak, bár azok is képesek felettébb kártékonyak lenni, tudnék rá példát mondani...
Talán, ha annak idején a kedves papa vesz néhány ólomkatonát, esetleg dugóspuskát, fakardot, akkor Reménységünk most csak lopna, de legalább nem játszana katonásdit, vagy fejlesztené a katonai elhárítást, azon a téren legalább rendelkezik saját tapasztalatokkal.
Mi meg ne nagyon vitézkedjünk, nem nagyon megy ez nekünk, legyen elég, hogy minden laktanyánkra kiírjuk, hogy melyik vitéz a névadó, ha elfogynának, van még raktáron vitéz csőstül, itt van mindjárt győztes hadvezérünk, vitéz Jány Gusztáv, például.
De a vitézi cím is csak addig érdekes, ameddig Kormányzó Urunk őfőméltósága meg nem alapítja a "dalia" rendet, melynek első Fősárkánya ő lesz - dalia al és felcsúti Orbán Viktor, a nemzet félesze...


:O)))